Szent István országáért - Gyertek haza!
Amikor beszélünk hazánk egyik fő problémájáról, a népességfogyásról és elöregedésről, az okokat is gyorsan fel tudjuk sorolni: kevés gyerek születik, akik egyáltalán megfogannak, azok egy részét is megölik abortusszal, csökken a házasodási és gyermekvállalási kedv… és talán kevesebb figyelmet fordítunk arra a nagymértékű, és részben tudatosan gerjesztett elvándorlásra, ami hazánkat is sújtja.
Tudjuk, hogy a nyugat-európai országok, valamit USA és Kanada egyaránt küzd a kiművelt munkaerő hiányával. Ott ugyanúgy nem születnek gyerekek és ugyanúgy nem akarnak tanulni azok se, akik megszülettek. Bevándorlási politikájukban ezért első helyen áll a képzett munkaerő átcsábítása hozzájuk, elsősorban Közép- és Kelet-Európa országaiból. Rajtuk aztán nem múlik, hogy a más országokban állami támogatásával kitaníttatott/kitanult és felkészült szakemberek kedvező feltételekkel letelepedjenek náluk!
Ráadásul válság van, növekvő munkanélküliség, így aztán a vállalkozóbb szellemű, talpraesettebb, felkészültebb fiatalok (és kevésbé fiatalok) jogosan érezhetik úgy, hogy míg itthon nem találnak megfelelő munkát, kint tárt karokkal várják őket. Egy régebbi művelődési házi munkatársamnak először a lánya – és annak barátja -, ment ki Angliába, mostanra követte őt a mama is, árulják a házukat, már haza se akarnak jönni. Lehet-e hibáztatni azt az embert, aki keresi a boldogulását? Nem – de azért mégsem intézhetjük el ennyivel a dolgot.
Néhány napja beszéltem egy hazai egészségügyben dolgozó ismerősömmel, aki elmesélte, hogy már olyan nagy számban vándorolnak el az orvosok, szakképzett ápolók, hogy olykor azért nem tudnak műtétet elvégezni, mert nincs aneszteziológus, altató orvos, meg kell várni, míg egy másik kórházból az ottani munkaideje lejártával átjön egy, hogy (számlára) itt is beálljon a műszakba. Ennek a nagy csábításnak azonban vagy egy olyan oldala is, ami itthon kevésbé ismert. A németeknél (is) olyan hallgatólagos közmegegyezés él, ami szerint ugyan örömmel várják a dolgozni vágyókat, viszonylag jó fizetést adnak nekik és előmenetelük is biztosítva van, de a következő generáció, az ott született gyerekek előtt már lezárt a pálya és a felemelkedés lehetősége. (Azaz a jöttmentek nem tudnak csak úgy beilleszkedni a középosztályba…) Példaként hozta orvos házaspár ismerősét, akik még a Kádár-korban disszidáltak, gyermekeik kint születtek, a lányuk orvos akart lenni, de haza kellett jönnie tanulni, mert kint nem engedték be egyik orvosi egyetemre se…)
A csábítás erejéhez járulnak még hazánkban azok a lázadozó mentalitású emberek, akik a legkisebb nehézség, nekik nem tetsző döntés esetén azt szajkózzák újságban, interneten, hogy „meneküljön aki tud ebből a rettenetes országból”. Szavaiknak pedig akkor is van hatásuk, ha nekik egyébként eszük ágában sincs innen elmenni, csak éppen imádják ezt a fajta szövegelést (és néhányan meg is élnek belőle).
Nekünk talán szótlanul kellene tűrnünk, hogy kiürüljön hazánk, elnéptelenedjen, elöregedjen a Kárpát-medence? Korántsem. Megértve a boldogulni vágyók igyekezetét, sőt becsülve a bátorságukat és vállalkozó szellemüket, mégis azt kell kiáltanunk feléjük: gyertek haza!
Gyertek haza! Lehet, hogy itt nehezebb a megélhetés, lehet, hogy itt sok az ellentét, lehet, hogy itt nem olyan könnyű boldogulni – de nekünk szükségünk van rátok! Itt van az otthonotok, a barátaitok, rokonaitok és ismerőseitek! Ez a ti kultúrátok, ezen a nyelven szerettek, vigasztaltak és buzdítottak benneteket, ezen a nyelven tanultatok, ezt a tájat ismeritek… Ha elmentetek, lehet, hogy igazatok volt. Tapasztalatot gyűjtöttetek, megélhetésetek lett, és nem is biztos, hogy mi ezt abban a bőségben fel tudjuk kínálni – de mégis, gyertek haza! Gyertek ma, holnap, egy év múlva – de gyertek haza, hogy itt születhessenek meg a gyerekeitek, hogy együtt lehessetek a szüleitekkel és unokáitokkal.
Bárcsak a szülőknek, testvéreknek, barátoknak és gyerekeknek lenne elég erejük és bátorságuk kimondani: Gyertek haza! Nehéz ez, mert mit tudunk mi ajánlani? Olykor látszólag semmit. Egy újabb albérletet? Hát ez nem valami vonzó…
Most érezzük csak, hogy mennyire kiürült a lélek, mennyire hiányzik a hazaszeretet belőlünk. Nem a nagyhangú, öblögető nacionalizmus, nem a másik gyűlölete, nem a lenézés és kárhoztatás – hanem annak a földnek, annak a népnek, annak a kultúrának a szeretete amiben felnőttünk, ami megtartott, ami emberré tett. Isten nagylelkű szeretet-ajándékának része a hazaszeretet, amely által valahol otthon lehetünk a világban, s ami nélkül csak nyáj vagyunk, fogyasztók, az orra elé lógatott répa után loholó szamarak.
Drága Istenünk! Add meg nekünk a hazaszeretet ajándékát! Adj erőt és bátorságot, hogy haza merjük, haza tudjuk hívni hazánkfiait a messzeségből, és nekik is adj erőt és bátorságot, hogy haza jöjjenek. Kérlek, nyisd meg a kegyelmek kapuját, hogy megélhetésük, és ezzel hazánk fennmaradása is biztosított legyen! Köszönjük, hogy meghallgatod kérésünket! Ámen.
Sípos (S) Gyula, www.szeretetfoldje.hu)
