A gonoszok között (Mk 15, 22-28)
Márk sohasem b?beszéd?, de a keresztút és a keresztre feszítés leírásánál különösen sz?kszavúnak t?nik. A most következ? leírás minden egyes mondata egy prófétai el?rejelzés beteljesedése – de Márk nem hivatkozik erre. Szinte csak a legszükségesebbeket írja le – például elmagyarázza a héberül nem tudó olvasónak, hogy a Golgota az Koponya-hegyet jelent -, és elhagy mindent, amit pedig a kés?bbi evangelisták feljegyeznek. Mennyi mindenr?l írhatott volna! Márk azonban szótlan marad - vajon miért?
„Így vezették ki egy Golgota nevű helyre, ami a Koponya hegyet jelenti. Mirhával kevert bort adtak neki inni, de nem fogadta el. Keresztre feszítették, majd megosztoztak ruháján, sorsot vetve, hogy kinek mi jusson. Három óra volt, amikor keresztre feszítették. Az elítélésének okát jelző táblára ezt írták: A zsidók királya. Vele együtt két gonosztevőt is fölfeszítettek, az egyiket jobb, a másikat bal felől. Így beteljesedett az Írás: „A gonoszok közé sorolták.” (Mk 15, 22-28)
Azt gondolom, hogy a hivatkozások hiányának egyik oka az, hogy amikor Márk lejegyzi evangéliumát, a Jézusról szóló ószövetségi próféciák – és az Ószövetség könyvei – ismertek voltak a még döntően zsidó-keresztény közösségek előtt. Nem kellett külön leírni őket, mert részei voltak a közös tudásnak. (Hogy egy hasonlatot mondjak: a XIX. századi romantikus regényekben a lovakkal kapcsolatos ismeretek még közismertek voltak, ezért nem is magyarázták az ezzel kapcsolatos fogalmakat. Ma azonban hány olvasó ismerné a zabla, istráng, mén, kanca, csődör, paripa – herélt csődör -, kápa, stb. szavakat? Bizony a mai szerzőnek magyarázni kell őket.) A későbbi evangéliumok leírásának idejére megnőtt a pogány-keresztény közösségek száma és nekik már nem volt gyermekkortól elsajátított tudásuk a törvényről és a prófétákról. Ezért Máténak és Lukácsnak részletesebben be kell mutatni és meg kell magyarázni a történések igei hátterét is.
Mondhatnánk, hogy esetleg pont az ellenkezője igaz: Márk még nem ismerte az összes próféciát ami beteljesedett, ezért nem is hivatkozott rájuk. Ezt azonban több igehely is cáfolja. Ilyen például, amikor Jézus megjelenik a menekülő és értetlen emmauszi tanítványoknak és „Mózesen elkezdve az összes prófétánál megmagyarázta nekik, amit az Írásokban róla írtak.” (Lk 24, 27) A tanítványok pedig felismerik a Messiást és „még abban az órában útra keltek, s visszatértek Jeruzsálembe. Ott együtt találták a tizenegyet s társaikat. Azzal fogadták őket, hogy valóban feltámadt az Úr, és megjelent Simonnak. Erre ők is beszámoltak az úton történtekről…” (Lk 24, 33-35) A tanítványok tehát átadták Jézus tanítását a róla szóló próféciákról, amit az első közösség megőrzött és tovább adott. Az ószövetségi próféciák ismertségét bizonyítja Péter felszólalása is pünkösd előtt. A tanítványok ekkor már a „felső teremben” imádkoznak és átgondolják Jézus tanítását – Péter pedig az ószövetségi próféciákat idézve beszél Júdásról, Jézusról és egy új apostol kiválasztásáról. (lásd ApCsel 1, 26-tól). A Szentlélek kiáradása után pedig a pünkösdi beszédében szintén az Írásra, azaz az ószövetségi könyvekre hivatkozva érvel Jézus Krisztus mellett (lásd ApCsel 2. fejezet).
Lukács tehát – egy nemzedékkel Márk után – evangéliumában és az Apostolok Cselekedeteiben már fontosnak tartja pontos hivatkozásokkal jelezni, hogy minden ami történt előre megjövendöltetett és úgy teljesedett be, ahogy az Írásokban olvasni lehet. Márk azonban még másra figyel. Az ő szeme előtt Isten Fia lebeg – a gonoszok közé sorolt, kigúnyolt, megalázott Messiás, akit a saját népe nem ismer fel, s akiről csak a kivégzés felügyeletére kirendelt pogány százados tudja kimondani: „Ez az ember valóban az Isten Fia volt.” (Mk 15, 39)
Micsoda mérhetetlen kontraszt: Isten Fia eljött Isten népéhez és azok a gonoszok közé sorolták Őt! Két gonosztevő között a keresztfán volt az egyetlen hely, ahol el tudták fogadni jelenlétét!
Mindentől megfosztottan szenved a „zsidók királya” a gonoszok között – de ez nem csupán azt a két gonosztevőt jelenti, hanem mindenkit, akik részesei voltak elítélésének és megölésének.
Jézus számtalan jelet adott, véghez vitte mindazt a messiási csodát, amit a zsidó hagyomány elgondolt várakozása közben – és ez sem volt elég. Tulajdonképpen a bűnös és megátalkodott szívnek semmi sem elég. Nem tudja és nem akarja elfogadni Istent, mert ezzel önmagát bűnösnek kellene mondania. Ezt nem akarja, ezért inkább Istent mondja bűnösnek és ezzel a sátánt emeli istenévé. „Ez az ítélet: a világosság a világba jött, de az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot, mert tetteik gonoszak voltak. Mert mindenki, aki gonoszat tesz, gyűlöli a világosságot, s nem megy a világosságra, nehogy kiderüljenek a tettei. Aki ellenben az igazsághoz szabja tetteit, a világosságra megy, hadd derüljön fény a tetteire, amelyeket az Istenben vitt végbe.” (Jn 3, 19-21)
Sípos (S) Gyula (szeretetfoldje.hu)
