A jó termés (Mk 4, 1-20 (4.))
Isten nem adja fel a reményt...
„De volt mag, amely jó földbe hullott. Ez amikor kikelt és kifejlődött, termést hozott, az egyik harminc-, a másik hatvan-, a harmadik százszorosat.” (Mk 4, 8) Ami megmagyarázva annyit tesz: „Végül, akikben jó földbe hull, azok hallják a tanítást, magukévá is teszik, és az egyik harminc-, a másik hatvan-, a harmadik százszoros termést hoz.” (Mk 4, 20)
Hogy végül mi a termés – vagy ahogy a párhuzamos történetek írják: gyümölcs -, amit „megterem” a krisztusi ember, arról sokféle magyarázat létezik. Pál apostol ezt írja az ilyen emberben működő Szentlélek hatásáról: „A Lélek gyümölcse viszont: szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás.” (Gal 5, 22-23)
A jó termés az megnyilvánul a szavakban is: „A jó ember szívének jó kincséből jót hoz elő, a rossz ember pedig a rosszból rosszat. Hisz a száj a szív bőségéből beszél.” (Lk 6, 45)
Természetesen nem pusztán jó tulajdonságokról vagy szép beszédről van szó, hanem az ebből fakadó jó tettekről is: „Így minden jó fa jó gyümölcsöt terem, a rossz fa pedig rossz gyümölcsöt. (…) Tehát gyümölcseikről ismeritek fel őket. Nem jut be mindenki a mennyek országába, aki mondja nekem: - Uram, Uram! Csak az, aki teljesíti mennyei Atyám akaratát. Sokan mondják majd nekem azon a napon: Uram, Uram, hát nem a te nevedben jövendöltünk? Nem a te nevedben űztünk ördögöt? Nem a te nevedben tettünk annyi csodát? - Akkor kijelentem nekik: Sosem ismertelek benneteket. Távozzatok színem elől, ti gonosztevők! Aki hallgatja szavamat, és tettekre is váltja, az okos emberhez hasonlít, aki sziklára építette a házát.” (Mt 7.17, 20-24)
Lehetek én a világ legnagyobb teológusa, kaphatok mennyei kinyilatkoztatásokat, hatalmas csodákat művelhetek – mindezt nem én teszem, hanem Isten. Ő dicsőíti meg magát bennem, ebben nekem nincs érdemem. Sőt, akár a legnagyobb tékozló lehetek, a mennyei kincsek szétszórója – ha életemmel nem válaszolok Isten hívására. Ha közben megmaradok önzőnek, irigynek, kérkedőnek… akkor nincs élet bennem. Lehetek látványos, mint egy óriásfa, de mégis gyümölcstelen. Pedig ha Isten megdicsőíti magát bennem, nekem is meg kell dicsőítenem őt tagjaimban!
A százszoros termés nem százszoros mennyiségű megtért ember – bár lehet ez is következmény. Nem anyagi vagy lelki áldás – bár Isten megadhatja azt is. Nem is gyógyulás vagy szabadulás – bár ez is része Isten munkájának – hanem a „krisztusi ember” kifejlődése, a „belső ember” megerősödése. Ahogy Pál írja: „Élek, de már nem én, hanem Krisztus él énbennem. Minthogy azonban most még testben élek, Isten Fiának hitében élek, aki szeretett engem és feláldozta magát értem.” (Gal 2, 20) Ebben a hitben és az ebből fakadó tiszta, szép és egyszerű, szeretettel teli cselekedetekben való élés – százszoros termés, amely kedves Istennek.
Így dicsőítem meg Istent önmagamban, amikor Öérte, szeretetből vállalom az áldozatot a másik emberért és cselekedeteimben – ha kell, önmagam is megtagadva - neki kedvezek. Ebből a szeretetből, ebben a szeretetben és ezért a szeretetért teremtette Isten a világot és aki ebben a szeretetben van, az tér vissza hozzá…
Sípos (S) Gyula
