Címlap
Az Úr velünk
"Aki csak hallott róla, elgondolkodva mondta: Mi lesz ebből a gyermekből? Hiszen nyilván az Úr van vele.” (Lk 1,57–66)
Mi minden lehetne még belőlünk, ha megértenénk és elhinnénk, hogy Isten gyermekei vagyunk?!
Köszönöm Uram, hogy valóban az Atyánk vagy, mi pedig a Te gyermekeid vagyunk! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Pápalátogatási operatív törzs alakul
Kiemelt fontosságú rendezvénnyé nyilvánították Ferenc pápa 2023-as, magyarországi látogatását – vette észre a Magyar Közlönyben az Infostart:
Ferenc pápa: Mi mindenki másnál nagyobb veszélyben vagyunk!
December 22-én, csütörtök délelőtt a Szentatya a bíborosokat és a római kúrián dolgozó vezető munkatársakat fogadta az Apostoli Palotában, hogy kifejezzék egymásnak karácsonyi jókívánságaikat. Beszédében a hála, a megtérés és a béke fontosságáról beszélt. Ferenc pápa teljes beszédének fordítását közreadjuk.
Mától hosszabbak a nappalok - röviden
A téli napforduló magyarországi idő szerint december 21-én, szerda este 22 óra 48 perckor következett be, ekkor delelt a Nap a Baktérítő fölött, ezt követően megkezdte féléves látszólagos mozgását észak felé, azaz mától hosszabbak a nappalok. Most még csak néhány másodperccel, ám a növekedés üteme a tavaszi napéjegyenlőség felé közeledve egyre nagyobb lesz...
Magasztalja lelkem az Urat
"Magasztalja lelkem az Urat, és szívem ujjong megváltó Istenemben! Mert tekintetre méltatta alázatos szolgálóleányát, lám, ezentúl boldognak hirdet engem minden nemzedék." (Lk 1,46–56)
Mária boldog, de mi is azok vagyunk, mert Isten gyermekei vagyunk...
Magasztalja lelkem az Urat, és szívem ujjong megváltó Istenemben... ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
A Szentszék mindig arra törekszik, hogy megmentse az embereket – Interjú Ferenc pápával, 2. rész
December 18-án tették közzé azt az interjút, amelyet az ABC spanyol napilap két munkatársa, Julián Quirós és Javier Martínez-Brocal készített a Szentatyával. Az interjúban személyes, egyházi és politikai kérdésekről egyaránt szó esik. Az alábbiakban az interjú második fele:
Melyik állat él legrégebb óta a Földön?
Léteznek tökéletesen formatervezett használati tárgyak, például a gemkapocs. Akármelyik cég gyártja, a gemkapocs szinte mindig ugyanabba az elnyújtott kunkorba görbül, mert így használható a legkönnyebben, és így tartja stabilan a lapokat, amiket összefog. Ugyanez a helyzet a kanállal. Kell egy nyél meg a végén egy ovális, homorú lemez – amelyik kanál ezt nem tudja, az nem is kanál. Az állatvilágban is léteznek ilyen örökzöld dizájnok, a krokodilok karosszériája például alig változott az elmúlt 200 millió évben. Ezek a hasonlóságok pedig felvetik a kérdést: melyik az az állat, ami legrégebb óta húzza a Földön?
Élő adás a szobából 81: Szűz Mária karácsonya
- a rövid tanítás után pedig imádkozunk mindannyiunkért... (Sajnos a számítógépem lefagyott az adás felénél, az ima kezdetekor. Azért én végig imádkoztam a közös imát mindannyiunkért. Az elcsendesedésben pedig ezt kaptam Istentől: Bátorság, ne féljetek, én veletek vagyok.) A kamera előtt: Sipos Gyula Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. honlap: szeretetfoldje.hu Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványon keresztül, számlaszáma: 10700268-04975106-51100005
Suenens bíboros karácsonyi imája
Urunk, most karácsonykor kérünk Téged, önmagunkért és minden keresztény testvérünkért, minden jóakaratú emberért, mindazért aki nyugtalan és aki keres.
Boldog, aki hisz...
"Boldog, aki hitt annak beteljesedésében, amit az Úr mondott neki!” (Lk 1,39–45)
Isten mindig a legjobbat akarja nekünk..
Hiszek Uram, segíts az én hitetlenségemen! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
A szívünket is odatesszük – Ukrajnai menekült gyerekek és családjaik kaptak ajándékot a Karitásztól
Ukrajnai menekülteket ajándékozott meg a Katolikus Karitász Budapesten. A Magyar Szentek templomában több mint száz gyermek és családja vehetett át ajándékot Erdő Péter bíboros, prímás, érsektől, Herczegh Anitától, a Katolikus Karitász jószolgálati nagykövetétől és Soltész Miklóstól, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkárától.
Jézushoz köthető barlangot tárhatták fel Izraelben
Olyan barlangra bukkantak Izraelben, amelybe egy keresztény hagyomány szerint Szalóme, Jézus Krisztus bábájának családja temetkezett – írja az MTI a Jediót Ahronótra hivatkozva. A történet alapján a kis Jézust a betlehemi Szalóme segítette világra, a bábát pedig utóbb ezen a helyen temették el. Az üregbe nagyjából az időszámítás kezdete óta, a második szentély korától egészen a korai muszlim időszakig, a 8-9 századig temetkeztek.
