Tanúságtételek a törökbálinti Szeretetláng kápolna életéből - 3. rész
“Kassáról érkezett az az egy első éves egyetemista fiú - Laci -, aki öt év óta súlyos ízületi fájdalmakban szenved és az orvosok már nem tudtak rajta segíteni. Eljött Budapestre kezelésre, s egy hétig nálunk lakott. A csendes, zárkózott, kedélytelen fiút nagy szeretettel fogadtuk. Csöndre, pihenésre vágyott, s ezt igyekeztünk számára biztosítani. Elmondta, hogy már fél éve aludni sem tudott - teljesen kimerült volt. Az imaszolgálat után még órákat ültem vele a Szűzanya szobra elvitt beszélgetve. Teljesen megnyílt - sok hitbeli kérdés is szorongatta a vallását különben gyakorló fiatalt.
Kérésemre szívesen imádkozott velem egy tized rózsafüzért, kérve a Szentlélek megvilágosító kegyelmét. Ajándékoztam neki egy rózsafüzért, amit örömmel elvitt és ígérte, hogy ő is fogja imádkozni. Mi is imádkozunk testi gyógyulásáért továbbra is.
Édesanyja október utolsó szombatján jött el hálát adni Laciért - aki azóta csodálatos nyugodtan tud aludni-tanulni. Kérdeztem tőle, hogy imádkozza-e Laci a rózsafüzért. Édesanyja meglepett-boldogan mondta, hogy állandóan a zsebében hordja - biztosan nem kabalának tartja... Így árasztja Szűzanyánk Szeretetlángjának kegyelmeit. Nem történt látványos testi gyógyulás, de ami a lelkek mélyén lejátszódott” az a legnagyobb csoda!”
A fiú utána levelet írt, amely feltárja a személyes tanúságtétel fontosságát is: “Maga volt az első katolikus hívő, akiből éreztem, hogy igazán hívó. A maga megjelenése, viselkedése, szeretete, szerénysége nagyon nagy benyomást keltett bennem, és biztos vagyok benne, hogy a maga személyes hitvallása nagyon sokat jelentett számomra. A kezdete azoknak a nagy változásoknak Törökbálinton kezdődött.” (Angyi néni mesélte, a szeretetláng-kápolnában)
A következő idézetek a Szeretetláng-kápolnába küldött levelekből valók
“Testvérek, amikor ott voltunk (Máriapolányból) a szent helyen, éreztük a jó lsten különös nagy kegyelmét - annyira, hogy itthon is át tudtuk adni családjainknak. Nagykanizsáról két ízben jöttek testvérek buszokkal. Komoly férfiak nyilatkoztak: “Szent ez a hely! Csodálatos békét és örömet kaptunk szívünkben mialatt a Szeretetláng-rózsafüzért imádkoztuk.”
“Az Úr 1998. éve augusztus 10. napjának délelőtti óráiban történt. Bent a házban Angyika és én ajándékot készítettünk a Szűzanya közelgő ünnepeire. Addig H.-né Rózsika a kápolnában imádkozik, engesztel, mondja a szent rózsafüzért. Öröm ez a nap – úgy érezzük -, de most ügyködni kell, imádkozni… beszélgettünk egymással, vajon Szűz Mária látja-e, érzi-e ezt a szeretet-kisugárzást, amivel hívei köszönteni akarják? És ekkor betoppan Rózsika – régi engesztelő hívő - és fellelkesülve kérdi: ti énekeltek? És hol szólt e gyönyörű orgona muzsika, amely aláfestett egy kicsengő női énekhangot? Majd elmondja, ima közben a kápolnában ő elhallgatott, mert egy csoportos imakórus hangzott fel, az ő számára ismeretlen szöveggel. Ilyen hatás alatt jött be a házba, keresve annak a forrását, és nem hiszi, hogy nem mi énekeltünk és senki földi ember nem zenélt!
