Az elrejtett megvilágosodása (Mk 4, 21-23)
„Ezután így folytatta: „Vajon azért gyújtanak lámpát, hogy a véka vagy az ágy alá rejtsék? Nem azért, hogy a lámpatartóra tegyék? Mert nincs elrejtve semmi, amire fény ne derülne, és nincs titok, amely nyilvánosságra ne jutna. Akinek van füle a hallásra, hallja meg!” (Mk 4, 21-23)
Vajon Jézus azért beszélt példabeszédekben, mert valamit el akart titkolni a tanítványok elől? Szó sincs róla. Sőt, egy helyen azt mondja: „Azért jöttem, hogy tüzet dobjak a földre. Mi mást akarnék, mint hogy lángra lobbanjon!” (Lk 12, 49) Szinte erővel akar felgyullasztani, megvilágosítani mindent!
Jézus a világosság aki a világba jött, s nyilvános működése épp a világosság bemutatása a világnak. Azonban óvatos is – a mi érdekünkben -, mert Ő megjelenése nem csak Isten Igéjének megnyilvánulása, vagy a szeretet teljessége, hanem egyben ítélet is: „Ez az ítélet: a világosság a világba jött, de az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot, mert tetteik gonoszak voltak.” (Jn 3, 19) Jobb lenne megértésre és bűnbánatra jutni, hogy a világosság el ne emésszen! Ezért először csak a példabeszéd kis lángocskája csalogatja az érzékeny szívű embert, mint éjjeli lepkét a fény, egyre közelebb…
Jézus világossága nyilvánosságra hoz minden titkot. De akiknek titkuk van, elrejtőznek előle – ahogy az első emberpár is elrejtőzött, miután evett a tiltott gyümölcsből. Akik azonban előjönnek az elrejtőzöttségből és vállalják szívük megnyitását, azok előtt feltárul Isten világossága – igaz, hogy saját szívük gonoszságával együtt.
„(Az Ige) volt az igazi világosság, amely minden embert megvilágosít. A világba jött, a világban volt, általa lett a világ, mégsem ismerte föl a világ. A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be. Ám akik befogadták, azoknak hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek.” (Jn 1, 9-12) Akinek van füle – mert vállalja a hallás gyötrelmeit is -, az meghallja Isten Igéjét és megértésre jut, így Isten gyermekévé lesz. Aki mer hinni a Világosságnak, az maga is „megvilágosodott” lesz. Aki nem hisz, az az ítélet alatt marad, a sötétségben, ami alól csak Krisztus világossága szabadíthatná meg.
Hiába akarunk azonban elbújni a sötétségben, Isten mindenképpen „utolér” bennünket. „Mert nincs elrejtve semmi, amire fény ne derülne, és nincs titok, amely nyilvánosságra ne jutna.” Ha máskor nem, hát a halálunk pillanatában, Isten örök jelenében. És akkor már nincs hová menekülni! Ezért jobb nekünk itt, a földön vállalni Isten világosságának tisztítótüzét! Itt még van vígasztalás, van napfény, jó testvérek, étel és ital… Itt még odafuthatunk Jézushoz, hogy miként a tisztátalan lelkek, megvallhassuk, hogy Ő az Úr. Itt még begyakorolhatjuk bűneink bánatát és a bocsánatkérést. Mert ha nem, és személyiségünk belerögzül a tagadás sötétségébe, vajon mit mondunk majd az örök világosság előtt? Félő, hogy ugyanazt, amit egész életünkben – és így nemet mondunk az örök életre az örök világosságban és szeretetben.
Isten azonban nem csak minket világít át, hanem Önmagát is a Szentlélekben. „A Lélek ugyanis mindent átlát, még Isten mélységeit is.” (1Kor 2, 10) Isten mélységes titkai kerülnek napfényre Jézus igehirdetése által. „Így érvényes az Írás szava: Szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív föl nem fogta, amit Isten azoknak készített, akik őt szeretik. Nekünk azonban feltárta Isten a Lélek által. A Lélek ugyanis mindent átlát, még Isten mélységeit is.” (1Kor 2, 9-10) A Szentlélek megvilágosító ereje átjár minket, és egyszerre érthetővé válnak Jézus tanításai. Az Atyában öröktől fogva elrejtett titok, a Fiú megtestesül, és a Fiúval egy testben pedig mi is részesülünk az isteni életben, erőben és bölcsességben. És mindenre „fény derül”…
Sípos (S) Gyula
