Mária a Magdalai

Ezt a színdarabot még a '90-es évek közepén írtam (még álnéven) Mária Magdolnáról. Színpadra is került, volt belőle tízegynéhány előadás, emlékeim szerint. Most egy kedves testvérem (Vihart Anna) újra gépre vitte a szöveget, így meg tudom osztani. Jó olvasást!

 Julius P. S.: Mária a Magdalai

 Egy felvonás, öt képben

I.

 Szobabelső. Egy matrac, egy szék, rajta törlőkendő és egy rongybaba, szépen felöltöztetve kislánynak, egy fényes fémlap tükörnek, egy fogas, rajta kendők és gyöngysorok. A sarokban lavór és kancsó, előtte félig elhúzott függöny. Bal felől van az ajtó (nem látszik).

Vidám búcsúzó szavak, incselkedő nevetés, ajtócsapódás.

Bejön. Még fiatal. Arca fáradt. Fehér köntös van rajta, haja kacéran feltűzve, benne piros virág.

Gyakorlottan lebontja haját, s leveszi (hivalkodó, de ócska) ékszereit. A szájában lévő pénzdarabot a széken lévő csészébe köpi.

- Ez is elment.

Kicsit turkál a pénzdarabok között. Hátramegy a sarokba, magára húzza a függönyt, kidobja a köntöst. Hallatszik - és a függöny mozgásából következtethető - hogy ülőfürdőt vesz. Kijön egy egyszerű vászonköpenyben.

- Hatan voltak. Végülis egyszerű hétköznap – ne legyünk telhetetlenek, nem igaz?

Olykor úgy tűnik, hogy a babával beszélget, felveszi, csinosítgatja, máskor látszik, hogy magának mondja. Leül a székre, a fémlapot a lába közé veszi, tisztítja a festéket az arcáról.

- Jól van drágám, még mindig szép vagy és kívánatos, pedig már elmúltál huszonkettő. Bizony, szép kor ez attól, aki tíz éve űzi az ipart. Tíz év, tíz év (dúdolgat) tíz kemény munkás év, tíz év, tízezer férfi, tízezer ostoba bolond... Neked meg már saját házad van, úgy bizony. (körbeforog, majd lefekszik az ágyra, stb – végül fájósan a gyomrát simogatja.)

Mindenki az enyém, az összes férfi a lábaim előtt hever... úgy bizony. Én meg játszom velük, incselkedem, elszedem a pénzüket, egyre feljebb kapaszkodom, végül meglát majd egy lovag, erős, római, magához vesz, magához szorít, én megadok neki mindent, ő meg felöltöztet, elvisz a palotájába, feleségévé tesz... mindent megtesz nekem...

Tíz kemény év... megérdemlek ennyit, bizony meg, és akkor - az az én órám lesz - akkor majd azt mondom az én lovagomnak: Hívasd csak ide azt a bíborárust a piactérről, a harmadik soron van a bódéja, igazhitű zsidó, de azért ne aggódj, éjjel, amikor senki se látja, be fog jönni - hozzám is bejött - be fog jönni a te tisztátalan, frissen felmosott palotádba, a zsebe az istene... Én ott fekszem az aranyos vánkoson, rabszolgák legyezik arcom, hajam körül diadém, egy szőlőfürtöt eszegetem, gyönyörűen kifestve, testem megkenve finom illatos olajjal... (látszik, hogy belül fáj neki, de már nem eldönthető, hogy még a gyomra, vagy a gyűlölet tépi)

Persze nem ismer meg. Hajbókolva elém rakja a készletét, turkálok benne... ó mondd tiszteletreméltó atya, az Úr adjon neked hosszú életet, jól szolgál-e az egészséged? Fiaid vannak-e, hogy továbbvigyék nemes véred? Hogyne, hát persze, csak úgy fénylik zsíros arca. Aztán lányaid szerencsés házasságot kötöttek-e? Csak fiakat adott a Seregek Ura? Ó ismerem én őket közelről, (fekszik az ágyon, játssza) ó de milyen közelről...

Egyik sem kapott meg! Egyetlen férfi sem! Törődnek is ők ezzel! Gyere drágám, jaj de jó, így, simogasd a combom, hősöm, hogy te milyen erős vagy... Ostobák! Csak lihegnek, még a szemembe sem néznek, mert onnan kiolvashatnák, hogy gyűlölöm őket... Megkapnak tőlem mindent, mégis üres kézzel távoznak...

