Koncepciós per 1. – Jézus hallgat (Mk 14, 53-61)
A zsidó törvények szerint senkit sem lehetett elítélni anélkül, hogy meg ne hallgatták volna – mai fogalmaink szerint, hogy bírósági tárgyalást ne tartottak volna, ahol a vádlottnak joga volt védekezni. Nem mintha nem történt volna meg, hogy valakit tárgyalás nélkül ítélnek el, hiszen Keresztel? Szent János lefejezését is csak Heródes negyedes fejedelem részeg lakomája és meggondolatlan ígérete el?zte meg, tárgyalás nem. Jézus esetében Nikodémus figyelmezteti a f?papi tanácsot – az ország legf?bb irányító testületét! -, hogy mit ír el? a törvény, amikor megkérdezi t?lük: „Elítél törvényünk valakit is anélkül, hogy el?ször meghallgatták s meggy?z?dtek volna róla, hogy mit tett?” (Jn 7, 51) Talán ? is abban reménykedik, hogy a Mester majd megvédi magát a F?tanács el?tt, s?t talán ez lesz az a pillanat, amikor Jézus maga mellé állítja a nép vezet?it. Krisztus azonban - ellentétben a vádlók és a tanítványok várakozásával is -, semmi ilyet nem tesz, hanem hallgat.
„Jézust a főpaphoz kísérték. Itt gyűltek össze a főpapok, vének és írástudók. Péter messziről követte, egészen be a főpap udvarába. Ott az őrség tagjaival együtt leült és melegedett a tűznél.
A főpapok és az egész főtanács bizonyítékot kerestek Jézus ellen, hogy halálra ítélhessék, de nem találtak. Sokan tanúskodtak ugyan hamisan ellene, de vallomásuk nem egyezett. Ekkor néhányan felálltak, s ezt a hamis tanúságot tették ellene: „Hallottuk, amikor kijelentette: Lebontom ezt az emberi kéz építette templomot, és három nap alatt másikat építek, amely nem emberi kéz alkotása.” De vallomásuk így sem vágott egybe.
Erre középre állt a főpap, s ezt a kérdést intézte Jézushoz: „Semmit sem válaszolsz azokra, amit ezek felhoznak ellened?” De ő hallgatott és nem felelt semmit.” (Mk 14, 53-61)
A történet hitelessége megkérdőjelezhetetlen. Péter – akinek tanúságtételét Márk leírja -, ott ül a tűznél a szolgák között, melegszik és figyel minden szóra. Hallja a hamis tanúkat – és nem hallja Jézus válaszát. Nincs mit hallani, Jézus nem szólal meg.
Ha nem lenne olyan tragikus a történet, nevetséges lenne. Ez a szörnyű emberi igyekezet, ahogy megpróbálnak fogást találni a vádlotton, ahogy kiforgatják szavait, vádolják az előre egyeztetett történetekkel – és mind kudarcot vallanak. A begyakorolt kérdés-feleletek összekuszálódnak, a tanúk belesülnek a vallomásba, egyre kínosabb a helyzet, lassan mindenki számára nyilvánvaló, hogy az egész tárgyalás nem több komédiánál, amivel a törvényesség látszatát akarják biztosítani egy koncepciós pernek.
Nincs mentségük. A jelen lévők közül senki sem mondhatja, ő azt hitte, igazak a vádak. Mindenki értelme és lelkiismerete előtt kitisztult a kép: a vádlók hamisak, a vádlottat ezek alapján nem lehet elítélni. Nem véletlen, hogy a főpap – hatalmának és tekintélyének teljes birtokában -, kiáll középre: „Semmit sem válaszolsz azokra, amit ezek felhoznak ellened?” (Mk 14, 60)
A főpap vitát akar, ahol bölcsessége, tudása és vitakészsége révén győzedelmeskedhet. Ahol kiforgathatja az ács-fia szavait, amiben beleköthet egyes kifejezésekbe, hogy végül diadalmasan bebizonyíthassa a senkiházi galileai ostobaságát és bűnösségét. Elege van a hamis tanúk fecsegéséből, le akarja zárni az ügyet. Szólásra akarja bírni a némát, akinek hallgatása egyre érthetetlenebb és zavaróbb. Hiszen mindenki menteni akarja az életét! Megszokták már a könyörgéseket és fogadkozásokat. A vádlottak kétségbeesése a vádlók önigazolása és a gonoszok lelki öröme…
De ő hallgatott és nem felelt semmit.” (Mk 14, 61)
Jézus Krisztus hallgat, de hallgatása többet mond ezer szónál. Hallgatása bölcsebb a bölcsek szavainál, hallgatása napvilágra hozza a többiek gonoszságát. Minél inkább beszélnek, annál inkább lelepleződnek. De vajon mit is mondhatna? Hiszen megöletése befejezett tény. Tudja jól, hogy bármit mond, csak ehhez asszisztál. Vajon, ha elmagyarázná, mit is jelentenek a templomról szóló szavai, az segítene? Hinnének neki? A legkevésbé sem. Ha hinnének, nem állna ott előttük megkötözve, összeverve. Nincs bennük valódi érdeklődés, nem akarnak tudni, érteni. Színjátékban, koncepciós perben asszisztálni – ez nem Jézus ügye.
Vannak olyan helyzetek, amikor nincs értelme beszélni. Jézus Krisztus belül szilárd és rendíthetetlen. Nem sodorja el sem fenyegetés, sem ígérgetés és semmilyen vágy vagy késztetés, hogy védje magát. Izajás próféta előre megjövendölte ezt Isten bárányáról: „Megkínozták, s ő alázattal elviselte, nem nyitotta ki a száját. Mint a juh, amelyet leölni visznek, vagy amint a bárány elnémul nyírója előtt, ő sem nyitotta ki a száját. Erőszakos ítélettel végeztek vele. Ugyan ki törődik egyáltalán ügyével? Igen, kitépték az élők földjéből, és bűneink miatt halállal sújtották.” (Iz 53, 7-8)
Isten báránya hallgat a saját perében. Amikor pedig megszólal, az sem emberi fecsegés, hanem Kinyilatkoztatás…
Sípos (S) Gyula
