A Szeretetláng lelki gyógyító hatása Kindelmanné Erzsébet asszony életében - 2. rész
A talpraesettségre és határozottságra Erzsébetnek később is nagy szüksége volt. Mélyen hívő emberként kellett a kemény rákosista diktatúrában nevelnie gyerekeit, és később, a ’60-as években képviselnie a Szeretetláng ügyét, elvinni az üzeneteket papoknak, püspököknek… A nélkülözések és hányattatások közepette gyerekkorától kifejlődött lelki erő nélkül erre bizonyosan nem lett volna képes!
Erzsébet értelmes lány volt, aki egész életében tanulni akart és arra vágyott, hogy Istent szolgálhassa. Úgy tűnt azonban, hogy erre sohasem lesz lehetősége. A szerzetesrendeknél, ahol felvételre jelent-kezett, sorra elutasították, azzal gyanúsítva, hogy csak azért akar szerzetes lenni, mert nincs hová mennie. (Arról nem is beszélve, hogy a szükséges hozományt se tudta volna kifizetni.)
„Végül egyetlen főnöknő állt vele szóba a Szent Lujza Intézet anyaházában. Ő komolyan vette belépési szándékát és így szólt hozzá: „Leányom, mondjunk el egy Veni Sanctét és egy Ave Mariát. Várj meg itt és én megkérdem az Urat hivatásod felől!”
Visszaemlékezéseiben Erzsébet így mesélt erről: „Hátul a pad mellett megálltam, és még csak le se térdeltem, annyira érdekelt, hogy hogyan beszélget a főnöknő Istennel, de legfőképp azt figyeltem, miként fog majd választ kapni?! Meg se mertem moccanni, és megkövülten vártam a földön túli talányt. A főnöknő azonban egyszer csak felállt és könnyed szelídséggel, de elgondolkozva hozzám lépett. Mélyen a szemembe nézve megszorította a karomat és így szólt: „Fiacskám, a jó Isten akarata más! Isten neked más és nagyobb hivatást szán, melyet majd olyan tökéletesen tölts be, ahogyan csak tu-dod!” A nővér lekísért a kapuig, megcsókolta a homlokomat és áldást adott rám. Lelkivilágom azonban teljesen összeomlott. Én, aki gyer-mekkorom óta mindig Istent szerettem volna szolgálni, íme nem kellek Istennek! Nem hagyja, hogy csak Neki szolgáljak…! Ekkor Sarlós Boldogasszony ünnepe volt.”
Erzsébet, elmondása szerint, akkor majdnem hitét vesztette. Kétségbeesve és lázadozva ment gyóntatójához, aki nem sok vigaszt tudott nyújtani neki, de hangsúlyozta, hogy a következő héten újra várja. Erzsébet ezután a ruhája zsebében talált egy papír-darabot, melyen a Krisztus Király egyház-község plébánosának neve és címe volt. Mint kiderült, még az apácafőnöknő csúsztatta bele, a fivérének ajánlva őt. Akkor még beszélt is neki erről, de Erzsébet nem hallotta. Mégis, ez a cédula sorsdöntő lett életében. Nemcsak egy remek papot ismerhetett meg a plébánosban, de általa egy melegszívű nyugdíjas házaspárt is, akiknél otthonra talált.
Itt ismerkedett meg a harmadrendi ferences, nála 35 évvel idősebb özvegy Kindelmann Károllyal aki feleségül kérte és kapta a 17 éves lányt. 1932 és 1942 között hat gyermekük született, 3 fiú és 3 lány. Máriaremetére költöztek, „távol a város zajától, melyet Erzsébet tündérlaknak nevezett. A boldog-ságtól szinte hetekig alig tudott megszólalni.”
A szép és boldog éveknek azonban hamarosan vége szakadt. A férj 40-es évektől már rákban szenvedett. 1945-ben - Erzsébet 32 éves ekkor - özvegyen maradt hat gyerekkel. (A legidősebb 13, a legkisebb 3 éves volt.) Újra kezdődött a szenvedésekkel teli küzdelem a megélhetésért. Ha felvették is valahová dolgozni, hamarosan mennie kellett „klerikális beállítottsága” miatt.
Napi tizenkét órákat dolgozott, volt vasgyári munkás, takarító, szakácsnő, segédápoló – s közben nevelte hat gyermekét.
Az 1960-as évekre gyerekei felnőttek, talán megpihenhetett volna, de ekkor kapta égi hivatását – amelynek kibontakozását a Szeretetláng Lelkinapló híven tükrözi – és az új családi gondot is, árván maradt három kicsi unokájának felnevelését.
„1965-től emberfeletti „hívásokkal és kihívásokkal” kellett szembesülnie. Egyfelől az Úr sürgetése, hogy mondjon le önmagáról, másfelől az édesanyai és nagyanyai köte-lességtudat sürgető elvárása, hogy ne hagyja állami gondozásba kerülni elhunyt menye és beteg fia árváit.
Miközben igyekezett eleget tenni az Égiek sürgetésének, beteg fiát haláláig ápolta és nevelte. A kicsik nevelési jogát nem kapta meg egykönnyen, hiszen egy „klerikális nagy-mamától” a marxista nevelésügy nem várhatta az „elvárt pedagógiát”. A lelkesedés és a kételyek, a kis eredmények és a nagy kudarcok, a fáradozások és a rengeteg megaláztatás még az ő harcedzett lelki erejét is próbára tette.”
Lássuk most magunk előtt ezt a szegény, szentéletű asszonyt. Nézzük, mennyi megpró-báltatáson kellett keresztül mennie, mennyi szeretetlenséget kellett elhordoznia. A családban az apai ágon keresztül már ott fészkelhet az elutasítottság lelke, amitől a lány, Erzsébet is szenved. Az ő szívében is ott lehetett az elvetettség érzése, a kisebb-rendűségi érzés, a belső bizonytalanságok, a visszautasítások és csalódások számtalan ütése és kínzása. És ott volt a mindezekre adott védekező válasz: a távolságtartás, a túlha-tározottság (keménység) – és mindaz, ami segít, hogy a lelki fájdalmak és terhek súlya alatt össze ne roppanjon a lelkünk, testünk, személyiségünk.
Ezért amikor Jézus Krisztus és a Szűzanya kiválasztják őt a nagy küldetés végrehajtására, először töretlen és meg-változtathatatlan szeretetükről biztosítják őt. Milyen nagy dolog ez!
Részlet Sípos (S) Gyula: Belső gyógyulás a Szeretetláng által című, most megjelent füzetéből
