Szombat az emberért (Mk. 2, 23-28.)
Az ószövetségi időkben a zsidó népet lustának tartották, mert minden hetedik napon – szombaton -, abbahagyták a munkát és nem dolgoztak...
Ez a rendszeres pihenő teljesen ismeretlen volt a többi nép előtt. Bár természetesen ők is ciklusokra osztották az időt – például tíznapos dekádokra -, de nem volt közöttük előre elrendelt pihenőnap. Akkor pihentek, ha nem volt munka – és a szolgáknak, rabszolgáknak mindig lehetett találni valamit -, vagy ha valamelyik istenségnek ünnepe volt éppen.
A szombat-nap megtartása furcsa és érthetetlen szokás volt, amit ez a furcsa és érthetetlen nép a legnagyobb dologidőben is megtartott. Igen, ez Isten ajándéka volt a kiválasztott népnek, hogy testi és lelki erejét megőrizze, és Istenével a kapcsolatot mindig fenntarthassa.
Az idők során azonban a jótanács eredeti értelme elhomályosult és részben pont az ellenkezőjére fordult. Már nem úgy tekintettek a szombatra mint Isten ajándékára, amit az embereknek adott, hanem mint olyan törvényre, amit tűzön-vízen át be kell tartani, hogy kedvesek lehessünk a Seregek Ura előtt. Így az Isten által adott segítő ajándékból teher, „elvárás”, kényszerű parancs, törvény lett, ami nélkül kedvesek sem lehetünk Előtte. Az Isten iránti szeretet és hűség bizonyítéka így már nem Isten- és a felebarát szeretete lett – amelyet az ószövetségi könyvek is egyértelműen tanítanak -, hanem az „isteni törvények” maradéktalan és rigorózus betartása.
E gondolatmenet kialakulásához hozzájárult az üldöztetések időszaka is, amikor a Törvény iránti hűség tartotta egyben a zsidó nép maradékát. Így juthattak arra a megállapításra, hogy „a mi életünk a törvény” – és annak tökéletes elsajátítása, betartása és betartatása.
De valóban lehetséges a gazdag és szerteágazó életet a törvények keretébe gyömöszölni és ott megtartani? Aligha - mégis megpróbálták. A tévedés legnagyobb áldozatai a farizeusok és azok követői. A törvények szövegéhez való „oktalan” ragaszkodásuk végül szembefordította őket a törvény Adójával. Nem ismerték fel az őket szerető és közéjük érkező Messiást.
Jézus tettei átütötték a törvény szövegéből szőtt rácsokat, hogy utat nyissanak a törvény által védett életnek, a Szeretet életének, amely adni akar, hogy „életük legyen és bőségben legyen”. (Jn 10, 10) Isten válaszol az emberek ínségére és megsegíti őket. Hát még, ha a terített asztalnál ülnek - vajon rájuk parancsol-e, hogy ne egyenek?
„Egy szombaton vetésen vitt keresztül az útja. Tanítványai útközben tépdesték a kalászt. Erre a farizeusok megszólították: „Nézd, olyat tesznek szombaton, amilyet nem szabad!” De ő megfelelt nekik: „Sose olvastátok, mit csinált Dávid, amikor ínséget szenvedett, és társaival együtt éhezett? Abjatár főpap idejében bement az Isten házába, és megette a szent kenyereket, amelyeket csak a papoknak volt szabad megenniük, s adott a társainak is.” Aztán ezt mondta nekik: „A szombat van az emberért, nem az ember a szombatért. Az Emberfia ezért Ura a szombatnak is.” (Mk 2, 23-28)
Az egész teremtett világ és a törvények is az emberért vannak, az ember pedig Istenért. De mindezekben Isten szolgál növény, állat és ember felé. Ezért nem vádolással, hanem hálaadással a szívünkben élünk. Ahogy Pál apostol írja: „Ha hálaadással eszem, miért szidjon valaki azért, amiért hálát adok? Tehát akár esztek, akár isztok vagy bármi mást tesztek, tegyetek mindent Isten dicsőségére.” (1Kor 10, 30-31)
Sípos (S) Gyula
