Zakariás és Mária – hitetlenség és bizalom (1. rész)
A szent és hitetlen pap
A négy evangélium közül Lukácséban olvashatunk legtöbbet Szűz Máriáról. Azt gondolom, hogy amikor az evangelista elhatározta, hogy megírja Jézus Krisztusról szóló Örömhírét (evangéliumát) azzal kellett szembesülnie, hogy ahhoz, hogy ezt megtehesse, Mária történetét is meg kell írnia.
Lukács ugyanis körültekintő és alapos munkát akart végezni. Így vall erről: „Mivel már sokan megkísérelték, hogy a köztünk beteljesedett eseményeket leírják, úgy, ahogy ránk maradt azoktól, akik kezdettől fogva szemtanúi és szolgái voltak az Igének, jónak láttam én is, hogy elejétől kezdve mindennek szorgalmasan utánajárjak, és sorban leírjak neked mindent, tiszteletreméltó Teofil, hogy meggyőződjél róla, mennyire megbízhatók azok a tanok, amelyekre tanítottak.” (Lk 1, 1-4)
Lukács megértette, hogy Jézus édesanyja kihagyhatatlan az üdvösségtörténetből. Sőt, még visszább megy az időben, és az ószövetség utolsó, és egyben az újszövetség első nagy alakjának, Keresztelő Szent János fogantatásának történetével kezdi írását. Később Jézus szavaival igazolja döntését. A Messiás így tesz tanúságot előfutáráról: „Vagy mit mentetek ki látni? Prófétát? Igen, mondom nektek, többet mint prófétát. Őróla van megírva: „Íme, elküldöm követemet színed előtt, hogy előkészítse utadat.” Mondom nek-tek, az asszonyok fiai között nincs, aki nagyobb volna Jánosnál.” (Lk 7, 26-28)
Lukácsot azonban nem csak a történeti hűség motiválja. Már amikor leírja János és Jézus foganása hírüladásának körülményeit akkor rádöbbenünk, hogy micsoda óriási különbség van a két angyali híradás fogadása között! Zakariásról – János édesapjáról -, csak jót olvashatunk, története mégis bukással végződik. Mária pedig csak egy tizenéves lány – és mégis megdicsőül. Nézzük sorjában:
Azt hiszem, kevés emberről írtak olyan tisztelettel és dicsérettel, mint Zakariásról (és feleségéről Erzsébetről). Az a közkeletű vélemény, amit Lukács rögzít róluk, megfelel a valóságnak (bár rólunk írhatnának egyszer ilyet!): „Mindketten igazak voltak az Isten előtt, szentül éltek, az Úr parancsai és rendelkezései szerint.” (Lk 1, 6) Igazak voltak Isten előtt! Szentül éltek! Mit lehet ennél többet kérni? És ha ez így van, hogyan lehet, hogy Zakariás mégis olyan csúfosan elbukott?
Íme, a történet:
„Heródesnek, Júdea királyának korában élt egy Abia osztályából való Zakariás nevű pap. Felesége Áron leányai közé tartozott, s Erzsébetnek hívták. Mindketten igazak voltak az Isten előtt, szentül éltek, az Úr parancsai és rendelkezései szerint. De nem volt gyermekük, mert Erzsébet meddő volt, és már mindketten életük alkonya felé jártak. Történt mégis, hogy amikor Zakariás osztályának sorrendjében papi szolgálatát teljesítette az Isten színe előtt, s a papság körében hagyományos szokás szerint ráesett a sor, hogy illatáldozatot mutasson be, bement az Úr templomának szentélyébe. Az illatáldozat órájában az egész nép kint várta, és közben imádkozott.
Ám megjelent neki az Úr angyala az illatáldozat oltárának jobb oldalán. Amikor Zakariás meglátta, zavarba jött, és elfogta a félelem. Az angyal azonban így szólt hozzá: „Ne félj, Zakariás, mert imád meghallgatásra talált! Feleséged, Erzsébet, fiút szül neked, s te Jánosnak fogod nevezni. Örömödre lesz és ujjongani fogsz rajta, és sokan örülnek majd születésén. Mert nagy lesz az Úr előtt, bort és mámorító italt nem fog inni, hanem már anyja méhében a Szentlélek fogja eltölteni. Izrael fiai közül sokat megtérít Urukhoz, Istenükhöz. Ő maga Illés szellemével és erejével előtte fog járni az Úrnak, hogy az apák szívét fiaik felé fordítsa, az engedetleneket az igazak okosságára térítse, s így a népet előkészítse az Úrnak.”
Zakariás megkérdezte az angyaltól: „Miből fogom a dolgot megtudni? Mert hisz öreg vagyok, és már feleségem is előrehaladt a korban.” „Én Gábor vagyok - felelte az angyal -, s az Úr színe előtt állok. Az a küldetésem, hogy ezt megmondjam neked, és adjam tudtodra ezt a jó hírt. Íme, most megnémulsz és nem fogsz tudni beszélni addig a napig, amíg ez be nem következik, mert nem hittél szavaimnak, amelyek majd, ha eljön az ideje, be fognak teljesedni.” (Lk 1, 6-20)
Zakariás szentéletű pap volt, pontosan betartotta az előírásokat, elvégezte a szol-gálatát, szerette a feleségét – de valami híja mégis volt életének, és most nem a gyermek hiányára gondolok. Zakariás nem tudott hinni. Pontosabban: hitt Istenben, hitte, hogy Ő van, de nem tudott hinni abban, hogy Isten képes cselekedni az életében, az ő érdekében. Zakariás istene valami távoli istenség volt, akinek be kell tartani a parancsait, adózni az előírt szolgálattal – Zakariás istene a könyvtekercs lapjai között lakozott és a templom szentélyében, és valamikor talán csodákat is tett, de ez mind régi, távoli történet volt csupán.
