A hatnyelvű ógmóg esete...
Nyári mulatságul itt egy új novella - A hatnyelvű ógmóg esete - és egy új vers - Én egy zsírszalonna - képekkel! Szöveg: Sípos (S) Gyula, képek: Vihart Anna. Tessék parancsolni!
A hatnyelvű ógmóg esete!
Mindannyian ismerjük az ógmógokat, baromfiudvaraink kellemetlen, de nélkülözhetetlen lakóit. Ott lótnak-futnak a tyúkok között, és miközben sertepertélnek, egyre csak ógnak-mógnak. Szembe dicsérnek, háttal szidnak, de mindenhogyan csipkednek, csipkelődnek. Ahogy mondani szoktuk: egy csőrből fújnak hideget, meleget. Azért tartjuk őket, hogy az eget kémleljék, nem repül-e héja a csibék felé, a földet, hogy nem ólálkodik-e róka a kerítés körül – mert azt el kell ismernünk, hogy jobb megfigyelő és riasztó nincs az ógmógoknál!
Sajnos, az ógmóg nem csak a veszélyeket, de mindent és mindenki mást is ugyanilyen árgus szemekkel figyel. Amit pedig meglát, ha érti, ha nem, kibeszéli, magyarázza, megítéli, dicséri és pocskondiázza – nem könnyű velük az élet!
A mi ógmógunk különösen is éber, azaz különösen is kellemetlen, kötözködő alak volt. Tyúk meg nem állt előtte, a kakasoknak is odavágott, a kacsák, libák mind a szájára kerültek. Ha hittek neki, azért ugrottak egymásnak a baromfiak és baromlányok, ha meg nem, hát azért. Hízelkedett, kibeszélt mindenkit mindenkinek, végül annyira ment a dolog, hogy ha csak meglátták közeledni, már menekülésre fogták a jószágok! A sok stressz miatt alig volt tojás, lekopott a toll, összeaszott a hús, már az összeomlás szélén állt a gazdaság!
Egy délután aztán egyszerre vége lett mindennek. Megjelent a baromfiudvar Nagy Manituja, az Óriás Csibe! Szúrós szemével lepillantott az ógmógra, de úgy ám, hogy az azt se tudta, hová bújjon félelmében! A Csibe nem szólt semmit, csak egyszer rákoppintott az ógmóg fejére, majd amilyen hirtelen érkezett, olyan hirtelen el is tűnt, az ógmóg meg szégyenében elbújt a csirkeól mögé.
Láss csodát! Másnap reggelre az ógmógnak hat nyelve nőtt! Azt mondják, a kígyónak kétfelé ágazik a nyelve, azért mond olyan hamisakat – hát a mi ógmóguknak mindjárt hatfelé, abból az egy nyelvtőből! Szegény, a száját se tudta becsukni, nyitott csőrrel tátogott, sipogott körbe-körbe az udvaron. Ment volna vigasztalódni tyúkhoz, kakashoz, libához, kutyához, de mindenki elfordult tőle. Nem volt senki, aki megvigasztalta, ápolta, etette volna.
Szegény ógmóg! Az ól mögé csináltunk neki egy kis fészket. Én járok ki hozzá, minden nap megetetem, cseppentővel megitatom, tollát megsimogatom, ő meg csak sipákol, nyöszörög, mert szólni azt nem tud a sok nyelvétől. Igaz, hogy a hatból már csak négy van neki. Ahogy folytak a könnyei, ahogy megbánta szavait, úgy tűnt el először egy, aztán még egy nyelve, de négy még mindig meg van neki. Ki tudja, meddig lesz még tele a szája velük?!
*
Én egy zsírszalonna
Merengek.
Fenn a tetőtérben
a nyári hőségben
csendesen sercegek.
Én egy zsírszalonna
vagyok.
Ha szeretnél még ilyen történeteket olvasni, képeket nézegetni, megteheted a Kisvárosi történetek facebook-oldalán: https://www.facebook.com/kisvarostortenetek/
