Erőpróba
Nagyon sokan kerülnek most lesújtott állapotba. Egyik ismer?söm már másfél éve munka nélkül van, a másik most veszítette el az állását. Egyik rokonom Szolnokról jár be a hajnali vonattal Budapestre, mert csak itt talált munkát magának. Egy másik rokonom, aki viszonylag jól keres? munkát végez (két diploma, két fels?fokú nyelvvizsga, húszéves gyakorlat) és magán-nyugdíjpénztári tag volt, most panaszolta, hogy négymillió forintot visz el t?le az új törvény – de mit tehet ellene? A gyógyító összejöveteleken olyan történeteket mondanak az imádságot kér?k, amib?l nyilvánvaló, hogy ide emberi segítségnél sokkal több kell, különben…
Tavaly 2461 ember lett öngyilkos (ezek négyötöde férfi!) – nem vitás, hogy ez a világ komoly er?próba elé állít mindannyiunkat. Azt gondolom, hogy Isten ezekben a nehéz id?kben segítségként a három alapvet? kegyelmi ajándékát akarja meger?síteni életünkben.
Kit várunk?
Fel tudjuk mondani a leckét: advent a várakozás ideje, és ha rákérdeznek, akkor azt is tudjuk, hogy ez a második advent ideje. (Most tekintsünk el azoktól, akik semmit sem várnak, s a szertartásokon is úgy vesznek részt, hogy semmit sem várnak Istentől – legfeljebb a paptól annyit, hogy minél rövidebben beszéljen. Szomorú valóság ez – vannak, akik évtizedeken át úgy járnak templomba, hogy semmit sem várnak Istentől – nem várnak, így, bár kaphatnának, mégis mindig üres kézzel távoznak.) De ki az, akit várunk? Milyen Isten az, akinek eljövetelében reménykedünk?
Három idézet a Látótól
Három idézet - az örök jelenről, a hitről és a veszélyérzetről -, amit érdemes most újraolvasnunk, és kicsit elgondolkodnunk rajta:
Az ígéret ereje
Azt emberi ésszel is könny? megérteni, Izrael gyermekei hogyan tudták elfoglalni az Ígéret földjét. Ha egy negyven év vándorlásában összecsiszolódott, nagyszámú népcsoport bezúdul egy területre, akkor mindenképpen talál olyan helyet, ahol megtelepedhet. Igaz, Józsué könyvének diadalmas gy?zelmi jelentése kissé megfakul, ha tovább olvassuk az Írásokat – már a következ? könyvb?l, a Bírák történeteib?l egészen más kép rajzolódik elénk. Izrael törzsei egymástól elválasztva, a környez? kánaáni királyságoknak, városállamoknak alávetve élnek. Adót fizetnek, szolgálnak, miközben megtagadják t?lük a fejlettebb technológiákat. Nem lehet vaseszközük, nem lehet lovuk… hogyan élhették túl egyáltalán ezt az id?szakot?