Milyen finom ez a szőlő - szóval, kedves mester, azt mondod, nincs lányod. Nem is volt? Mintha gyermekként emlékeznék rád, mintha akkor futkosott volna veled egy kislány is... akkor már gyanakodva néz rám, de nem ismer fel... egy szépséges, ártatlan lányod... olyan szép volt, hogy te is gyönyörködtél benne, - na ne menj el mester, hisz még nem is vásároltam tőled semmit, beszélgessünk – közben odasúgom lovagomnak, az szerelmesen csüng minden szavamon - el ne engedd, a katonák tartsák itt - aztán addig nézegetted a feslő rózsabimbót, amíg kedved támadt beleszagolni, igaz hit bajnoka így volt-e? El ne engedjétek! Hány éves is volt szegény kislány? Tizenkettő? Se! Először még belopóztál hozzá - hogy könyörgött neked, a rémült kis virág, hogy ne tedd, ne tedd! Mindig rettegéssel várhatta utána az éjszakákat, bejössz-e - később aztán már egyszerűen csak hívattad, szolgálja fel a vacsorád. Jó falat voltam, te rohadék! (veri a széket) El ne engedjétek! Aztán amikor baj lett, megjött volna az unokád a lányodtól, akkor kirugdostad belőle, így volt, jóságos atya, ház békéjének őrzője, tiszteletreméltó mester? Még azt sem vártad meg, hogy felgyógyuljak, már újra kellettem neked, vagy csak így akartál elüldözni, mert kényelmetlenné váltam... hát elmentem... (sír, a babát ölelgeti) babuci, kis babám...

Na, én is milyen bolond vagyok. (megmossa az arcát) Elmúlt. Nem érdekel. Ha találkoznék vele az utcán, le se köpném. Nem is értem, miért kavarodott fel mindez bennem. Túl sokat kódorogtam a városban, megsütött a nap. Átment előttem az a rabbi, már akkor éreztem... mint a fekete macska. Átszalad előtted, s már tudod, bajba kerültél. Így van ez a piacterekkel is. Félrefordulnak, átnéznek rajtad... bezzeg amikor itt zörgetnek az ajtómon, milyen másként viselkednek! Kis tubicám, egyetlenem, mindenem! Hogyne, egyetlenem, drágám, aztán meg az árát is visszaalkudnák, de azt ugyan már ki nem veszik a számból, inkább lenyelem!

Igen, ez volt furcsa abban a rabbiban - már ha az volt egyáltalán, azt kiáltozták utána, de egyáltalán nem úgy nézett ki - ez a rabbi, ez rámnézett. Nem fordult el, mintha ott se lennék... Milyen furcsa szemei voltak! Valahogy... nem is tudom. Mint ahogy a gyerekek néznek. Babócám! Az így nézne, átölelné a nyakam... hagyjuk. Férfiak, egytől egyik rohadtak. Csak azt akarják.

Ismerem én az életet. átlátok rajtatok. Vagyok olyan mint a Heródiás, csak ő szerencsésebb volt. Hát én meg okosabb leszek. Tüzesebb. Bájosabb. Figyelem én ezeket minden este, mindent tudok róluk. A fejükre állok, úgy lépkedek egyre feljebb, Végül kiütöm Heródest a Heródiás kezéből, és én leszek a fejedelem felesége. Vagy ágyasa. De inkább felesége, vegyen csak feleségül, ha a bátyja feleségével együtt mer élni, akkor engem is el mer venni. Úgy bizony!

Hét ördög van bennem - nem bánom én egyiket se, csak az pusztulna, amelyik a gyomromat kínozza -, hét ördöggel mindent megszerzek! Még a Kajafást is megszerezhetném, de nekem ugyan nem kellene! Ezek valahogy mindig sokat beszélnek és keveset tesznek a tányérra. Fukar uram ne legyen! Az a bolond rabbi, aki a piacon rámnézett, az biztos adna, de annak meg nincs. Lehet, hogy azért nézett így rám, mert ingyen akar megkapni? Azt ugyan lesheti!

