A templom macskája
Közmondásszerűen igaz, hogy a templom egerei szegények – nos, mint a templom egerei. Érthető, hiszen a templomban nincs se spájz, se kamra, de még egy nyavajás hűtőszekrény se! Nincs ennivaló sem a templomhajóban, sem a szentélyben, sem a sekrestyében. Az viszont már nem közmondásszerű, de igaz, hogy a templom egerei sokan vannak. A szegényeknél – így a templom egereinél is -, mindig sok kicsi születik, s ha nem is nő fel belőlük annyi, mint a spájzos házakban. A templom egere hat-nyolc kölyke még mindig több, mint a gazdag rokon egy-kettője.
A templom macskája se kövér, elhízott jószág, hanem kisportolt, erős kandúr. Érthető, hiszen enni ő se kap, azt eszi, amit fog magának. Márpedig a templom egere igencsak fürge, ha a macska nem akar éhen halni, állandó edzésben kell maradnia!
Így volt ez nálunk is, míg aztán Artúr, a templomunk macskája kiöregedett a szakmából és nyugdíjba ment Erzsi néniékhez. Mivel pedig ott nemrég szült Simike, a gazdasszony kedvenc nőstény macskája, az egyik kis kandúrt előléptették a templom macskájának, s azon nyomban át is vitték a szent házba, éljen ezentúl ott és úgy, ahogy tud.
Ezt bizony elkapkodták! A kismacska túl fiatal volt még ehhez a nagy feladathoz, meg aztán magányos is abban a hodály épületben, az egerek meg körbecincogták, cirógatták – az lett a vége, hogy összebarátkozott velük, életre-halálra. Nem kergette őket, hacsak nem kergetőztek, enni se ette őket, inkább ettek együtt, már ha akadt valami. Még inkább ő hozott a szegényházi egereknek a kukák mellől egy kis ezt-azt: kenyérhéjat, szalámivéget, mikor mit talált. Ahogy növekedett, ügyesedett, esténként a mezőre is kilopta őket, hadd böngésszenek kedvükre.
Nem mintha a templom új macskája vegetáriánus kosztra szokott volna! Összefogdosott ő a mezőn is tücsköt-bogarat, s ahogy ügyesedett, leszedte a fáról a verébfiókát, kileste a pocoklyukból a pockot, és még a patkányoknak is nekiment, ha valamelyik arra merészkedett. Hanem az egereket nem bántotta volna a világ minden kincséért se!
Egy darabig nem tűnt fel senkinek a nagy egér-macska barátság, mert a templom egerei ugyan szegények voltak, de nem buták! Vasárnaponként szépen meghúzódtak a sarokban, épp csak keresztet vetni bújtak elő, a Miatyánkon esetleg mocorogtak kicsit, de amikor az áldozásra került a sor, már vissza is bújtak a lyukakba, nehogy láb alá kerüljenek. Hanem előbb-utóbb a fogak nyoma, rágások itt-ott a szép padokon, meg az egérpiszok csak feltűnt a vallásos népeknek. Azok vallatóra fogták a sekrestyést, az meg a macskát, akin látszott, hogy szépen gömbölyödik – de ha nem az egerektől, akkor mitől?
Bújtatta a templom macskája a templom egereit, rejtegette, amíg tehette. Ha hirtelen benyitott valaki, amikor épp a szentély szentséges kövein játszottak, a kisegerek bebújtak a háta mögé, hasa alá, de még a bajsza mögé is, hogy észrevétlenek maradhassanak. Ment is ez egy darabig, még élvezték is a bújócskát! Játszásiból riogatták egymást, a fő egérvadász Pali bácsi csoszogós járását és krákogását utánozva - de a templom macskája tudta, hogy ez így nem mehet a végtelenségig. Meghányta-vetette magában a dolgot, aztán megtanácskozta az egérsereglettel is, végül egyetértésre jutottak a megoldást illetően.
Ki kell vándorolniuk innen!
Így történt, hogy templomunk macskája a templomunk egereivel együtt egy szép nap reggelére virradóan eltűnt. Még az éjjel előbújtak rejtekhelyeikről, az utolsó morzsáig befaltak minden ehetőt, hogy teli hassal indulhassanak útnak, aztán elindultak le, a mezőn át a hajókikötőig. Hallották, hogy a hajók fenekén áldott jó élete van még a patkányoknak is, nemhogy az egereknek! Ott mindig akad néhány zsákocska mag, ottfelejtett széna, rágcsálnivaló kötélzet. Minden hajó az ígéret földjének a kapuja lehet! Hiszen amikor kiköt valahol, bárhol, ha a szegény kis templom egerének szerencséje van, akkor az pont a maggal-kolbásszal teli egér-kánaán partján lesz! A csodavilág, ahol nincs egy macska sem!
Vagyis egy van, a mi templomunk macskája. Ő jöhet mint testőr, barát, harcostárs – de csak egyedül. Nehogy már elszaporodjon az egér-kánaánban a kártevő macskahad!
Nos, a természet törvényeit felülírni nem lehet, templomunkba hamarosan új egerek érkeztek, s lett új macskánk is – de ez már egy másik történet.
Szöveg: Sípos (S) Gyula, kép: Vihart Anna Sok-sok kép és történet itt: https://www.facebook.com/kisvarostortenetek/
