Márk, a szemtanú (Mk 14, 51-52)
Márk az evangéliumban nagyon tartózkodó önmagával kapcsolatban. Sehol nem tolja előtérbe jelenlétét, nem dicsekszik, nem játssza a jólértesültet, pedig volna oka rá. Célja mindig Jézus Krisztus, az Isten Fia örömhírének, a szenvedő Krisztusnak és a megváltás beteljesítésének bemutatása. A Getszemáné kertbeli jelenetbe mégis beleírja egykori, fél-gyermeki önmagát. „Egy ifjú mégis követte, meztelen testét csak egy gyolcslepel fedte. Amikor meg akarták fogni, otthagyta a gyolcsleplet és meztelenül elfutott.” (Mk 14, 51-52)
A hagyomány a kezdetektől úgy tartja, hogy ebben a két rövid mondatban az evangelista magáról írt. Találó önjellemzés ez, még ha egyoldalú is. Márk későbbi életében visszaköszön még egyszer ez a „mégis követte – otthagyta” kettősség. Az Apostolok Cselekedetei szerint Pál és Barnabás magukkal vitték őt Ciprusra segítőnek. Amikor ott elvégezték a munkájukat, tovább akartak menni Asia tartományba, de Márk a várható nehézségek miatt nem ment velük. Pál ezen úgy megorrolt, hogy később, amikor Barnabás újra magukkal akarja vinni, Pál ezt nem helyeselte, így ők is kettéváltak: Pál ment Szilással, Barnabás pedig Márkkal.
Márk azért lehetett ott a Getszemáné kertben, mert az ő özvegy édesanyjáé volt ez a terület. A hagyomány szerint övék volt az a ház is, ahol az utolsó vacsorát Jézus együtt töltötte tanítványaival, s később ez lett a pünkösdi várakozás „felső terme” is. Így aztán Márk a pünkösdi beszéd után az elsők között keresztelkedett meg. (Az apostolok cselekedeteiben János Márk néven is említik - a korabeli szokás szerint -, János a zsidó, Márk a görög neve, ahogy Saul – Pál, és Simon - Péter.)
Később Péter tanítványa, követője és tolmácsa lesz. Kapcsolatuk olyan közeli, hogy Péter fiának nevezi őt: „Köszöntelek titeket, akik Babilonban, mint ti, kiválasztottak, fiammal, Márkkal együtt.” (1Pét 5, 13) Péter halála után a tanítványok kérésére írja meg evangéliumát – még kr. u. 70, azaz a jeruzsálemi templom lerombolása előtt -, amely az apostol igehirdetésén alapszik.
Tudjuk, hogy Márk hűséges segítője volt Péternek, Pálnak és Barnabásnak is – így az Újszövetség három nagy alakja mellett tanult és fejlődött – később Egyiptomba ment evangelizálni és ő lett az alexandriai egyház megalapítója, első püspöke és vértanúja (Traianus császár ideje alatt).
Láthatjuk, hogy Márk hosszú élete során rengeteg dolgot élt meg, bőven lett volna miről írnia. Mégis elég neki két sor, ráadásul olyan két sor, ami nem tünteti fel őt kedvező színben. Egy kamasz gyerekről szól ez a két mondat, aki félve, de kíváncsian követi a botokkal felfegyverzett tömeget, figyeli, hová viszik a Mestert és mit tesznek vele. (Persze már az is kérdés, hogyan került a kertbe? Nem kellett volna már aludnia? Nem valószínű, hogy részt vett az utolsó vacsorán – bár az az ő házukban történt -, de ifjúi kíváncsisága valószínűleg nem hagyta nyugodni. Ezért aztán amikor Jézus és tanítványai kivonultak a házból, utánuk osont ő is…)
Márk látja, hogy milyen brutálisan bánnak Jézussal és megdöbben. Aztán őt is észreveszik amint ott ólálkodik mögöttük és el akarják kapni. Majdnem sikerül nekik! A katonák már „megfogták a grabancát”, azaz a leplet, amit magára terített, amikor sikerül kitépnie magát a kezükből és elfut – meztelenül!, ami külön szégyen ebben a szemérmes társadalomban – rohan hazáig, hogy ott jelentse édesanyjának, mi történt…
Márk őszinte szemtanú, aki magáról is „kendőzetlenül” leír mindent, ami szükséges. Nem szépít, nem kisebbít és nagyít, nem mismásol és ködösít, nem hazudik. De ott volt, és amit látott, megírta!
Márk evangéliuma a szemtanú őszinte hitelességével íródott. (És mivel a péteri igehirdetést adja tovább, ezért Péter szemtanúságának hitelességével is.) Márk nem történész – akkoriban ez a fogalom és foglalkozás még nem is létezett -, nem történeti szakmunkát ír, de erre nincs is szükség. Írása személyes tanúságtétel Isten Fiáról, a Megváltó Jézusról a Messiásról. Amit ő tett, azt kell nekünk is tennünk, minden okoskodás nélkül: tanúságot tenni a ma is köztünk élő, bennünk és közöttünk munkálkodó Istenről, a szemtanú erejével és hitelességével.
Sípos (S) Gyula (szeretetfoldje.hu)