Vagy belémszeretett? Miért is ne? Elcsábítom, (elfújja a lámpát) aztán megtanítom rá, hogyan gazdagodjon meg a követőiből... Lehet, hogy ezt kellene tennem... együtt gazdagodnánk meg... a szemei...

II.

Szín kivilágosodik. Mária ugyanúgy öltözködve, mint az előző jelenet elején, s ugyanazt csinálja; Éppen végez az ülőfürdővel, amikor megverik az ajtót. A férfinak csak a hangja hallatszik.

- Engedj be! Tudom, hogy elment már!

- Menj haza, gyere holnap. Fáradt vagyok. Na, menj már!

- Engedj be tubicám, csak hagy lássalak, verdeső fiókám...

- Tűnj már el! Mondtam, ma már nem jöhetsz be. Túl sokáig ültél a kocsmában...

- Nem a kocsmában voltam, csak nem tudtam elszakadni otthonról...

- Akkor menj is haza, az asszonykád mellé, ott a helyed, ő a te tubicád, ölelgesd őt!

- (a férfi rugdossa az ajtót) Engedj be te ribanc, vagy rádtöröm az ajtót!

- Rugdossad csak, hagy jöjjön ide az őrség aztán ha a kis feleséged kivált a börtönből, majd elmagyarázod neki, hogy mit kerestél a ribanc ajtaja előtt!

- Engedj be, mert nem jövök többet!

- De megijedtem! Na, fel is út, le is út! (elfújja a gyertyát. A férfi még néhányat az ajtóba rúg, aztán elmegy. Mária újra meggyújtja a gyertyát.)

- Azt hiszik, pótolhatatlanok. Á, tizenkettő egy tucat. Alig várják, hogy letolhassák a nadrágjukat, aztán meg hogy felhúzhassák és eltűnhessenek. Hát tűnjenek is! Ilyenből mint te vagy, minden ujjamra tízet találok!

Nem kell ez már nekem, öreg vagyok én ehhez. Azt hiszem, kialakítok egy stabil vevőkört a gazdagabbjából, aztán kész. A többi menjen a bódékhoz. Vagy menjen el ahhoz a csuhás Jánoshoz, bánja meg a bűneit - az életét! a aztán felejtse el, hogy asszony (magára csap) is van a világon!

(a székre ül, a babával játszik) Én is kimentem megnézni ezt a Jánost, volt rá időm bőven. Ott állt a Jordán vizében - már nincs ott, elkapták valamiért - hogy az hogy nézett ki! Koszos az nem volt, hát nem is lehetett, a vízben volt egész nap, de hosszú loncsos haja volt neki, meg egy szakadt szőrcsuhája, azt is egy madzaggal köti össze, körülötte néhány hasonszőrű, aztán egész nap csak beszél, meg belenyomkodja az embereket a vízbe. Illetve csak belenyomkodta, mert elvitték! Pedig hát nem csinált az semmi rosszat. Kis cingár ember, állítólag csak mézet és sáskát eszik, nem is csodálom, hogy olyan vékony... azt mondta, jön a Messiás, bánjuk meg bűneinket, térjünk meg. Lehet hogy jön... már ezer éve mindig csak jön, de még sose érkezett meg... hát az is lehet, hogy csak meglágyult az agya a sok napsütésben ott hajadonfőtt.., csak főtt, csak főtt... Én meg a bolond beszédjétől még sírtam is! Na Mária, neked befellegzett! Alámerített engem is, amikor kijöttem, olyan szabad voltam... (Keringve táncol, aztán az ágyra rogy) Hét ördög van bennem! Az egyik a pénz ördöge. Jött a kis kopasz, aztán annyi pénzt kínált, hogy gondoltam, még ezt az egyet... Meg aztán hízelkedett is. Hogy látott táncolni, meg milyen vad és igéző a pillantásom! Ami igaz is! Csakhát... Látott volna akkor, amikor kezdtem! Nem a legelején, akkor még tudatlan voltam - ártatlan! -, ezt szerették. Keresték bennem az ártatlanságot. Az egész világ tudójának érezték magukat, elcsábítottak, nyomták az okoskodó dumájukat... én meg csak hallgattam őket, kerek szemmel néztem rájuk, mint aki most hall először a tyúkról meg a kakasról, s már csörgött is az erszényük!