Honnan e csodás muzsika, ki zenélt? Hiszi, de kimondani nem meri… Angyalok? Erzsébet asszony?… Isten mindent megengedhet!” (G. Mária, Törökbálint)
“A csomag (az Angyi néni által Nagyváradra küldött könyvek, rózsafüzérek, imafüzetek, stb.) szerencsésen, még június első szombatjára megérkezett. Az áldott Szűzanya olyan csodát tett, amire senki sem számolt: 38-an voltunk a júliusi elsőszombaton, s azóta is nagyon sok fiatal és szülő gyermekkel együtt vesz részt összejöveteleinken. Lassan olyan sokan leszünk, hogy két szoba-konyhában is alig férünk el. Olyan lelkes kis közösség formálódik, hogy Istennek legyen hála még Szent Ostyát is hozhattak …
(...) Addig is lelkes közösség volt, de azóta talán még jobban összeforrtunk. Erzsébet asszony elhozta hozzánk könyvein keresztül a jobb meseértést. (…) Szent Jobb községben október első szombatjától új közösséget alakítunk. Most egy kis fiatalasszony részt vett ott nálunk és most ő tudja továbbvinni ott a faluba.”
(Néhány hónappal később)
“Az imaközösség csodálatos! A mi létszámunk 40-50 fő. Már nem jut ülőhely mindenkinek, így bizony többen 3-4 órát állnak, és azok is kitartanak. Most már még egy csoport is alakult itt Nagyváradon. (…) Szentjobbon már 40 fő vesz részt a helyi engesztelésen a helybeli fiatal pappal. A hittanteremben tartják és egy órára még az Oltáriszentséget is kiteszi az atya imádásra. Tasnádszántón (Szatmár megyében) is alakult Szeretetláng-imacsoport. Mint a tűz, valóban olyan. Aki egyszer eljön hozzánk egy-egy engesztelésre, az már nem tud többé elmaradni. Nagyon sok a fiatal és a gyerek. Csíkban élő magyar testvéreinkhez is eljuttattuk az engesztelő imákat. Lefordítottuk román nyelvre is és egy görög katolikus kispap növendék elvitte Rómába és naponta ott végzik románul a Szeretetláng-litániát és rózsafüzért. Testvéreim, mi csak hálás szívvel imádkozunk értetek, hogy még sokáig tartson meg az Isten benneteket erőben, egészségben, hogy sok lelket tudjunk - ti is, mi is - megmenteni!”
“Ti nem tudjátok azt elképzelni, hogy az írott anyag mennyire hiányzik ott nálunk. (…) Tudom, hogy sokat kérek, de úgy érzem, hogy nincs olyan sok idő… 30-40 ember imádkozik, hogy minden jelenlévőre Isten áldása szálljon, hogy még sokáig tudjátok tartani az elcsüggedt emberekben a reményt. Úgy érezem és tudom, hogy az a találkozás nem volt véletlen és nem volt hiábavaló, mert Isten útjai kifürkészhetetlenek. Ő úgy akarta, hogy mi ott találkozzunk és továbbadjátok azt a sok kincset amit reátok bízott. (...) A közösségünk tagjai azt mondták, hogy lemondanak még a mindennapi szükségesről is, csak lelki táplálék legyen.”
“Engesztelő imacsoportok vannak! Egy ferences atya már szétosztotta a távolabbi helyekre is és alakulnak az ima-csoportok. Lefordították a füzetet ukrán nyelvre és így a magyarok és ukrán nyelvű testvérek együtt végzik az engeszteléseket.” (Mária testvér Nagyszőlősről)
“A Mérővessző-kiadványokat megkaptam. Sírva olvastam végig. A két fiamnak már adtam olvasni. Itt nálunk négy ferences atya van, akik Kárpátalját .szolgálják. Mindnyájuknak adok. A többit a templomban osztom szét. Nagyon nagy szükségünk van rá, mi a Szeretetlángot imádkozzuk és nagyon szeretjük. Kérlek szépen imádkozzatok értünk, a kárpátaljai magyarokért az áldott szép kis kápolnátokban. “
“Törökbálinton, a Szeretetláng-kápolnában szentmise közben a bűnbánati ima alatt a könnyek adományát kaptam meg.”