Zakariás azt kérdezi az angyaltól, miből tudhatja meg, hogy gyermeke fog születni. Mennyei jelenésben van része, Isten angyala hozza neki a hírt – és Isten nem hazudik, Ő az Igazság -, és Zakariás mégis kételkedik. (Ha legalább csendben maradt volna, még ha szívében kételkedve is, de türelmesen várva, néhány hét, hónap múlva akkor is megbizonyosodhatott volna…)
Kérdésével Zakariás tulajdonképpen hazugsággal vádolta, hazuggá tette Istent. (Amit mondasz lehetetlen, tehát nem igaz.) Milyen szörnyű dolog, amikor nem tudunk, nem merünk felülemelkedni a „tényeken”! „Öreg vagyok, a feleségem is öreg” – mintha az ószövetségben nem lenne hasonló történet! Vajon hányszor olvasta fel élete során Zakariás a Tórából Ábrahám és Sára történetét? És hányszor olvasta fel az angyali híradásokat? És mégsem hitt.
Gábriel arkangyal elhozta a jó hírt, de Zakariás nem hitt neki, nem hitt Istennek, aki csodálatos módon kiválasztotta – s hitetlensége miatt elszigetelődött még attól is, ami addig az övé volt. „Én Gábor vagyok - felelte az angyal -, s az Úr színe előtt állok. Az a küldetésem, hogy ezt megmondjam neked, és adjam tudtodra ezt a jó hírt. Íme, most megnémulsz és nem fogsz tudni beszélni addig a napig, amíg ez be nem következik, mert nem hittél szavaimnak, amelyek majd, ha eljön az ideje, be fognak teljesedni.” (Lk 1, 19-20)
Zakariás papi szolgálata megtörik – hiszen a hangos könyörgéseket se tudta elmondani – nem tudja megosztani feleségével a vele történteket, így a kételyeit sem, és főleg, nem tud együtt örülni a családdal és a rokonsággal a felesége szíve alatt növő magzatnak! Partvonalra szorulva kénytelen végigélni a csodálatos kilenc hónapot, szótlan marad mindaddig, amíg János születésekor úgy nem cselekszik, ahogy az angyal meghagyta neki: „Aztán intettek az apának, minek akarja, hogy elnevezzék. Az írótáblát kért, és ezeket a szavakat írta rá: „János az ő neve.” Mind-nyájan csodálkoztak. Neki pedig nyomban megnyílt az ajka és megoldódott a nyelve, megszólalt és magasztalta az Istent.” (Lk 1, 62-64)
Mit végzett el a kilenc hónap némaság ebben az emberben! Volt ideje, volt ereje és bátorsága bűnbánatot tartani, így életszentsége és tisztasága megtelt hittel és ujjongással.
„Zakariás, eltelt a Szentlélekkel, és így prófétált: „Áldott az Úr, Izrael Istene, mert meglátogatta és megváltotta népét.
Az üdvösség erejét támasztotta nekünk szolgája, Dávid házában.
Ahogy mondta a szent próféták szájával ősidők óta: megmentett minket ellenségeinktől és gyűlölőink kezétől, hogy irgalmazzon atyá-inknak, és megemlékezzék szent szövetségéről.
Az esküről, amelyet atyánknak, Ábrahámnak esküdött, hogy majd megadja nekünk, hogy az ellenség kezéből kiszabadítva, félelmet nem ismerve szolgáljunk neki, szentségben és igazságban színe előtt életünk minden napján.
Téged pedig, fiú, a Magasságbeli pró-fétájának fognak hívni, mert az Úr előtt jársz majd, hogy előkészítsd útját, hogy az üdvösség ismeretét add népének bűnei bocsánatára, Istenünk könyörülő irgalmából, melyben meglátogat minket a napkelet a magasságból, hogy a sötétben és a halál árnyékában ülőknek ragyogjon, és lépteinket a béke útjára irányítsa.” (Lk 1, 67-79)
Zakariás a tapasztalatai által körülhatárolt világból eljutott a hit világosságára. Kérnünk kell Istentől a kegyelmet, hogy minket se korlátozzon, szürkítsen el a közvetlenül megtapasztalható világ. Tudjunk mindig Isten felé nyitottak maradni, sőt várjuk az Ő kegyelmét és segítségét életünkben!
Mennyei Atyánk! Kérünk Téged Jézus Krisztus nevében, a mindenkor segítő Szűzanya közbenjárására, hogy óvj meg minket a hitetlenség bűnétől, az elvilágiasodástól és elszürküléstől! Add, hogy Szentlelked ihletését mindig követni tudjuk és egész életünkkel megdicsőítsünk Téged! Köszönöm Istenem, hogy megóvsz minket az elbukástól! Ámen.
Részlet Sípos (S) Gyula: Mária titka című könyvből. Kapható Budapesten a Ferenciek terén néhány katolikus könyvesboltban, vagy megrendelhető az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. levélcímen. (Ára 900 Ft)