Aztán eltelt egy-két év, és már látszott rajtam a szakma - akkor meg én lettem a vad, igéző fiatal szépség. Kacérkodtam, incselkedtem, hergeltem őket... áh, sok munkával jár mind a kettő. Ma már, ha nem muszáj, meg se mozdulok, mégis én vagyok az ártatlan és a vad, a kacér és a mit sem sejtő – csak ránézek, s már tudom is, hogy mi az ábra. Tódulnak hozzám! Még a legöregebb, a legsatnyább is úgy kel ki az ágyamból, mint egy hős! Én újítom meg az életüket, nem a Jordán vize! ...és tejelnek rendesen, csak hogy eljöhessenek legközelebb is! Most ezt dobjam el magamtól?

Hajaj! Csak ne unnám annyira! Ha vannak gonosz lelkek, akkor az egyik biztos az unalom, a közöny ördöge. Én már mindent láttam és mindent unok. Felkelek reggel, és tudom, hogy ez az egész nem érdekel; Unom a tivornyákat, unom a fafejűek elcsábítását, unom a pénzt, hiába jönnek az egyre látványosabb, egyre durvább dolgok - unom. Passz. Egyszerűen senki és semmi nem izgat fel, senki és semmi nem érdekel. Illetve ez a rabbi, ebben van valami nyugtalanító.

Megkérdeztem a nevét, Jézus. Ebben a fickóban van valami megfoghatatlan. Állítólag betegeket gyógyít, de senki sem tudja hogyan. Pénz nem kell neki, aztán mégis a vámosokkal eszik. Pedig azokat mindenki utálja. Pfuj! (kiköp, aztán feltörli) Hát normális az ilyen? Biztos valami flúgja van – egyszóval pont egymáshoz illünk! Ha ugyan kihúzza addig, mert ilyen gondolkodásmóddal hamar kitelhet neki! Na jó, (magához öleli a babát és elfújja a gyertyát, szín elsötétül) Gyere babuci, aludjunk együtt, téged szeretlek egyedül! Kis csibém! Ha akarod, megszerzem neked ezt a rabbit apukának. Akarod?

III.

Szín kivilágosodik. A szoba üres, Mária most jön be, leveszi a fejkendőjét, lassan törölgeti vele magáról a festéket, maga elé néz, tűnődve kezd beszélni.

- Rengetegen voltak. Júdeából, Jeruzsálemből, ldumeából és a Jordánon túlról... Tirusz és Szidon környékéről... Mind Jézust akarták. A rabbit. A mestert. Mentek hozzá mindenfelől – honnan tudhatták egyáltalán, hogy ott van? Nyilván ahonnan én.

Tele van a Város vele. Hogy mindenkit meggyógyít. Gondoltam, akkor engem is. (gyomrát masszírozza) Már teljesen lefogytam. Milyeneket ettem régen! Hozták a lakoma-tálakat, én meg csak faltam! Olyan csípőm volt, olyan mellem! (mutatja) Csak így megvillantottam nekik... áh, nem érdekes.

Lefogytam. Főleg esténként vesz elő a fájdalom - bár most nem fáj. Ilyen is ritkán van, meg kell becsülni...

Rengetegen jöttek hozzá. Ott tolongtak körülötte, mind meg akarták érinteni, mind beszélni akart vele, rabbi, rabbi! csak kiabáltak, fel akarták hívni magukra a figyelmet... végül valakik csónakot hoztak, abba ült, aztán kissé beeveztek a tóra, onnan beszélt, a csónakban ülve...

Ordítoztak, meg olyanokat kiabáltak, hogy Te vagy az Isten Fia, meg hányták magukat, ő meg csak rájuk nézett, aztán egyszerre csend lett, a fickó elvágódott, aztán meg már nem volt semmi baja... Mennyi göcsörtös bot, mankó ott maradt! Tényleg meggyógyította őket!

Még szerencse, hogy az elején odafurakodtam hozzá. Milyen bolond voltam!.. a sok festékkel, a szép színes ruhával... de ezzel egyáltalán nem tudtam magamra irányítani a figyelmét.

