Ágas-bogas növekedés
Nem panaszkodhatunk, hogy munka nélkül volnánk - a növekedés boldogságával együtt érezzük annak fájdalmait is. Ez utóbbi persze nem panaszkodás, és nem is fizikai fájdalomról van szó. Hogy érthetőbb legyek: az elmúlt években a törökbálinti közösségekben többen csodálatos előrehaladásról tettek tanúbizonyságot. Érettebbek lettek Krisztusban, szolgálatokat vállaltak - így aztán az a helyzet állt elő, hogy akikre eddig mindig számíthattam, most már nem tehetem. Többen alfa-kurzusokat vezetnek (3 is folyik jelenleg városunkban), mások egyéb módokon kapcsolódtak be az egyházközségi munkába, így aztán, amikor hívom őket imaszolgálatra, már mind foglaltak. Egyik szemem sír - hiszen most megint újabb embereket kell megnyerni és kinevelni a missziós munkánk imaszolgálatos részére -, de a másik nevet, ahogy minden szülő örül a gyermekei sikereinek. (Persze itt sok "szülő" volt, a plébános atyánk, a közösségeink tagjai, stb.)
November egyébként is sűrű hónap: már készülünk a Nemzeti Imanapra (új ingyenes elmélkedő és imafüzet készül és nyomdába kell adni az ingyenes újságot is), a missziós alkalmak is sokasodnak (Hála Istennek!), közeledik az advent... Ezen túl próbálunk tovább lépni a kiszolgáltatott gyerekek ügyében (plakát és imakártya készül), a rák megállításáért elkezdtük megszervezni a zarándoklat-sorozatot, stb. Ezen túl itt van a szinte minden napos kérés (telefonon, személyesen), hogy imádkozzunk betegekért, látogassuk meg őket. Az érdi cigány-misszió keretében jól sikerült a 31-i találkozó, a következő nagyobb összejövetel a december 19-i elő-karácsony lesz nekik, amire Székely jános püspök atyát is várjuk. (A helyiség-probléma továbbra is fennáll, és egyelőre az sem dőlt még el, a kiscsoportos foglalkozásokat hogyan tartjuk tovább.)
Mint látható, nem megy minden zökkenőmentesen. Sajnos, bár kiküldtük az iskoláknak az előadásokról szóló levelet és ajánlatot, választ még sehonnan se kaptunk (régebben a levél kiküldése után telefonon is érdeklődtünk, próbáltuk ajánlani magunkat - most erre se idő, se ember, se telefon-pénz. Azért még bizakodom - ha pedig valamelyikőtöknek van kapcsolata az iskolákkal, kérem, ajánljon minket...) Adományokat is kellene gyűjtenünk, legalább a kiadványok nyomdai költségeire...
Azért én mégis bizakodó vagyok. Ezek az útkeresés és növekedés "kínjai". Minden egyes új feladat egyben egy új hajtás is a Szeretet földje "fáján" - és ez pedig az élet jele...
(Sipos Gyula)
