A Megváltó családja (Mk 3, 31-35)
Mára elfelejtettük, mennyire fontos a családi, rokoni kapcsolatok hálója. Ma a nyugdíj- és egészségbiztosítás, a tévé és mozi, az iskolák és munkahelyek, a nyaralások és felszínes kapcsolatok töltik be (lopják el) azt helyet, amelyet régen mind a család birtokolt. A család volt a biztonságos menedék, a védelmező közeg, a megértés és megóvás helye. Izrael népénél különösen fontos volt a család, amelyet a negyedik parancsolat védett és kiemelkedő értékké tett: „Tiszteld apádat és anyádat, hogy sokáig élj azon a földön, amelyet az Úr, a te Istened ad neked.” (Kiv 20, 12) Az a nyegle stílus és tiszteletlenség ami most eluralkodik kultúránkon, elképzelhetetlen volt, mint ahogy az is, hogy valaki ne ismerje hosszú nemzedékekre visszamenőleg családfáját és családja rokoni kapcsolatait.
Aki egyedül maradt, az csak kegyelemkenyéren tengődhetett, nélkülözés és elhagyatottság várt rá. (Nem volt állami segély és szociális háló…) Ezért a zsidó törvény külön is védte az elesetteket és özvegyeket. Nem véletlen, hogy a keresztfán Jézus úgy (is) gondoskodik édesanyjáról, hogy Máriát rögtön egy családba menekíti, hogy annak ne kelljen az özvegyek keserű kenyerét ennie: „Amikor Jézus látta, hogy ott áll az anyja és szeretett tanítványa, így szólt anyjához: „Asszony, nézd, a fiad!” Aztán a tanítványhoz fordult: „Nézd, az anyád!” Attól az órától fogva házába fogadta a tanítvány.” (Jn 19, 26-27)
A szülők szavának olyan súlya volt, amit illett figyelembe venni. Éppen e miatt a köteles tisztelet miatt próbáltak a megzavarodott rokonok Máriát felhasználva csapdát állítani Jézusnak. Édesanyja segítségével akarták a Messiást kicsalni a tömegből, hogy magukkal ragadhassák. Igazi csapdahelyzetet gondoltak ki: ha nem jön ki közéjük a „fiú”, akkor tiszteletlen és törvényszegő, ha pedig kimegy, akkor el tudják vinni magukkal, hogy elzárják. Jézus azonban átlátta tervüket, és csodálatos választ adott nekik.
„Amikor anyja és rokonai odaértek, kint maradtak, beküldtek érte és hívatták. Sokan ültek körülötte, szóltak neki: „Anyád és testvéreid kint vannak, és keresnek.” Így válaszolt: „Ki az én anyám és kik az én testvéreim?” Aztán végighordozta tekintetét a körülötte ülőkön, s csak ennyit mondott: „Ezek az én anyám és testvéreim! Aki teljesíti az Isten akaratát, az az én testvérem, nővérem és anyám.” (Mk 3, 31-35)
Ki ne szeretne Isten családjába tartozni! Mi mindent végigpróbáltak már az emberek, hogy ezt elérhessék! Ha végigvennénk a különböző vallások történetét, szörnyűlködve láthatnánk, milyen tortúrákat írtak elő a „mesterek” tanítványaiknak, hogy azok egyáltalán valamilyen istenség közelségébe juthassanak. Nekünk azonban nem kell se légzőgyakorlatokat végezni, se különböző testtartásokat, pózokat gyakorolnunk. Nem kell szépnek vagy okosnak, ügyesnek vagy találékonynak lennünk. Nincsenek fokozati vizsgák, beavatási rítusok.
Isten gyermeke akarsz lenni? Hallgasd Jézus tanítását, légy a közelében, szemléld Őt figyelmesen és tedd azt, amit tanácsol. És ha ott ülsz az Ő társaságában, Jézus rád néz, és rólad is azt mondja: „ez az én testvérem”!
Isten parancsai pedig nem nehezek, mert mind a szeretetről szólnak és a szeretet felé visznek.
Vajon Mária mikor jött rá, hogy a rokonok csak ki akarják őt használni? Vajon meddig engedte, hogy teletömjék a fülét rémtörténeteikkel, fájdítva a szívét és aggodalmat keltve benne? Bizonyosan nem sokáig. A kérdés most már csak az: mi meddig engedjük, hogy a világ a maga csábításaival és rémísztgetéseivel távol tartson minket Isten családjától? Az örökségünktől, amelyért Jézus vérével fizetett? Atyánktól, akinek az a szándéka, hogy újra önmagánál, a tökéletes védelemben és boldogságban tudhasson minket?!
„Aztán így szól a király a jobbján állókhoz: Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot!” (Mt 25, 34)
„A Lélek maga tesz tanúságot lelkünkben, hogy Isten gyermekei vagyunk. Ha pedig gyermekei, akkor örökösei is: Istennek örökösei, Krisztusnak társörökösei.” (Róm 8, 16-17)
Sípos (S) Gyula
