Történetek az isteni gondviselésről - Rózsa és üdvösség
Rózsa és üdvösség
Nem tagadom, hogy szoktam jeleket és csodákat kérni az Istentől. Azért merem megtenni, mert szoros kapcsolatban élünk Jézus Krisztussal. Munkatársak vagyunk, barátok és sokféle minőséget felsorolhatnék itt még: a Megmentő és megmentett, az Irgalmas és a bűnös, a Király és a gyermeke… stb.
Testvérem Jézus és élő kenyerem. Tanárom, orvosom, tanácsadóm, mesterem és lelkem állandó társa. És mivel neki a mindenhatósága áll a rendelkezésére, ezért én úgy gondolom, hogy megkérdezhetem Őt dolgok felől, hiszen lehetősége van hallgatni és lehetőségében áll válaszolni. Lehetősége van jeleket adni és csodákat tenni, és mindezeket visszatartani. Én csak kérdezek és kérdezek, és van, amire kapok választ, van, amire nem. Nagyon nagy tapintatosságot és együttérzést tapasztalok meg rendszeresen Jézus (áldott legyen az Ő neve) részéről. Amikor lelkem legmélyéről szakad fel egy sóhaj, egy szívbéli, mély érzelem, gondolat, amelyhez aggodalom vagy féltés kapcsolódik, akkor nem hagy engem vergődni. Kedvesen átkarol és megnyugtat. Egy bibliai idézettel, egy másik ember szavaival, egy dallal, ami elém kerül, vagy éppen egy jellel, amit kérek tőle.
Osztálytalálkozóra mentem. Egész úton gondolkodtam, hogy mennyi minden történt az elmúlt huszonöt évben, amióta nem láttam az osztálytársaimat. Élet és halál, születés és elmúlás váltotta egymást. Sikerek és kudarcok. Álmok és bukásaik, áldások, melyek váratlanul érkeztek, emberek, akik felemeltek, emberek, akik összetörtek. Gyarapodtak az évek, a ráncok, a kilók. A tapasztalatok, a szolgálat vágya, az Isten- és emberszeretet. Hát ilyen gondolatok kavarogtak bennem, amikor megérkeztem az étterembe.
És láss csodát: szinte mindenki teljesen felismerhető volt. Varázsütésre alakultunk újra a régi osztállyá, és beúszott valami kamaszkorunk hangulatából. Aki régen félénk volt, most is félrehúzódott, aki szerette, ha a fiúk udvarolnak neki, most is hamar a figyelem középpontjába került kacér hangsúlyaival. Aki sérült volt lélekben, most is félrehívott engem, hogy elmondja, csak miattam jött el, hogy lásson, mert egyedül én nem bántottam. A többiekre nem kíváncsi.
A dinamika ugyanúgy alakult, mintha egy időgépen visszaszálltunk volna. Szinte sajnáltam, hogy nem ismerhetem meg ezeknek az embereknek a felnőtt énjét, arra jobban kíváncsi lettem volna.
Az első percekben nagy meglepetés ért bennünket, „lányokat”. Az egyik „fiú” hatalmas fejű, hosszú szárú, hófehér rózsákat hozott nekünk. Szó szerint olyanok voltak ezek a virágok, mint a menyasszonyok. Mindannyian meghatódtunk ezen.
Késő este indultam haza. Egy órás autóutam volt, szép csendesen futott alattam az út. Egy lámpánál hátranéztem a rózsára, ahogyan szép előkelően feküdt az ülésen. És akkor bevillant. Nagyon hirtelen megforgatott a felismerés, beleszédültem.
Minden gondolatomat lefoglalta ezen a napon az osztálytalálkozó, és el is felejtettem, hogy reggel én imádkoztam így az Úrhoz:
„Drága Krisztus! Tele van a szívem fájdalommal. A férjem vajon veled van, vagy tisztítóhelyen? Kell imádkoznom érte, vagy elérte a végcélját, és veled örvendezik a Mennyek Országában? Kérek szépen egy jelet. Ha veled van, küldj nekem ma kérlek egy szál fehér rózsát! Áldott légy Uram!”
Dömötör Emőke: 100 történet az isteni gondviselésről című könyvéből. Lásd: http://szeretetfoldje.hu/index.php/konyveink Megrendelhető címeinken, kapható még Budapesten a Ferenciek terén a katolikus könyvesboltokban.
