Hogy valami jót is mondjunk
Amikor hazánkról és nemzetünkről felmérések készülnek, visszatérően azt olvashatjuk, hogy mennyire depressziós nép vagyunk, ráadásul nagyon individualisták, csak magukkal törődők, a másikat szurkálók, ócsárlók. Ahogy a nagy kivándorlás idején Amerikában elterjedt mondás tartja: ha egy magyar a barátod, nincs szükséged ellenségre…
Nem valami vigasztaló kép ez, de el kell ismernünk, van benne igazság. (Néha azt gondolom, mi már a Vereckei-hágón is csak azért tudtunk bejönni, mert előtte vérszerződést kötöttünk egymással. Ha ezt nem tettük volna, már a kapuban összevesztünk volna egymással…)
És most megtörtént a vörösiszap-katasztrófa – és mit láthatunk? Szinte példa nélküli összefogást és segítőkészséget. A segélyszámlára befolyt pénz önmagában is óriási összeg, és akkor még nem beszéltünk az önkéntesek munkájáról, a segélyszállítmányokban küldött ruhákról, élelmiszerről, egyéb dolgokról.
Azt is el kell ismernünk, hogy Egyházunk megint élen járt a segítésben – igaz, erről már kevesebb híradás született. Pedig így van: a devecseri plébános rádióadót működtet, azon keresztül segít koordinálni az önkénteseket, s ad hírt az eseményekről. A helyszínen az elsők között jelenik meg a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Katolikus Karitasz, pénzzel, emberrel, anyaggal. És jönnek a levelek a keresztény testvérektől, jönnek a biztatások és kérések, rengetegen bekapcsolódnak valamilyen módon a mentési munkákba.
Ne felejtkezzünk el az imádságról sem! Bizonyos vagyok benne, hogy nagyon sokan kiáltottak (kiáltsunk!) az Úrhoz a katasztrófa sújtotta területért, az ott élőkért, s imádkoznak (imádkozzunk!) ma is értük. Mint láthatjuk, nem hiába!
Igaz, a nemzetközi sajtóban erről nem sok olvasható. Igaz, a hazai média sem mutatja kellő súllyal azt az áldozatvállalást, amit az egyszerű emberek, kisebb-nagyobb cégek vállaltak az ott élőkért. De jó, ha mi tudjuk, bizony, ez is benne van az emberek szívében. Nem csak az önzés és a vádaskodás, hanem a nagylelkű segítség nemzete is vagyunk! Milyen jó lenne, ha ez nem csak a katasztrófák idején mutatkozna meg!
Igen, meg kell tanulnunk a hétköznapokban is ilyen nagylelkű (szentlelkű!), szeretetteli és szép életet élni. Ha erre képesek vagyunk – és ki akadályozhat meg minket ebben? – akkor elmúlnak a katasztrófák, megszűnnek a csapások, kiárad a béke és a szeretet, s valóban eljön közénk Isten országa, a Szeretet földje.
Mennyei Atyánk! Kérünk Téged Jézus Krisztus nevében, a mindenkor segítő Szűzanya közbenjárására, tartsd nyitva szívünket és Szentlelkeddel töltsd el azt, hogy mindig a nagylelkű szeretet nemzete lehessünk! Köszönöm Uram, hogy meghallgatod imáinkat! Ámen.
Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)