Az ezévi ige prófétai üzenete
Mint arról már többször írtam, minden év elején imádságban kérek egy igét a Szentírásból, ami valahogy iránymutató lehet az életünkben. Ezek az igék mindig nagyon inspirálóak, és nagyon tanulságosak. Az idei bibliai idézetr?l már írtam egyszer, de úgy érzem, hogy most újra el? kell hoznom, mert annyira pontosan mutatja hazánk állapotát. A próféciát Ezekiel mondja, miután a zsidó nép vezet?it, el?kel?it és a nép egy részét rabságba hurcolták – de azoknak mondja, akik helyben maradtak. Azok ugyanis, akik továbbra is az országban éltek, elbizakodottságukban azt gondolták, hogy ?k az új Izrael, ?rajtuk van Isten áldása, s így a csapás ellenére felfuvalkodottá, önteltté és hatalmaskodóvá váltak. Az Istent?l jöv? üzenet pedig így szól:
Hiszem a szentek közösségét
Az Apostoli hitvallásban – amit minden történelmi felekezet elfogad – ezt imádkozzuk: „Hiszem a katolikus (egyetemes) anyaszentegyházat, a szentek közösségét, a bűnök bocsánatát, a test feltámadását és az örök életet. Ámen.” Ennek ellenére katolikus hitünk egyik legtöbbet támadott pontja a szentek tisztelete – mondanak minket bálványimádónak, babonásnak, ördögtől megszállottnak és még sok mindennek – pedig elég egy rövid pillantást vetnünk a Szentírásra és Jézus szavaira, hogy lássuk, már megint nekünk van igazunk…
Korunk pestise
Sok mindenre mondhatnánk, hogy az korunk pestise. Vehetnénk a lelki tényezőket, hiszen a bűn világa úgy megfertőzött minket, hogy már észre sem vesszük, pedig a bensőnk haldoklik. Most azonban mégsem a lelki dolgokról szeretnék írni, hanem egy olyan testi betegségről, ami bár számtalan formát ölthet, de mégis egy csoportba soroljuk, s amiben rengetegen halnak meg hazánkban és az egész világon.
Hogy valami jót is mondjunk
Amikor hazánkról és nemzetünkről felmérések készülnek, visszatérően azt olvashatjuk, hogy mennyire depressziós nép vagyunk, ráadásul nagyon individualisták, csak magukkal törődők, a másikat szurkálók, ócsárlók. Ahogy a nagy kivándorlás idején Amerikában elterjedt mondás tartja: ha egy magyar a barátod, nincs szükséged ellenségre…
Nem valami vigasztaló kép ez, de el kell ismernünk, van benne igazság. (Néha azt gondolom, mi már a Vereckei-hágón is csak azért tudtunk bejönni, mert előtte vérszerződést kötöttünk egymással. Ha ezt nem tettük volna, már a kapuban összevesztünk volna egymással…)
És most megtörtént a vörösiszap-katasztrófa – és mit láthatunk? Szinte példa nélküli összefogást és segítőkészséget. A segélyszámlára befolyt pénz önmagában is óriási összeg, és akkor még nem beszéltünk az önkéntesek munkájáról, a segélyszállítmányokban küldött ruhákról, élelmiszerről, egyéb dolgokról.
Szakmai biztonság, benső szabadság
Egy jelkép – és onnan tovább: Néhány héttel ezelőtt az egyik imaközösségünkkel Ráckevére mentünk kirándulni, többek között azzal a határozott céllal is, hogy megnézzük a katolikus templomot, amit Patay László művész úr festett tele – ez szó szerint értendő, 640 négyzetméternyi falfelületet borított be lélegzetelállító szekkóival (ez olyan, mint a freskó, csak más technikával festik fel a falra, ezért így nevezik).
Bálványrombolás
Nemrég olvastam egy regényt, ami az ószövetségi Bírák korában játszódik, és Debóra és Bárák küzdelmét mutatja be Izrael törzseinek szabadságáért Kánaán földjén. Elgondolkodtam azon, hogy ha ma akarnánk bálványromboló szabadságküzdelmet indítani a „Láthatatlan Isten” ügyéért, könnyebb, vagy nehezebb dolgunk lenne-e.
Hamis identitások
Múlt héten az egyik nap üldögéltem a könyvtárban és az Élet és Irodalmat olvasgattam, volt benne egy jó írás, erre felhívtam az egyik ott ül? ismer?söm figyelmét, mire egy másik ember megkérdezte: Gyula, te jobboldali vagy még egyáltalán? (Mert hogy a fenti újság baloldali köt?dés?.) Lányos zavaromban hirtelen csak annyit mondtam, hogy nekem van bal lábam is, meg jobb lábam is – azaz mindkét oldalon látok olyan értékeket, amiket fontosnak tartok, és olyan b?nöket, amiket kerülni szeretnék, de hát err?l írtam már b?ven – aztán elhallgattam.