Tulajdonképpen nem is tudom, hogyan történt... egyszercsak rámnézett, megsimogatta az arcomat, és azt mondta: Mária. (könnyezik) Tudta a nevem... s a simogató keze... szeretettel... aztán a tanítványok keze között tértem magamhoz. Állítólag ordítottam, hánytam... hát nem tudom, hogy tényleg voltak-e bennem ördögök, de ha voltak, mind kitakarodtak!

Valamit tett velem, nem tudom hogy mit, és most olyan békesség van bennem, nyugalom... és öröm.

És nem fáj a gyomrom.

Tulajdonképpen a szavai, amiket mondott a csónakból - ha előtte nem találkozok vele, talán meg sem értem. De akkor már tudtam hogy szeret - szeret, bár ezt sem értem, hogyan szerethet engem, ha amúgy nem is tetszem neki? - s ettől valahogy átalakultam.

(felpattan, sürögni kezd, tiszta ruhát vesz föl, ételt készít. stb.) Vannak tanítványai, akik állandóan vele vannak. Csupa férfi, nyilván, hogy megvédjék, mert mondták ám, hogy sokan azt gondolják, hogy megbolondult, a rokonai is el akarják szállíttatni valahogy, ezek meg nyilván védik... Mit érthet egy férfi egy másik férfihoz? Viszek neki egy kis mézes lepényt, meg egy tiszta takarót, meg viszek neki egy korsó illatos szörpöt is, én csináltam, még a gyomrom is elbírta, ez majd felüdíti... biztos hazament, aztán ha otthon bántani akarják, én majd eléjük állok, s megmondom nekik, hogy ne bántsák, engem is meggyógyított, tanúsíthatom, hét ördögöt űzött ki belőlem... belőlem...

Ki hisz egy kurvának? (leül) Ő szeret engem. De miféle szeretet ez?..

A csónakban azt mondta, hogy úgy kérjük a Seregek Urát, mint Atyánkat... bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek... Édes Atyám, apukám... hogy bocsáthatnék meg az apámnak, aki kurvává tett, kivetett, megrugdosott, elfelejtett? Hogyan mondjam, nem számít, el van felejtve, amikor csak ez számít? Ó, Seregek Ura, harcolj meg vele, győzd le őt, pusztítsd ki a föld színéről ezt a... (mezébe temeti arcát). Bocsáss meg Istenem, bocsáss meg nekem, én ezt nem tudom megtenni! Azt mondta Jézus, ha mi nem bocsátunk meg az ellenünk vétkezőknek, akkor Te, mennyei király Atyánk Te sem bocsátasz meg... Én meg akarok bocsátani, de ha azt mondom, hogy megbocsátottam, hazudok. Te, aki a szívek és vesék vizsgálója vagy, pontosan tudod ezt...

(felpattan) Ez őrültség! Mi lett veled, Mária? Ébresztő! Elmész egy rabbi után, aki se nem szép, se nem gazdag, aztán siratod magad. Ilyenek ezek! A többi csak a testedet akarta, de vigyázz ennek a szíved kell! Ez nem éri be kevesebbel! Hohó, azt nem kapod meg! Azt nem kapja meg senki! Az az enyém! És annak adom, akinek akarom! A szívem az enyém! Az enyém! Az enyém! (bebújik az ágyba a babával, magára húzza a takarót)

Azt mondta, hogy amikor böjtöltök, akkor ne legyetek olyanok mint a képmutatók, akik komorak és keserves arcot vágnak, hogy lássák az emberek. (kuncog) Apám is ilyen volt. Mekkorákat sóhajtozott, forgatta a szemeit, nem is lehetett az asztalra normális ételt rakni, mert ott halt volna meg...

Istenem, emlékszem, ahogy összenevettünk Judittal a tányér fölött. Szereztünk körtét, aztán előtte eszegettük, apuci, kérsz egy falást, ő meg morogva kergetett minket. Aztán ha elkapott, megette a körtét. Ha egy angyal körtét hoz, azt ne utasítsuk vissza! - mondta.

Szép idők. Miért változott meg minden?

