Történetek az isteni gondviselésről - Amnéziára kókuszt; Akarom a kalapom
Amnéziára kókuszt
A munkahelyemen tradícióvá vált, hogy a névnapját ünneplő kolléga süteményt süt, üdítőket hoz. A többiek pedig összedobnak pénzt, és vesznek valamilyen ajándékot az ünnepeltnek. De ebben az ünneplő kis csoportban nincs benne az összes kolléga, csak 3-4 csoport dolgozói. Mi azonban minden kollégával ismerjük és kedveljük egymást, és azoknak is mondunk köszöntést névnapján, akik ebbe a csoportba nem tartoznak bele.
Ilyenkor a névnapos zsebéből elővarázsolódik egy kis csoki, vagy egy kis cukor, amit a köszöntő kezébe nyom. Persze az ilyen akciókhoz minimális felkészültség szükséges. Legalább annyi, hogy a névnap környékén szerezzük be azt az apró édességet, amit osztogathatunk. Természetesen én vagyok az az ember, akinek ez vagy egyáltalán nem, vagy csak az utolsó pillanatban jut az eszébe. Tehát névnapom reggelén, mielőtt elindultam volna a munkahelyemre, bevillant, hogy nem vettem semmit. Szuper… Különösen zavart a dolog amiatt, hogy már idősödöm, és nehezen fogadom el magamtól a felkészületlenséget. Úgy érzem, hogy az én korosztályomtól (40+) már el is várja a társadalom, hogy rendelkezzen a névnapköszöntéshez járó hálacsokival. Mert ha mi nem figyelünk erre, akkor kicsoda?? Ezután már csak a nyugdíjas korcsoport jön. Ők meg nem döcögnek vissza a munkahelyükre a tradíciókhoz kapcsolódó magatartást bemutatni jó példa statuálása céljából, ugye…
Ez mind nyomott engem akkor reggel. Ez a naaaagy felelősség. És akkor azt gondoltam Teremtőm felé fordítva a tekintetem:
„Atyám! Elszúrtam a dolgot. Holnap már nem poén, ha odafutok a kollégákhoz, hogy figyu, tegnap megköszöntöttél, mára hoztam egy kis csokis izébigyót..
Nagyon nagy szükségem lenne a segítségedre! Boltba menni nincs időm, tehát ha adhatok egy ötletet Neked: Kérlek, senki ne tudja, hogy milyen nap van ma! Vagy csak legyek szimplán láthatatlan! Köszönöm! Ámen.”
Felkaptam hát a cuccaimat és szokásos lendületemmel kinyitottam a bejárati ajtót. És hoppá! Egy nagy doboz Raffaello díszelgett a lábtörlőmön.
Meghökkenés, Raffaello felkapása, ajtó zárás, futás.. Ezt már vissza nem adom..
A munkahelyen még azért beletúrtam, hátha van benne egy Harry Potter féle láthatatlanná tévő köpeny, csak a duplázás kedvéért, de nem volt.
Aztán persze megtudtam, hogy szomszédasszonyom volt velem ennyire kedves, és figyelmes. Soha jobbkor..
*
Akarom a kalapom
Énekesnőként műsorokat vállalok, melyekben néha country dalok is szerepelnek. Előfordult már az is, hogy egy zenekarral olyan gyermekműsort állítottunk össze, ahol country stílusú gyermekdalokkal szórakoztattuk a kicsiket. Aranyosan fel tudtunk öltözni ezekre a műsorokra, de ami mindig hiányzott nekem: nem volt igazi cowboy kalapom.
A kockás inget nem nehéz prezentálni, és a csizma is megoldható volt eddig, de a kalap.. Hát olyat nem lehet csak úgy a szögről leakasztani.
Egyre többet gondoltam egy ilyen barna, bőr, szépen megvarrt stílusos csodára. Ráadásul fanatikusan ragaszkodtam ahhoz az elképzeléshez, hogy ez nekem Amerikából származzon. Az az igazi. Az ott járt a country zene igazi hazájában, és valahogyan biztosan ráragadt valami a country titkából, ami aztán majd tovább ragad énrám. Felteszem a fejemre és jihhááááá! Kiesik a számon a country-hangulat.
Hétköznap volt, délelőtt, amikor a rendfőnökünk, A. szerzetestestvér belépett az irodába és a kezében ott tartotta az álomkalapot. Világosbarna, szépen felhajló karimával oldalt, sötétbarna varrásokkal, és egy lelógó zsinórral a rögzítéshez.
Úgy nézhettem ki, mint az egyik amerikai rajzfilm macska szereplője, amikor a szemei hatalmasra kerekedtek és enyhén csillogni kezdtek a meghatottságtól.
Gyakorlatilag nem köszöntem, nem kérdeztem meg hogy mi újság, hanem rátértem a lényegre: ez meg milyen kalap?
„Nem kell neked? Vagy valakinek szerinted? J. testvér hozta még Amerikából. Csak ott hentereg nálunk, nem kell senkinek..”
Dömötör Emőke: 100 történet az isteni gondviselésről című könyvéből. Lásd: http://szeretetfoldje.hu/index.php/konyveink Megrendelhető címeinken, kapható még Budapesten a Ferenciek terén a katolikus könyvesboltokban.