“Újra elárasztott minket az Úr a Szűzanya által ajándékaival minket, méltatlanokat (hiszen olyan kevéssé érdemeljük meg) az önök apostoli munkája által. Mi harmadrendi ferencesek (Nagybányáról), szintén nagyon szeretjük és tiszteljük Mennyei Édesanyánkat Szent Ferenc példájára, mi is részt kell vegyünk az Ő mentő terveiben. A küldött ajándékból tudtam adni egy-egy példányt az ifjúsági csoportnak (Jézus Szíve csoport) is és ezek nem fognak megporosodni, kézről-kézre fognak járni, hogy minél többen megismerjék ezt a csodálatos fegyvert. (...) Mi tizennyolcan vagyunk, nagy része idős. Újraszerveztük az első csütörtöki szentségimádási órát és első péntekenként kereszthódolatot tartunk. Most szeretném, ha legalább otthon minden csütörtökön éjféli imádási órát tartanánk (felváltva): Tudom, hogy ez elég kevés, de mindezt nagy szeretettel végezve, gondolom segít.”
“Amikor még református voltam, az egyik katolikus ismerősöm elhozta hozzám a Szeretetláng-imát. Hozzáfogtunk esténként imádkozni. Ezért sok ellenvetést kaptam rokonaimtól. Ekkor egyik este ima közben a villany kialudt, de égtek az asztalon a kereszt alakban kirakott gyertyák. A szoba sarkában nagy villanást láttunk. Ebbő1 egy kéken ragyogó kb. 3 cm széles tűz futott végig a falon az egyetlen szentképhez, ami ebből az alkalomból volt kitéve, és ez az Angyali üdvözletet ábrázolta. Megértettem és megköszöntem. Ez a jel elég lesz nekem a mennyei Jeruzsálem gyöngykapujáig. (...) Köszönöm a Szűzanyának, hogy a Szeretetláng által hívott engem a Katolikus Egyházba. A lángot továbbadtuk, a határon túlra is. Istené a dicsőség, emberé az áldás! (IMV, Debrecen)
A lelki harcban az imádság hatékonyságáról így vall R-né Piroska néni 1996-ban: “Sopronba utaztam a Kelenföldi Pályaudvarról. A vonat elindulása után azonnal elővettem az engesztelőfüzetet és imádkozni kezdtem. Velem szemben két fiatalember ült, arcuk és a fedőlapon lévő Szűzanya-kép között egy félméteres távolság sem lehetett.
A fiúk, tüstént horkolva elaludtak. Kapuvárig mély álomba merültek. Ott felugrottak és leszálltak. Akkor a mellettem ülő középkorú asszony megszólalt: “Tetszik tudni, hogy ők sátánisták voltak? Amikor még nem tetszett felszállni, a kigombolt ingük a1ó1 kilátszott a mellükbe tetovált sátánjelvény.”
Egy alkalommal a 15-ös busszal utaztam a Belvároson keresztül. Két fiatalember ordítozva a legrondább trágárságokat okádta magából. A többnyire idősebb utazóközönség felhördült és sikertelenül csillapítani próbálta őket. Ekkor erősen koncentrálva igen buzgón a Szeretetláng fohászaiba kezdtem. Néhány perc sem telt el, megnyomták a vészcsengőt az ocsmány beszédűek, a vezető nem tudta miről van szó s kinyitotta az ajtót két megálló között, soron kívül. A fiúk azonnal kiugrottak s a busz békésen továbbhaladt.
Tíz napja a 6-os villamossal utaztam a Körúton. Két fiatalember olyan hangerővel s olyan ocsmányul emlegette az Égieket, hogy két kezemmel mindkét fülemet befogtam, mert fizikai fájdalmat jelentett ez a szörnyű sátáni beszéd. Leszállni a tömeg miatt nem tudtam. Teljes erővel, szinte egy pisztolyként a Szeretetláng fohászait intenzíven feléjük küldtem. A hatalmasabb termetű ordítozó azonnal elkanyarította magát és társát rángatva egy megállón belül: “Gyere megiszunk egy pofa sört!” - mondotta. A másik: “De nem érünk oda, ne szálljunk le!” Az erősebb győzött. A Blahára érve váratlanul leugrottak. Valamennyien fellélegeztünk. A Szeretetláng égi pisztolyát nem volna szabad szüneteltetni, itt nem állhat a “tüzet szüntess” parancs!”
