Történetek az isteni gondviselésről - Bizalomból jeles
Kedves, idős rokonom behívott a szobájába: „Emőkém, kicsit aggódom! Nézd meg a sebet a fülem mögött! Mit mond az Úr, menjek vele orvoshoz?" A seb nagyon csúnya volt. Gennyes, égővörös duzzanat. Imádkozni kezdtem, mivel tudtam, hogy nagymama nagyon nem szeret orvoshoz menni, csak éppen végszükség esetén.
„Mit tegyünk Uram? Kérlek, segíts!"
Az Úr így szólt: „Ne aggódjatok, minden rendben lesz. Orvoshoz kell fordulni."
Az orvos azonnal műtétet írt ki, a diagnózis: bőrrák.
Gyötrelmes volt látnom szegény nagymamát, ahogyan vetkőztettem a műtő előtt. Nagyon félt, szemérmességét is le kellett küzdenie, minden olyan idegen volt számára. Én pedig azt kérdeztem magamban: Mire számíthat egy több mint nyolcvan éves asszony ilyen súlyos betegséggel? Miért mondta az Úr, hogy minden rendben lesz? Itt az alkalom, hogy újra imádkozzunk. Ez alkalommal ezt a választ kaptam a szívembe: „Igaz, hogy rosszindulatú a daganat, de sikerül maradéktalanul eltávolítani. Teljesen egészséges lesz utána." Ezt el is mondtam nagy örömömben a nagymamának. De ahogy teltek a napok és vártam a műtét utáni citológia eredményét, nagy félelem költözött a szívembe. Nagymama kiegyensúlyozottan, nyugalomban élte a hétköznapokat, minden nap mentem hozzá tisztítani a sebet. Derűs volt és egy csöppet sem kételkedett abban, hogy amit hallott, az az Úrtól volt és igaz. Én viszont egyre nagyobb súllyal éreztem a felelősséget a vállamon. Mi van akkor, ha azzal fogad a doktornő, hogy nagy baj van? Nagymama nagyobbat csalódik, mintha nem is mondtam volna semmit. Végül elérkezett az időpont, bementünk a rendelőbe, a doktornő pedig az eredményt tartva a kezében így szólt: „Igaz, hogy rosszindulatú volt a daganat, de sikerült maradéktalanul eltávolítani. A környező szövetekben már nincsenek rákos sejtek." Hatalmas örömmel Nagymamára néztem, aki kedves egykedvűséggel csak ennyit mondott: „Hát tudtuk, nem?"
„Mert ha hallgatunk az Úrnak, a mi Istenünknek a szavára, biztosan jó dolgunk lesz." (Jer 42, 6)
