A feltámadás első tanúi (Mk 16, 1-8)
Miután Márk sorra veszi Jézus Krisztus halálának tanúit, leírja a feltámadás első tanúinak nevét és reakciójukat is. Rögtön jegyezzük meg, hogy a négy evangélium szerzője egymástól eltérően írja le a feltámadás első hírüladásának történéseit. Máté csak két asszonyról tud, de leírja az angyal megjelenését is, csodás körülmények között. Szerinte az asszonyok félnek ugyan, de – szemben a márki változattal -, mégis örömmel viszik meg a hírt a tanítványoknak. Lukács két angyalról is beszél és az asszonyok is többen voltak – Mária Magdolnát és Jakab anyja Máriát nevesíti közülük – és az asszonyok itt is megviszik a hírt a tanítványoknak. János csak Mária Magdolnát említi első tanúként. (Őt Márk is külön kiemeli majd egy nagyon szép történetben, amit később elemzünk.) Számomra úgy tűnik, hogy Márk – a legelső írásos tanúságtevő – története áll legközelebb a valósághoz:
„Amikor elmúlt a szombat, Mária Magdolna, Mária, Jakab anyja, és Szalómé illatszereket vásároltak, s elmentek, hogy bebalzsamozzák. A hét első napján kora reggel, napkeltekor kimentek a sírhoz.
Egymás közt így beszélgettek: „Ki fogja elhengeríteni a követ a sír bejárata elől?”
De amikor odanéztek, látták, hogy a kő el van hengerítve, jóllehet igen nagy volt. Amint bementek a sírba, jobbról egy fehér ruhába öltözött ifjút láttak, amint ott ült. Megrémültek. De az megszólította őket: „Ne féljetek! Ti a keresztre feszített názáreti Jézust keresitek. Feltámadt, nincs itt! Nézzétek, itt a hely ahová tették! De siessetek, mondjátok meg tanítványainak és Péternek: Előttetek megy Galileába, ott majd látjátok, amint mondta nektek.”
Erre kijöttek a sírból és elfutottak, mert félelem és szorongás vett rajtuk erőt. Félelmükben senkinek sem szóltak semmiről.” (Mk 16, 1-8)
Márk három asszonyt nevesít akiket az első keresztény közösségek jól ismertek: Mária Magdolnát – „akiből az Úr hét ördögöt űzött ki” -, Máriát, Jakab apostol anyját és Szalómét, aki már Galileában is ott volt a Jézust követő és segítő asszonyok között és ott állt a keresztfa alatt is.
A történet hitelességét erősíti, hogy azt is leírja, miért mentek oda – hogy bebalzsamozzák a holttestet. Ez azt is nyilvánvalóvá teszi, hogy mindannyian halottnak hitték, tudták Jézust és így akarták előkészíteni a testét a végső temetésre (zsidó szokás szerint). Ráadásul nincs egy férfi se velük – szégyen a tanítványokra nézve, de az evangelista szépítés nélkül rögzíti a tényeket -, ezért tanácstalanok is: „Ki fogja elhengeríteni a követ a sír bejárata elől?” (Mk 16, 3)
Idáig tart a köznapi realitás és itt lépünk be a feltámadás csodájának világába. A sírkő ugyanis, amivel a barlang bejáratát elzárták, el volt hengerítve, „jóllehet igen nagy volt” (Mk 16, 4). Itt már emberinél nagyobb erőt kell feltételezni és ezt igazolja az angyal jelenléte is. (Figyeljük meg, milyen pontos a leírás: „egy ifjú”, aki „fehér ruhában” van és hozzájuk képest „jobbról” ült. Ez a szemtanú leírása!) Márknál szó sincs arról, hogy az asszonyok csodálkoztak vagy örültek volna. „Megrémültek” – és az angyal nyugtató szavai ellenére olyan „félelem és szorongás” vett erőt rajtuk, hogy „elfutottak” és „félelmükben senkinek sem szóltak semmiről” (Mk 16, 5, 8). Ez a félelem eszünkbe juttatja azokat az ószövetségi Isten-jelenéseket, ami után ugyanígy félelem, sőt halálfélelem fogta el a mennyei jelenésben részesülőt.
Márknál Jézus Krisztus feltámadásának első hírt adója az angyal – angelosz, küldött, akinek ez a küldetése. Ami történt – a feltámadás - azt egyedül Isten ismeri és Ő is nyilatkoztatja ki. A feltámadás bizonyossága nem egyéni tapasztalatokon nyugvó következtetés, nem nyomozati tényállás, hanem Istentől jövő Kinyilatkoztatás: „Ne féljetek! Ti a keresztre feszített názáreti Jézust keresitek. Feltámadt, nincs itt! Nézzétek, itt a hely ahová tették! De siessetek, mondjátok meg tanítványainak és Péternek: Előttetek megy Galileába, ott majd látjátok, amint mondta nektek.” (Mk 16, 6-7)
Az angyali üzenet követi a „szokásos sémát”. Először a megnyugtatás és béke: „ne féljetek”. (Ahogy az Angyali Üdvözletnél is olvassuk: „Ne félj, Mária!...” (Lk 1, 30)) Utána az isteni önközlés és/vagy tényközlés - „Ti a keresztre feszített názáreti Jézust keresitek. Feltámadt, nincs itt! Nézzétek, itt a hely ahová tették!” – majd ezt követi a tanács (parancs), hogy tegyenek tanúságot a feltámadás örömhíréről. Végül pedig Isten igazolja önmagát egy jövendöléssel, aminek beteljesedése hitelesíti Őt és egyben Jézus szavait is: „Előttetek megy Galileába, ott majd látjátok, amint mondta nektek.”
Az asszonyok az angyali buzdítás ellenére sem mernek megszólalni. Az átélt események annyira felkavarják őket, hogy megnémulnak. Mária Magdolna azonban mégis hírt visz a tanítványoknak. Ennek oka, hogy ő egy olyan hatalmas szeretet-élményben részesül - ahogy a következő történetben majd olvashatjuk – ami elsöpri minden félelmét és zavarodottságát és Krisztus első tanújává teszi őt.
Sípos (S) Gyula (szeretetfoldje.hu)