(felül) Megkérem Jézust, hogy szabadítsa meg apámat is a gonosztól. A volt kurva és a volt szatír... nem rossz páros. És minden nap imádkozni fogom, ahogy ő tanította: Atyánk, ne engedj minket a kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól! Holnap megkeresem... vagy ha őt nem is, akkor valamelyik tanítványát, valami Pétert is emlegettek, meg Jakabot, Júdást, akiknek Jézus hatalmat adott a gonosz lelkek fölött... még jobb is, ha őket hívom, Jézus már csak a jó apámat ismerje meg... aztán elviszem őt Jézushoz, és mi is az ő követői leszünk...

(a babát kiteszi, majd visszafekszik) Ahogy meghallja őt beszélni, követni fogja. Biztos. Jézus az Isten szava. Sőt, ő maga a Szó! S ha apám meghallja, hogy hozzá maga az Isten szól!... Újra minden a régi lesz. Igen, Jézus helyreállít mindent. (elfújja a gyertyát) Nagyon szeretni fogom őt ezért, és neki adom mindenem... Úgy legyen, ámen.

(továbbra is sötét, éppen csak látszik valami, csend..., és esztelen harag, gyűlölet, gúny)

- Elég volt! Te kis hülye, hát ki vagyok én? Kurva vagyok! Igenis kurva vagyok! és teszek rá, hogy mit gondoltok rólam! És szabad vagyok, és az is maradok! Nem fogsz engem te se bepalizni! Hát ki szeret téged, rabbi! Senki! Nincs melletted senki, csak a koszos csőcselék, aki dugni is ingyen akar, cirkuszt is ingyen akar! Ki kíván téged! Menj el innen, mert ártásomra vagy! És igenis, én gazdag leszek, és nem hagyom, hogy az élet kicsússzon a kezeim közül! És köpök rátok, meg az erkölcseitekre! Miért nem hagysz békén, ne zaklass! Nem kell az apám, és nem békülök meg vele, és nem bocsátok meg neki és tudod mit, neked sem bocsátom meg, hogy beleavatkoztál az életembe! Kicsinállak! Én az okosokhoz tartozom, akik tudják, mi az élet, nem gőzölök be a ti szép szavaitokra! Mid van neked, Jézus? Semmid sincs, és a követőidnek sincs semmije, ami engem érdekelne. És te sem érdekelsz, nem vagy férfi, nem is tudod, mi a szerelem! Én megmutatnám neked, mert én mindent tudok, érted, mindent, mert mindent kitanultam, kitanított rá az élet, az az élet, amit te nem ismersz, mert téged biztos ringatott az anyád (már sírva ordít) mert szeretett az apád... Hagyj békén! Tűnj el! Hadd aludjak tovább!

(Halkuló sírás, aztán csend...)

IV.

Az üres szobába kívülről jön be, gyertyával. Kivilágosodik. Egyszerű, tiszta fehér ruhában, arcán nincs festék, csak a hajában egy virág, kezében pálmaág látszik rajta, hogy boldog, örvendezik, táncol.

- Ma együtt vonultunk be Jeruzsálembe! Ő ment elöl, szamárháton, én meg szorosan mögötte... másokkal együtt, persze... Óriási tömeg volt! És mind azt kiabálták: Hozsánna a Dávid fiának! Igen, mindenki felismerte, hogy ő az, hogy ő a megígért király! Az emberek elé terítették a köntösüket, hogy még a szamara patája se érjen a sárba, piszokba... igen, ő tiszta, s amit megérint, az is tiszta lesz... még az a buta kis csacsi is...

(leül, tükörben nézegeti magát) Szép vagyok? Igen, azt hiszem, ő is szépnek talál engem! Jézus! Hogy szeretlek! Te vagy a legszeretetreméltóbb ember ezen az egész földön! Már mindenki tudja ám ezt. Sajnos... vagyis hát nem sajnos, mert jó, de mégsem annyira, ha a sok csinos lányra gondolok aki körülötted legyeskedik. Szépek, fiatalok, kedvesek, tiszták... igen, mind szerelmes Jézusba! De ő mást szeret! Látom én a szemén! Mert én mindig ott vagyok körülötte. Becézgetem, elkészítem neki a legfinomabb ételt is, ha kell, a hajammal törlöm le lábáról az út porát... s ahogy rámnéz!

