A titok (Mk 2, 13-14)
Az evangéliumok – és ebben nem különbözik Máté, Márk és Lukács – néha olyan egyszerűen írnak le eseményeket, mintha azok a világ legtermészetesebb, magától értetődő dolgai lennének...
Ilyen Lévi megtérése is, akit mi már Mátéként ismerünk, mint az egyik evangélium szerzőjét. De ő is ugyanolyan szűkszavú, mint Márk vagy Lukács. „Megint kiment a tó partjára. Az egész sokaság hozzá ment, ő pedig tanította őket. Ahogy a vámnál elhaladt, látta, hogy ott ül Lévi, Alfeus fia. Így szólt hozzá: „Kövess engem!” Az felállt és követte.” (Mk 2,13-14)
Mi úgy tudjuk, hogy a megtérés folyamata nem ilyen egyszerű és magától értetődő dolog. Márpedig itt nem pusztán arról van szó, hogy Máté sétálgatott egy darabig Jézussal. A három egybecsengő és szűkszavú beszámoló egy radikális fordulatot mutat be: odafordulást Jézushoz és radikális elfordulást az eddigi életmódtól. Talán csak arról lenne szó, hogy az evangelisták céljuknak megfelelően összevonnak és sűrítenek időben elhúzódó eseményeket? Lehetséges.
Máté életmódja és szerepe az ősegyház életében közismert volt. Mint Jézus követője, majd apostola és evangelistája a legtekintélyesebb emberek közé tartozott. A hagyomány szerint héber nyelven állította össze evangéliumát, amelyet később fordítottak görögre. Mégsem találjuk sem az ő, sem a többiek evangéliumában az érdemeinek felsorolását, megtérése lelki, pszichológiai összetevőinek boncolgatását vagy épp az esemény körülményeinek részletező leírását.
Márk számára éppígy Jézus áll az események középpontjában. A többiek – akár az apostolok is - mind érdemtelenek, jelentőségüket Jézus meghívása adja. Ők a meghívottak: „Jöjj, és kövess engem!” Életük ezután már ebből a meghívásból következik. Emberi motivációik a közvetlen leírás számára érdektelenek, körülményeik lényegtelenek, csak jelzésértékűen, mintegy ellenpontként szerepelnek. Ez azonban nem azt jelenti, hogy ezek végiggondolása nem fontos! Amikor elmélkedünk, és a Szentlélek megvilágosító fényénél forgatjuk szívünkben a Szentírás szavait, feltárulnak Lévi lehetséges motivációi is: vágyódása az értékesre, vágyódása az elfogadásra és a szeretetre, stb. Léviben magunkra ismerünk, hogy aztán Jézusban Mátévá lehessünk!
Az evangélium szavai jelek, amelyek önmagukon túl mutatnak – arra, akit és amit jeleznek. Az „Ige testté lett”, Jézus igéi pedig „lélek és élet”. Jelek, amelyek annyit fednek fel az általuk jelölt tartalomból, amennyi lehetséges a befogadó közegben – a mi szívünkben. Az Örömhír így egyszerre nyilvános valóság és feltárulásra váró titok, amely mindenkinek megmutatja magát, aki kész a befogadásra.
Lévi-Máté vámos, a leggyűlöltebb mesterség gyakorlója, az elnyomók szolgája, megvetésre méltó ember. Jézus mégis kiválasztja és meghívja őt! Ez a kiválasztás talán emberileg sem teljesen érthetetlen és megmagyarázhatatlan – de mindenképpen botrányos. Tudjuk, hogy Jézust sokan visszautasították, eucharisztikus beszéde után még közvetlen tanítványai közül is. „Ettől kezdve tanítványai közül sokan visszahúzódtak, s többé nem jártak vele.” (Jn 6, 66) Azt is tudjuk, hogy időnként ő is figyelmeztetett embereket, akik követni akarták, hogy jól gondolják meg, mire vállalkoznak. „A rókáknak van vackuk, az ég madarainak fészkük, de az Emberfiának nincs hova fejét lehajtania.” (Mt 8, 20) Lévi azonban elhívott, aki nem tagadja meg Mesterét, hanem Mátévá lesz, Jézus követőjévé. Egyre mélyebben megérti Jézus életét, tetteit, tanítását. Életében nyilvánvalóvá válnak az isteni hittitkok, amelyeket ő is hirdet, leplezve és mégis leplezetlenül, és amelyek ma is hirdettetnek, hogy „akinek van füle a hallásra, hallja meg, mint mond a Lélek az egyházaknak…” (Jelenések könyve)
Sípos (S) Gyula
