A böjtről (Mk 2, 18-20)
"Érthető ez, hiszen kollektív emberi tapasztalat, hogy indulataink, vágyaink, érzékeink képesek egészen szétfeszíteni személyiségünk „kereteit” és szétesetté, eltékozolttá tenni életünket."
Nincs olyan komolyan vehető vallás a világon, amelynek ne lenne szerves része a böjt, mint a lemondás, az önfegyelmezés és aszkézis része. Érthető ez, hiszen kollektív emberi tapasztalat, hogy indulataink, vágyaink, érzékeink képesek egészen szétfeszíteni személyiségünk „kereteit” és szétesetté, eltékozolttá tenni életünket. Ezért benső erővel, „lelki erővel” meg kell fegyelmezni magunkat, ha valami „magasabbrendű cél” felé törekszünk.
Minden kisgyermek hamar rádöbben arra, hogy nem elégítheti ki összes vágyait, mert a felnőttek világa nemet mond akaratára. Iskolába kerülvén pedig rádöbbenünk arra, hogy ha csak nem fegyelmezzük magunkat a tankönyvek mellé, elbukunk és nem tudnak kibontakozni a bennünk lévő tehetségek, képességek. De közösségi, családi életet sem tudunk élni, ha mindig csak mi akarunk elöl lenni, akiket mindig kiválasztanak, akik mindig győznek, akiknek mindig igaza van... (Fogyasztói társadalmunk azért megpróbálja fenntartani a „mindent megkaphatsz” illúzióját, de hogy milyen eredménnyel, azt is láthatjuk…)
A zsidó vallási hagyomány is erősen épített a böjtre. Érthető, hiszen a törvény és a próféták sokszor hangsúlyozzák ennek fontosságát. Sőt, Keresztelő Jánosról – aki a Jézus útját előkészítő utolsó nagy „ószövetségi” próféta, s egyben az „Új Szövetség” előkészítője – is ezt olvassuk: „János teveszőrből készült ruhát viselt, csípőjét bőröv vette körül, és sáskával meg vadmézzel élt.” (Mk 1, 6) Nem csodálkozhatunk tehát, hogy mind a vallásos zsidók, mind János tanítványai megdöbbenve nézték Jézus és tanítványai életvitelét.
„János tanítványai és a farizeusok böjtöltek. Ezért akadtak, akik odamentek hozzá és megkérdezték: „Miért van az, hogy János tanítványai és a farizeusok tanítványai böjtölnek, a tieid meg nem böjtölnek?” (Mk 2, 18) János tanítványainak és a farizeusoknak az értetlensége azonban nem a vallási gyakorlatok félreértéséből fakadt, hiszen amit ők tettek, az nagyon helyes volt - a böjtölésben és fegyelmezettségben nyugodtan tanulhatunk tőlük. Értetlenségük oka abban állt, hogy összekeverték az eszközt a céllal, pontosabban: nem ismerték fel, hogy böjtölésük célja ott van közöttük.
A böjt eszköz, hogy testemet megfegyelmezve, személyiségem egésze Isten felé fordulhasson. A cél Isten megtapasztalása, sugallatainak megértése és törvényeinek megtartása. E cél nélkül a böjt csak fogyókúra, hobbi vagy épp önfényező, lelket kevélyítő gyakorlatok sorozata. De mi történik akkor, ha böjtölésem célja, Isten itt van nálam? Vajon csak száraz kenyérrel kínálom, vagy épp lakomát készítek neki?
Jézus válasza alkalmat adott a kérdezőknek arra, hogy – ha „van fülük a hallásra” -, megérthessék: a régóta várt Messiás megérkezett és köztük él. Ezért most használják ki a lehetőséget a Találkozásra, amíg lehetséges… „Jézus így válaszolt: „Böjtölhet a násznép, míg vele a vőlegény? Amíg velük a vőlegény, nem böjtölhetnek. De eljön az idő, amikor kiragadják körükből a vőlegényt, akkor majd böjtölnek.” (Mk 2, 19-20)
Mi most kettős időben élünk. Kiragadták körünkből a Vőlegényt, de Ő a Lelke által mégis köztünk él. Ezért szükségünk is van a böjtre és a test fegyelmezésére, ugyanakkor a Szentlélek által már most részt vehetünk az örök lakomán Jézussal. A kettősség eme egységének szép példája a szentmise, ami előtt böjtölünk, hogy aztán a közös asztalnál a lakomán magunkhoz vehessük Őt, aki életet ad mindeneknek.
Sípos (S) Gyula