Holnap talán már eléjön a nagytanács, a főpap meghajol előtte, és hivatalosan is kinyilvánítja: ő a Messiás! Biztos készül ő is valamivel. Lehet, hogy ekkor teszi meg a nagy jelet, amire mindenki vár. Megnyílnak az egek, jönnek az angyali seregek az ég felhőin, hangos trombitaszóval, Illés a tüzes szekéren mellévágtat, ő lesz a hajtó, Jézus meg mögéáll úgy vágtatnak végig az egész városon. Aki igaz, mind megmenekül. A rómaiak, a besúgók, meg mindenki más elmenekül... a családom itt marad. Tudom, őket megvédi Jézus.., majd felkeresem őket, ők meg eléborulnak...

Holnap szépnek kell lennem! Mit is vegyek fel? Talán egy szép kék köpeny a ruha fölé, vagy nem is tudom... biztos bent lesz a templomban. Talán tanítani is fog. Mindenki meggyógyul, Jeruzsálem megtelik ujjongással, énekléssel... Azt hiszem jobb lesz, ha a tanítványokhoz csatlakozom, különben a tömeg elsodor. Vagy még jobb, ha az anya mellé állok. Ő biztosan tudja, hová megy a fia. Meg hát őt felkeresi mindig. Jó fiú. És előrelátó. Mindenkinek tudja a helyét, és kijelölte előre! Ó szerelmesem, bárcsak egyszer elmondhatnám mindazt, amit érzek... még nem merem.

Amikor rámnéz, tudom, hogy szeret. De valahogy elfelejtek mindent, hogy én mit is akarok, egyszerűen csak szeretem. Talán ha leírnám előre... úgysem merném odaadni neki. Elfogyott a bátorságom. Ő nem római katona, nem is kereskedő... Ő más, ő a Messiás!

(ágyaz, átöltözik a függöny mögött, közben Jézus nevét énekelgeti)

Holnap, nagy nap lesz. És aztán nagy hét, nagy év. Valami új kezdődik. (betakarózik, elfújja a gyertyát)

Nem tudom, hogy mi, de érzem, most megtörténik, amire mindannyian várunk. Ábrahám, lzsák, Jákob, Dávid, Salamon.., mind erre vártak. És most eljött a pillanat, Jézus eljött, a Messiás eljött, hogy megdicsőüljön... eljött övéiért... eljött értem... micsoda boldogság...

V.

Sötét, Mária a földön fekszik, sötét köpenyben, kimerült, feszült, suttogva ordító sírás.

Megölték! Megölték az én Uramat! Megölték! Mit tettetek? Olyan törékeny volt, olyan ártatlan, olyan gyengéd... megöltétek! Szeretlek Jézus!... most mi lesz velem? Hol van az új élet, amit ígértél?...

Bocsáss meg... Szeretlek...

(Sötét marad. Felolvasó férfihang János evangéliumából olvassa:)

- A hét első napján, amikor még sötét volt, Mária Magdolna kiment a sírhoz. Észrevette, hogy a követ elmozdították a sírtól. Elfutott Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és jelentette nekik: "Elvitték az Urat a sírból, és nem tudjuk, hova tették." Mária ott állt a sír mellett és sírt. Amint így sírdogált, egyszer csak lehajolt, és betekintett a sírba. Látta, hogy ott, ahol Jézus teste feküdt, két fehér ruhás angyal ül, az egyik fejnél, a másik lábnál. Azok megszólították: "Asszony, miért sírsz? "Elvitték Uramat, felelte, és nem tudom, hová tették.” Ezekkel a Szavakkal hátra tekintett, és látta, hogy ott áll Jézus, de nem tudta, hogy Jézus az. Jézus megkérdezte: "Asszony, miért sírsz? Kit keresel?" Abban a hiszemben, hogy a kertész az, így felelt: "Uram, ha te vitted el, mondd meg, hová tetted, hogy magammal vihessem." Jézus erre nevén szólította: "Mária!" Erre feléje fordult és zsidó nyelven csak ennyit mondott: "Rabboni" – vagyis Mester. Jézus így szólt: "Ne tarts Vissza! Még nem mentem föl Atyámhoz. Menj most testvéreimhez és Vidd hírül nekik: fölmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez és a ti Istenetekhez." Mária Magdolna elment és hírül adta a tanítványoknak: "Láttam az Urat és ezt mondta nekem."

Vége

1996. M.l.N.D. (Sípos (S) Gyula)