Történetek az isteni gondviselésről - Szent és sérthetetlen; Security a’la Jézus
Szent és sérthetetlen
A mobiltelefonomon a középső kislányom száma jelzett. Tudtam, hogy hazaért a suliból, és biztosan azért hív, hogy vigyek valami finomat a boltból... A kislányom kiabálva sírt: „Anya! Tűz van! Ég a konyha!"
Mire hazaértem, a szomszédok és a tűzoltók befejezték a munkát. Már csak az volt hátra, hogy jegyzőkönyvet írjunk. A gyermekeim a szomszédnál voltak, sírdogálva, de biztonságban, sértetlenül.
A lakásom a következőképpen festett: A konyha falain és mennyezetén nagy fekete felhők éktelenkedtek. A bútorok egy része, a pára-elszívó szénné égve. Az ablakról leolvadt a gyönyörű, hímzett függöny. A fehér járólapon a tűzre locsolt víz és a korom keveréke maszatolódott. A tűzoltók minden ajtót és ablakot kitártak. Így a pernye belepte a lakás bútorait is. Visszatérve a konyhába újra alaposan körülnéztem, és akkor felfedeztem valamit.
A fekete falon, a kormos polcok, papírok között gyönyörűen világított eredeti színeiben egy kis 20 x 25 cm-es, görög¬katolikus táblakép, mely Jézus születését ábrázolta. Levettem a falról. Szép volt, és sértetlen. Alatta a fal is gyönyörű, tiszta, érintetlen maradt.
„Ha tűzben jársz, nem égsz meg, és a láng meg nem perzsel téged..." (Iz 43,2)
Security a’la Jézus
Zarándokúton voltam, amikor ez a kedves eset történt. A kis falu temploma mellett elhelyezett padokra ültem le. Elég kevesen voltunk még. Ekkor jelent meg a fiú. Gitározni szokott a főtéren. Úgy ismerkedtünk meg, hogy elkértem a gitárját, és énekeltem neki. Onnantól kezdve ahányszor meglátott, mindig odafutott hozzám, és beszélgettünk. Most tehát a padom felé sétált, és úgy tűnt, nem tudja eldönteni, merjen-e leülni mellém, vagy sem. Én ellenben semmit, de semmit nem teszek…
„Uram, szeretlek. Ha az a terved, hogy ezt a fiút jobban megismerjem, akkor ültesd ide mellém. Ha nem, akkor vidd el, kérlek!"
A jóképű zenész már a lehető legközelebb került hozzám, amikor elkezdődött egy különös jelenet. Egy szerzetesnővér jött keresztül a téren, körülnézett, és a legnagyobb meglepetésemre leült mellém. Annak ellenére, hogy a körülbelül negyven padból alig volt néhány foglalt. Én mosolyogtam, és megértettem a célzást. Azt hittem, végeztünk is. Ám ekkor megjelent egy másik nővér is, aki leült a másik oldalamra. Így most már olyanok voltunk, mint egy összeszokott kis társaság, hering kivitelben. Jegyzem meg, ők nem szóltak hozzám, nem is magyarok voltak, csak mosolyogtak, és egymással beszélgettek. Azt gondoltam, hogy Isten humora nagyon édes, és már majdnem elmentem, amikor jött két ferences szerzetes. Az egyik megállt előttem, a másik a hátam mögött. Az előttem lévő szerzetes annyira közel volt, hogy csak a szépséges, nagy rózsafüzért láttam himbálódzni a derekán. Aztán jött még egy szerzetes, és ő is előttem állt meg. Amikor úgy éreztem, hogy már sikerült konkrét látványossággá avanzsálódnunk, felálltam és kiléptem rögtönzött hadseregem védelméből. Nyugodtan megtehettem, a fiú már nem volt sehol.
„Mert drága vagy a szememben, mert becses vagy nekem és szeretlek." (lz 43, 4)
Dömötör Emőke: 100 történet az isteni gondviselésről című könyvéből. Lásd: http://szeretetfoldje.hu/index.php/konyveink
