Meghívottak és kiválasztottak (Mk 3, 13.)
Jézus egy helyen azt mondja: „Sokan vannak a meghívottak, de kevesen a választottak.” (Mt 22,14) A „sokan vannak” mondást szeretjük úgy érteni: mindenki. Érthető így is, hiszen a Megváltó maga kiált fel így: „Gyertek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok, s akik terhet hordoztok - én megkönnyítlek titeket.” (Mt 11, 28) Isten mindenkit meghívott az üdvösségre, a mennyegzős lakomára, a közös asztalhoz. Elóször a kiválasztott népet hívja – a zsidó népet, a törvény örzőjét, a Messiás test szerinti népét. Ez a meghívás végső soron kudarcot vall. Ezért mondja Jézus a példabeszédben: „Aztán (a király) így szólt szolgáihoz: A menyegző ugyan kész, de a meghívottak nem voltak rá méltók. Menjetek ezért ki az útkereszteződésekre, s akit csak találtok, hívjátok meg a menyegzőre!” (Mt 22, 8-9)
A meghívás kudarcot vall, de az „örök meghívólevél” Jézus Krisztusban mindenkinek szól. Pál apostol logikusan végigviszi ezt a gondolatsort: „Mindenki, aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül. De hogyan hívhatják segítségül, amíg nem hisznek benne? S hogyan higgyenek abban, akiről nem hallottak? S hogyan halljanak róla, ha nincs, aki hirdesse? S hogyan hirdesse az, akit nem küldtek? Ezért meg van írva: „Milyen kedves a jövetele annak, aki jó hírt hoz.” (Róm 10, 13-15)
Szolgák kellenek, akik elviszik a „jó hírt”, a meghívót Isten országának mennyegzős lakomájára minden embernek. Jézus kiválaszt erre embereket – ahogy a földi királyság nyelvén mondanánk – a „személye körüli szolgálatra”. Márk megmutatja, hogy Jézus nyilvános szolgálatában az első nagy csodák után eljön az idő, amikor ezt a szűkebb testvéri közösséget maga köré gyűjti a Messiás. „Ezután fölment a hegyre, és magához hívta azokat, akiket akart. Azok hozzá mentek.” (Mk 3, 13)
Jézus választ. Senki sem lehet pusztán a saját akaratából Jézus közvetlen munkatársa. Isten nem a mi személyes ambícióinkat nézi – bár azokat is megtisztítja és gyümölcsözővé teszi -, hanem egyrészt a szükséget, amelyet egy munkatárssal, egy szolgálattal be lehet tölteni. Az első korintusi levélben (12. fejezet) Pál apostol hosszasan magyarázza a közösség tagjainak a különböző szolgálatokat (apostoli, prófétai, tanítói, stb.) a különböző lelki adományokat és karizmákat (nyelveken szólás, gyógyítás, prófétálás, stb.) és azt, hogy mindez az „egy test”, „Krisztus teste”, az Egyház javára adatott. Mindenki javára. Tehát Jézus Krisztus kiválasztása egy szolgálatra mindig ezt a nagyobb munkát és nagyobb felelősséget jelenti. (Akinek többet adnak, attól többet is kérnek számon.)
Másrészt a kiválasztás alapja nem csupán egy adott szükség betöltése, hanem Isten titokzatos és megmagyarázhatatlan szeretete is, amellyel az emberek, és kiválasztottan néhány ember felé fordul. Sohasem felejthetjük el, hogy Isten nem valami elvont idea, személytelen „szeretet”, hanem élő személy! Csodálatos példája ennak Jézus beszélgetése a gazdag ifjúval. Az evangélium így írja: „Jézus ránézett és megkedvelte.” (Mk 10, 21) Szeretetre gyulladt iránta. Néha teljesen érthetetlen, mi motiválhatja Jézust? A kortársai sem értették – és meg is botránkoztak benne -, miért választott ki a Messiás egy vámost, tanulatlan halászokat, vagy épp egy lázadót.
Talán sok más embert is kiválasztott – mint ahogy egy népet is -, de sokan nem válaszolnak a hívására. Mit tehet ilyenkor az Isten? Lehetetlen lenne leírni, hogy ezeknél az embereknél „Isten kudarcot vallott” – ha nem tanúskodna a kudarc fájdalmáról a Szentírás. És azt is el kell ismernünk, hogy időnként mi is kudarcot vallunk, mert vágyaink, elképzeléseink nem egyeznek Isten akaratával.
Márk evangéliuma egyszerű szavakkal számol be arról a csodálatos pillanatról, amikor összecseng az isteni és emberi akarat: „Azok hozzá mentek.” (Mk 3, 13) Elképzelem magamban, ahogy a tömegből előszólított emberek mennek fel a hegyre, Jézus után. Milyen várakozásteli izgalom járhatta át a szívüket! Milyen csodálatos remény, hiszen a Messiás munkatársai lehetnek! Kiválasztottak! És talán volt bennük szorongás is: képes vagyok megfelelni ennek az elhívásnak?
Márk nem akar emberi lelkiállapotok felett merengeni – ezt meghagyja nekünk. Ő megmarad az isteni döntés és az emberi válasz szűkszavú rögzítésénél. Nekünk azonban lehetőségünk van rá, hogy – épp az Evangélium szavain elmélkedve -, bepillantást nyerhessünk az eseményekbe, és ezeken keresztül feltáruljanak előttünk Isten életének a titkai, ahogy azt megosztotta velünk. A kiválasztottakon keresztül, minden meghívottnak.
Sípos (S) Gyula
