Milyen volt Jézus egy napja?
„Jézus szép volt” – mondta egy asszonytársunk teljes meggyőződéssel, és ez bizonyosan igaz, ha nem is feltétlenül úgy, mint a szépen fésült, aktuális ízlésünkhöz simított szentképeken. Hogyan nézett ki külsőleg, azt csak abból sejtjük, ahogy a torinói lepel-arc és a keleti ikonok – amelyek ugyanazokat az arcvonásokat őrzik -, mutatják. Még ennél is kevesebbet tudunk arról, milyen lehetett Jézus egy napja a rejtettségben élt évtizedei alatt. Nem vagyunk azonban teljesen magunkra hagyatva ebben sem.
Ha Isten meg akarta tapasztalni, milyen teljesen kiszolgáltatva lenni másoknak, Fia születése után ezt is „megtudta”. Jézus is sírt, amikor éhes volt, az ő fenekét is csípte a pelenka, időnként neki is várnia kellett a vigasztaló ölelésre. (Max Ernst német szürrealista festő 1926-ban festett egy képet, „Szűz Mária elfenekeli a kis Jézust…” címmel, ami nagy botrányt kavart, a katolikus egyház tiltakozott, szigorú katolikus apja pedig kizárta fiát az örökségből. Én sem gondolom, hogy Jézust megütötte volna az édesanyja, ugyanakkor az is igaz, hogy a Szentírásban arról is olvashatunk, hogy bolond az az ember, aki sajnálja a botot a fiától és nem fegyelmezi meg, hiszen Isten is így fegyelmezi népét…)
Milyen volt Jézus gyermekként? Csendes, visszahúzódó, vagy inkább mozgékony, vagány, minden játékban benne lévő? Érzékeny szívű, sokat síró, vagy a fájdalmakat férfiasan tűrő kemény legény? Nem tudjuk, csak azt, hogy „növekedett korban, bölcsességben és kedvességben Isten és az emberek előtt” (Lk 2, 52) Hogyan viselte apja, József elveszítését? Mikortól vált ő a család fenntartójává? Csak annyi bizonyos, hogy családfőségét komolyan vette, halála előtt még elrendezte, hogy édesanyja ne a szegény özvegyek keserű, koldus kenyerét egye, hanem kedves tanítványával, Jánossal éljen együtt, biztonságban. (Igaz azonban az is, hogy minden szeretete és kötődése ellenére, amikor mennie kellett, hogy elkezdje nyilvános működését, otthagyta édesanyját, s tudjuk, hogy a rokonok hogy cibálták a szegény Anyát…)
Abban az időben legalább volt munkájuk a szegény kézműveseknek is – akik a társadalmi rangsorban a földműveseknél is lentebb álltak, mivel még földjük se volt -, mert Heródes, majd utódai, és a rómaiak is nagy építkezéseket indítottak, ahol minden munkás kézre szükség volt. Elképzelhetjük Jézus koszosan, kőporosan – akkoriban „ácsnak” lenni legalább annyira jelentette kövek faragását, mint fákét -, fáradtan és elcsigázottan dolgozni és pihenni a többiek között. Volt pedig ott mindenféle ember, zsidók és pogányok mindenféle nációból. Jézus pedig láthatta, hogy ezek ugyanolyan emberek, hasonló vágyakkal és örömökkel, férjek és édesapák, édesanyák és gyerekek – bárcsak látták volna őket a saját vallási szokásaikba bezárkózó, s ezért mindenki más felett ítélkező vallási vezetők is, talán megnyitotta volna szívüket az Igazság felé…
Mennyire volt talpraesett, találékony munkás? Valószínűleg az volt, hiszen a Szentlélek kreativitása és találékonysága munkálkodott benne, így olyan problémákra is megoldást tudott találni, amire mások nem.
Mennyire volt szorgalmas? Azt olvassuk róla, hogy tanítványaival együtt olykor egész nap szolgált úgy, hogy még evésre sem jutott ideje. Sejthetjük, hogy akkor előző, rejtett életében sem volt munkakerülő ember.
Mennyit imádkozott Jézus egy nap? Nem tudjuk, de azt igen, hogy nyilvános működése idején olykor az egész éjszakát imádásban töltötte. S ha ez így volt akkor, valószínűleg így lehetett előtte, a rejtett években is: Jézus az imádság embere volt.
Szép volt-e Jézus? A róla szóló prófécia szavai szerint alakja és arca nem volt kívánatos az emberek előtt (Iz 53, 2), bár lehet, hogy ez csak a keresztre feszített Jézus állapotára igaz. Talán csak akkor nem olyan volt a szépségideál. Jézus nem volt felékszerezve és szép ruhákba öltözve sem…
Én azt hiszem, Jézus Krisztus kívülről átlagos kinézetű ember volt – épp azért, mert Isten nem akarta, hogy azzal vádolhassák, kivételezett vele, s így persze könnyű… Ami azonban kívülről talán nem volt igaz, az belülről annál inkább igaz volt! Jézus lenyűgöző, csodálatos istengyermeki személyisége bizonyosan átragyogta életét már az elrejtett évek alatt is, nyilvános működésének idején pedig láthatóvá vált minden ember előtt. Elmélkedjünk erről sokat és kérjük az Urat, hogy ezt a krisztusi jellemet alakítsa ki bennünk is… (Jézus csodálatos személyiségéről több könyvben is írtam, utoljára a „Jézus Krisztus élete” című műben, bővebben lásd a honlapunkon - szeretetfoldje.hu – a könyveink menüpont alatt.)
Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)
