Új ruha, új szövetség (Mk 2, 21-22)
Jézus csodálatos és megment? vére a keresztfán szétvetette a régi töml?t, amely korlátok közé zárta Istent. Kettéhasadt a szentek szentjét elválasztó „régi ruha”, a falikárpit.
A Szentírás egyedülálló abban a tekintetben is, hogy az nem valamilyen istenek hatalmi játszmáit és a nekik kiszolgáltatott ember manipulációs technikáit mutatja be. Nem praktikus kalauz a szerencse vagy az isteni kegy megszerzéséhez és nem is mitológiai szöveggy?jtemény. A Szentírás olyan dolgot mutat be, ami emberileg elképzelhetetlen, és épp ezért a Biblián kívül ilyen módon meg sem található: hogy Isten, a maga szabad és kezdeményez? akaratánál fogva, szövetséget köt az emberrel. Olyan szövetséget, amelyben els?sorban ? az adó és az ember a kapó fél – tökéletesen megfordítva ezzel a világunkban megszokott hatalmi sorrendet, ahol mindig a kisebb ad a nagyobbnak, a hatalmasabbnak.
Ráadásul, miután az ember megszegi a szövetséget, újra és újra megköti azt. Megköti Ádámmal bukása után. Megköti még Káinnal is, nem fizetve neki gyilkosságáért gyilkossággal. Majd megköti Noéval a vízözön után, és ez a Szövetség is mindmáig fennáll, és minden emberre vonatkozik, mint ahogy a békekötés jelét, a szivárványt is mindenki láthatja.
Szövetséget köt Ábrahámmal majd fiaival, szövetséget köt Mózessel és az egész választott néppel. Él? és megtörhetetlen szövetséget.
Isten nem végez félmunkát. Ha valamivel késik is, az csak a mi szemünkben késés, nála az id?k beteljesítése. Így, amikor „betelik az id?”, elküldi Fiát, a Szövetség zálogát, a Szövetség örök megpecsétel?jét, az áldozati bárányt, hogy „fölötte” meger?sítse a Szövetséget mindenkivel, aki vele szövetkezni akar. És bár megtehetné, hogy mindenkit kényszerít ennek elfogadására, mégis csak ajánlatot tesz: önmagát adja örök zálogul. „Azt tesztek velem, amit akartok.” Ki hinné el, hogy a leghatalmasabb, minden er? birtokosa, Isten, így kiszolgáltatja magát a semminek – az embernek?
Ez elképzelhetetlen, nem is képzelte el soha senki. Isten maga nyilatkoztatta ki nekünk, hogy higgyünk. Ezért ezt a Szövetséget nem lehet emberi módon megérteni. Isten maga is évszázadokon át és a szövetségkötések sorozatán át készítette az erre kiválasztott népet is, hogy képes legyen befogadni Messiását.
Isten minden egyes szövetségkötéssel egyre többet adott magából az embereknek. Egyre mélyebben átjárta ?ket szeretetével, irgalmával, készítve ?ket eredeti hivatásuk – az istenképiség és a vele való közösség -, betöltésére. Ez nem mennyiségi, hanem min?ségi változás. Ahogy a gyermek is feln?vén, bár lényege szerint ugyanaz, mégsem gyermek többé, hanem feln?tt férfi vagy n?. Nem lehet a régi ruháját toldozgatni-foldozgatni, hanem újat kell varrni neki, hozzá méltót. És nyilván nem az új szövetet fogjuk tönkretenni a régi, szakadt ruha kedvéért, hanem az új szövetb?l varrjuk meg az új ruhát. Hozzá ill?t, emberhez méltót.
Ez a ruha, ez a Szent-b?l sz?tt új köntös az Új Szövetség, beteljesedése és tökéletessége minden el?z?nek. Ezért mondja Jézus mindazoknak, akik a régihez, a megszokotthoz, a túlságosan is emberihez akarnak ragaszkodni: „Senki sem varr régi ruhára új szövetb?l foltot. Vagy ha igen, akkor az új szövet kiszakítja a régit és a szakadás még nagyobb lesz. És senki sem tölti az új bort régi töml?be, vagy ha mégis, a bor szétveti a töml?t, és a bor is, a töml? is tönkremegy. Az új bor új töml?be való.” (Mk 2, 21-22)
Jézus csodálatos és megment? vére a keresztfán szétvetette a régi töml?t, amely korlátok közé zárta Istent. Kettéhasadt a szentek szentjét elválasztó „régi ruha”, a falikárpit. A bor pedig kifolyt és megtermékenyítette az egész teremtett világot - az új töml?t, amelyet Isten eredetileg is arra készített, hogy ?t befogadja, gyermekeivel együtt.
Sípos (S) Gyula
