A halál tanúi (Mk 15, 40-47)
Márknak nem szokása hosszú névlistákkal el?állni, néha azonban ? is kivételt tesz. Az egyik ilyen a Jézus Krisztus halálának és eltemetésének leírása, itt ugyanis hosszú tanúlistát állít össze, amiben szerepelnek a Jézust követ? asszonyok, a tanítványok, a római katonák és százados, Arimateai József és Pilátus. Ez a sok ember pedig mind egyetlen dolgot tanúsít – hogy Jézus valóban meghalt a kereszten és eltemették. Jézus Krisztus Örömhírét ugyanis két módon próbálták már a kora id?kben is hiteltelenné tenni. Vagy azt állították, hogy Jézus nem is halt meg a keresztfán, vagy úgy, hogy nem támadt fel a halálból.
A hitetlenségnek ez a veszélye még a legbuzgóbb tanítványokat sem kerülte el. Közülük is voltak olyanok, akik még Pünkösd után sem tudtak hinni Jézus Krisztus feltámadásában. A Szentlélek sokféle adományával és karizmájával büszkélked? korintusiaknak írja Pál apostol:
„Ha tehát hirdetjük, hogy Krisztus feltámadt a halálból, hogyan állíthatják némelyek közületek, hogy nincs feltámadás? Ha nincs feltámadás, akkor Krisztus sem támadt fel. Ha pedig Krisztus nem támadt fel, nincs értelme a mi tanításunknak, s nincs értelme a ti hiteteknek sem. Ráadásul még Isten hamis tanúinak is bizonyulunk, mert Istenről azt tanúsítjuk, hogy Krisztust feltámasztotta, holott nem támasztotta fel, ha a halottak egyáltalán nem támadnak fel. Ha ugyanis a halottak nem támadnak fel, akkor Krisztus sem támadt fel. Ha pedig Krisztus nem támadt fel, semmit sem ér a hitetek, mert még mindig bűneitekben vagytok.” (1Kor 15, 13-17)
A Messiás Jézus halálának és feltámadásának igazsága kulcskérdés volt az akkori zsidóságban. (Ne feledjük, kezdetben a krisztusi hit mint zsidó vallási, szellemi irányzat létezett és elfogadása, elfogadtatása a legfontosabb kérdések egyike volt az apostoloknak.) Emlékezetes jelenet az Apostolok Cselekedeteiben, amikor megérkezik Agrippa király és Bereniké, hogy üdvözöljék az új római helytartót, Fesztuszt. Ő előhozatja a nála börtönben raboskodó Pált, hátha a zsidó király érti, miről is van szó. Így foglalja össze a vádlott ügyét: „Amikor a vádlói előálltak, semmi olyan vádat nem hoztak föl ellene, amit bűnnek minősíthettem volna. Csak vallásukkal kapcsolatban volt vele valami vitájuk, meg egy bizonyos halott Jézust illetően, akiről Pál azt állította, hogy él; ezzel hozakodtak elő.” (ApCsel 25, 18-19)
Márk nagyon jól ismeri ezeket a vádakat – épp elégszer hallhatta működése során -, ezért tanúkat állít igazsága mellett. Olyan embereket, akiket az első keresztény nemzedék még személyesen ismert, akik közül többen még életben voltak az evangélium leírásakor, s akiket meg lehetett kérdezni Jézus Krisztus halálának és feltámadásának körülményeiről:
„Asszonyok is álltak ott, és messziről nézték, mi történik. Köztük volt Mária Magdolna, Mária, az ifjabb Jakab és József anyja és Szalómé. Ezek már Galileában is vele tartottak és a szolgálatára voltak. Rajtuk kívül még többen is jelen voltak, akik vele együtt mentek fel Jeruzsálembe. Amikor esteledett - előkészület napja, azaz szombat előtt való nap volt -, jött egy előkelő tanácsos, az Arimateából való József, aki maga is várta az Isten országát. Bátran bement Pilátushoz, és elkérte Jézus holttestét. Pilátus csodálkozott, hogy már meghalt. Magához hívatta a századost, s megkérdezte, valóban meghalt-e. Miután a századostól megbizonyosodott róla, Józsefnek ajándékozta a holttestet. Az pedig gyolcsot vásárolt, majd levette Jézust a keresztről, begöngyölte a gyolcsba és sziklába vájt sírboltba helyezte, s a sír bejárata elé követ hengerített. Mária Magdolna és Mária, József anyja pedig látták, hogy hová temette.” (Mk 15, 40-47)
A tanúk között szerepeltet zsidó asszonyt és római katonát, szegény embert és gazdag főtanácstagot, megbízható katonát – egyszóval a legkülönbözőbb társadalmi helyzetű és életállapotú embereket, akik egyébként nagyon nehezen beszélhettek volna össze valami vélt összeesküvés keretében - sőt ott van közöttük a római helytartó is! Az evangelista célja az, hogy minden elterjedt hazugságot és tévhitet az igazság leírásának erejével cáfoljon. Máté evangéliumából tudjuk ugyanis, hogy a zsidó nagytanács Jézus Messiás voltát – amit a halálból való feltámadásával igazolt -, úgy próbálta eltussolni, hogy egy hazugságot kezdett terjeszteni és terjesztetni a „szemtanúkkal”.
„Még úton voltak, amikor néhány őr bement a városba, és jelentette a főpapoknak a történteket. Ezek a vénekkel egyetemben tanácsot tartottak. Azt határozták, hogy adnak egy csomó pénzt a katonáknak és meghagyták nekik: „Mondjátok, hogy éjnek idején, amíg mi aludtunk, odajöttek a tanítványai és ellopták. Ha tudomást szerez róla a helytartó, majd megnyugtatjuk, és kimentünk benneteket.” Azok elfogadták a pénzt, és úgy jártak el, ahogy meghagyták nekik. Ez a szóbeszéd mind a mai napig elterjedt a zsidók közt.” (Mt 28, 11-15) Néhány katonától eredő „szóbeszéd” áll tehát szemben egy „széles társadalmi keresztmetszet” tanúságtételével.
Márk tehát igazolja, hogy ő pontosan írja le a Messiás halálának körülményeit, a holttest kikérését és eltemetésének módját. Jézus valóban meghalt, valóban eltemették - ahogy azt megprófétálták, ahogy Jézus maga is előre megmondta és ahogy az apostoli hitvallásban máig megvalljuk: „szenvedett Poncius Pilátus alatt; megfeszítették, meghalt és eltemették. Alászállt a poklokra…” Ez azonban még messze nem a történet vége!
Sípos (S) Gyula (szeretetfoldje.hu)
