Az áldóember
Akik először járnak kertvárosunkban, általában rácsodálkoznak földjeinkre. Tiszta zöldségesek, bőven termő gyümölcsfák, virágos udvarok utcahosszat. Itt valóban szorgalmas emberek élnek! - mondják. Ez így is van, ámbár dolgos emberek máshol is élnek. Kertjeink titka nem az ő szorgalmukban rejlik.
Mária a Magdalai
Ezt a színdarabot még a '90-es évek közepén írtam (még álnéven) Mária Magdolnáról. Színpadra is került, volt belőle tízegynéhány előadás, emlékeim szerint. Most egy kedves testvérem (Vihart Anna) újra gépre vitte a szöveget, így meg tudom osztani. Jó olvasást!
Sebi Gyuri kiállítása
Vannak olyan botrányok, amiről előre senki nem gondolná, hogy az lesz belőle. Sebes György kiállítása ellenben olyan esemény volt, ami előtt többen féltek a botránytól, aztán mégse lett belőle semmi.
Az oroszlánember
Mondhatnám, hogy ez a történet egy kisfiú nagy bátorságáról szól. Vagy a szavak és a mese hatalmáról. Esetleg arról, hogy egy beteg ember is válhat hőssé. A valóság azonban fölülírja a képzeletet.
Egy kis irodalom: A feltaláló
Gyula bácsit még csak Gyuszikának hívták, amikor már homályosan, de biztosan érezte, hogy ő feltaláló lesz. Ez az ő hivatása. Feltaláló volt és az is maradt egész életében.
A két öreg
A városunktól északra lévő erdős dombokat a térképen Róka-domboknak írják, az itt élők azonban hosszú évek óta csak a „Két öreg hegye”-ként emlegetik. A legmagasabb domb tetején lévő kilátót sem híják már Rókalesnek, hanem Házaspárnak, de nem azért, mintha ide járnának a házaspárok kirándulni. A kíváncsi városiak, majd a szájról-szájra terjedő hírek nyomán az érdeklődők kezdték el így biztatni egymást: menjünk fel, nézzük meg a házaspárt! Így ragadt a Róka-dombokra az új név, s a kilátóra a Házaspár. (A teljes történet a képpel együtt itt található: https://www.facebook.com/kisvarostortenetek/ ) Jó szórakozást!
Falubolondja János
Minden városnak megvan a maga bolondja. Nekünk is van, pont nekünk ne lenne?
Falubolondja János egykor megbecsült üzletember volt, szorgalmas, igyekvő ember, lányos anyukák álma, kocsmárosok réme, általában a város szeretettje.
A templom macskája
Közmondásszerűen igaz, hogy a templom egerei szegények – nos, mint a templom egerei. Érthető, hiszen a templomban nincs se spájz, se kamra, de még egy nyavajás hűtőszekrény se! Nincs ennivaló sem a templomhajóban, sem a szentélyben, sem a sekrestyében. Az viszont már nem közmondásszerű, de igaz, hogy a templom egerei sokan vannak. A szegényeknél – így a templom egereinél is -, mindig sok kicsi születik, s ha nem is nő fel belőlük annyi, mint a spájzos házakban. A templom egere hat-nyolc kölyke még mindig több, mint a gazdag rokon egy-kettője.
Az ember, akit rángat az árnyéka
Az előttünk sétáló férfin nem látszott semmi különös, útikalauzom mégis megrántotta a kezem, és a fülembe súgta:
„Látod azt az embert? Nagyon szerencsétlen – rángatja az árnyéka! Hidd el, ez így van! Állítólag egyszer egy egész hétvégén bulizott egy rave-house-partyn, az meg tudod milyen?! Dübörög a zene, mindenfelől villóznak a fények, stroboszkóp meg minden, és állítólag az árnyéka nem bírta tovább a zajt, meg hogy ide-oda ugráltatják és megbolondult!
A sokszínmanó
Egy novella - A sokszínmanó -, és egy vers - Egyszer egy kismanó... - a pénteki ajánlatunk. Tessék, lássék!
A sokszínmanó
A manókat nem csak azt különbözteti meg a törpéktől, hogy vékonyabbak, kisebbek és nem olyan szőrösek. A törpék nagyon ügyesek minden kétkezi munkában. Mondhatjuk, kívül hordják a tehetségeiket: fúrnak-faragnak, kalapálnak, csiszolnak, s a kezük közül kikerülő fegyverekért, ékszerekért sorban állnak az igényes és tehetős vevők.
A hatnyelvű ógmóg esete...
Nyári mulatságul itt egy új novella - A hatnyelvű ógmóg esete - és egy új vers - Én egy zsírszalonna - képekkel! Szöveg: Sípos (S) Gyula, képek: Vihart Anna. Tessék parancsolni!
A hatnyelvű ógmóg esete!
Mindannyian ismerjük az ógmógokat, baromfiudvaraink kellemetlen, de nélkülözhetetlen lakóit. Ott lótnak-futnak a tyúkok között, és miközben sertepertélnek, egyre csak ógnak-mógnak. Szembe dicsérnek, háttal szidnak, de mindenhogyan csipkednek, csipkelődnek. Ahogy mondani szoktuk: egy csőrből fújnak hideget, meleget. Azért tartjuk őket, hogy az eget kémleljék, nem repül-e héja a csibék felé, a földet, hogy nem ólálkodik-e róka a kerítés körül – mert azt el kell ismernünk, hogy jobb megfigyelő és riasztó nincs az ógmógoknál!
