Akarom, tisztulj meg! (Mk 1, 40-42)
Mi Isten akarata? Nem olyan könnyű ezt kitalálni. Már Izajás így figyelmeztet:
„Hiszen az én gondolataim nem a ti gondolataitok, és az én útjaim nem a ti útjaitok - mondja az Úr. Igen, amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak az én útjaim a ti útjaitoknál, az én gondolataim - a ti gondolataitoknál." (Iz 55, 8-9) Könnyen eltévedhetünk és könnyen olyan gondolatokat tulajdoníthatunk Istennek, amit Ő soha nem gondolt. Júdás is azt hitte, hogy ő jobban tudja, hogy mi Jézus valódi akarata, mint maga a Messiás. Sőt, azt gondolta, rákényszerítheti Jézust arra, hogy kimutassa a „valódi énjét”, ami természetesen megegyezett Júdás titkos vágyaival és hamis istenképével. De Istent nem lehet kényszeríteni semmire. Sőt, éppen fordítva: Isten szava eljön közénk – és ez a Szó, Ige lett testté Jézus Krisztusban – és ezt a szót meghallva, megértve és ennek engedelmeskedve élhetünk csak teljes életet. „Amint az eső és a hó lehull az égből, és nem tér oda vissza, hanem megöntözi a földet, és termővé, gyümölcsözővé teszi, hogy magot adjon a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek, éppen úgy lesz a szavammal is, amely ajkamról fakad. Nem tér vissza hozzám eredménytelenül, hanem végbeviszi akaratomat, és eléri, amiért küldtem.” (Iz 55, 10-11)
Értetlenül bolyongunk a világban, félreértve Isten természetét és akaratát. A betegségeket Isten büntetésének vesszük, a természeti csapásokat pedig a haragja jelének. Miért is ne lehetnének azok? Hiszen mi is szoktunk büntetni! És a Szentírás maga is világosan beszél az ítéletről és a büntetésről, sőt maga Jézus is figyelmeztet minket ennek valóságára. De helyesen gondolkodunk-e mi erről, vagy csak saját kis hamis isteneinket dédelgetjük a szívünkben?
Mielőtt elvesznénk a spekulációkban, érdemes visszagondolni Isten eredeti tervére és akaratára az Édenben, ahol Ő együtt járt az emberrel, és ahol nem volt sem betegség, sem halál, sem természeti katasztrófa. Mindez a Tőle való elszakítottsággal, a bűnnel és a gonosz lélek uralmával lépett be az életünkbe. Amikor Jézus eljött, meghirdette az Örömhírt – amelynek lényege az, hogy Isten és ember újra együtt élhet -, ezzel együtt meghirdette a szabadulást a betegségek átkától is. Jól mutatja hatalmát az egyik legrettenetesebb és akkor gyógyíthatatlan betegség, a lepra feletti győzelme. „Egy leprás jött hozzá, térdre borult előtte, s így kérte: „Ha akarod, megtisztíthatsz.” Jézusnak megesett rajta a szíve, kinyújtotta kezét, és így szólt hozzá: „Akarom, tisztulj meg!” Erre rögtön elmúlt a leprája, és megtisztult.” (Mk 1, 40-42)
A leprát nem véletlenül nevezték bélpoklosságnak. Mintha valóban a pokol hatalma lenne az úr az emberen, és ennek következményei nyilvánvalóak: a test teljes szétesése, szétrohadása. Ilyen poklosságban szenved most az egész világunk. Szétesése, a „tagok” elhalása és leválása szinte elkerülhetetlennek látszik, ugyanúgy, mint Márk idejében a Római birodalomban. Amikor minden bűn szabad, amikor az erény nevetség tárgya, amikor mindannyian ebben a pokoli „szétszóratásban” élünk, mit tehetünk?
Csodálatos ennek a beteg és kitaszított embernek a bátorsága, aki nem törődve tilalmakkal, konvenciókkal, a megkövezés veszélyével, saját félelemeivel, oda mer menni Jézus elé, hogy térdre borulva kérje őt: Ha akarod, megtisztíthatsz!
Nem kételkedhetünk az Örömhír valóságában, hiszen ezért íratott meg! Jézusnak ma is megesik a szíve rajtunk, akik elé térdelünk önmagunkért és másokért. Ma is kinyújtja a kezét, hogy jelek és csodák történjenek, igazolva Őt. Ma is kimondja: akarom, tisztulj meg!
Ahol Isten és ember újra együtt jár, ott minden megtörténhet! Csak nehogy úgy viselkedjünk, ahogy ez a leprás viselkedett utána, veszélybe sodorva ezzel Jézus küldetését!
Sípos (S) Gyula
