Önvizsgálat vagy ítélet (Mk 14, 1-2)
A Főtanács – azaz Izrael politikai, gazdasági és vallási vezetői – elhatározzák, hogy megölik Jézust. De vajon csak ez az egy út volt számukra járható? És ha nem, miért választották mégis ezt?
„Két nappal húsvét és a kovásztalan kenyér ünnepe előtt a főpapok és írástudók arra törekedtek, hogyan foghatnák el Jézust csellel, hogy aztán megöljék. Egy dologban megállapodtak: „Ne az ünnepen, nehogy zavargás támadjon a nép közt!” (Mk 14, 1-2)
Jézus Krisztus szándéka mindenképpen az volt, hogy népe vezetőit is bevonja a megváltás művébe. A meggyógyult leprásnak azt mondja, hogy menjen, és mutassa meg magát a papoknak és vigye el a törvényben előírt áldozatot - mivel azt akarta, hogy a papok is megélői és „haszonélvezői” legyenek Isten csodáinak. (Az más kérdés, hogy a meggyógyított emberek aztán már nem Jézus tanácsát követték, hanem a saját fejük után mentek, meghiúsítva Isten Fia szándékát.) Amikor arra kérték, hogy peres ügyekben tegyen igazságot, elutasította magától a bírói hatalmat. Kerülni akarta a nagyobb feltűnést, a rendbontásra, zendülésre is alkalmas csoportosulást. Elismerte a világi és papi tekintélyt azok saját illetékességi területén. Nem lázított a római iga ellen sem…
Miért akarták Őt mégis elfogni és megöletni? Két ok miatt. Az egyik ok társadalmi jellegű. Izrael akkor puskaporos hordónak számított, ami bármikor robbanhatott. A különböző vallási és politikai irányzatok (szadduceusok, farizeusok, zelóták és szikáriusok, esszénusok, stb.) egymást is utálták, a római elnyomást is nehezen viselték és ellenszenvvel viseltettek minden más nép képviselőivel szemben is. (Ha valamiben egyetértettek, akkor az csak az egyszerű „tanulatlan nép” megvetése volt.) Mindegyik irányzat zsebében érezte a marsallbotot, agyában a bölcsek kövét és meg volt győződve róla, hogy ők Izrael jövője. (Végül igazuk lett – de ez a jövő a teljes széthullás, háború és száműzetés volt…)
Ebben a társadalmi közegben jelent meg Jézus az üdvösség Örömhírével. Hallgatói pedig vagy nem hittek szavai őszinteségében - hogy nem akar hatalmat, forradalmat -, vagy ha elhitték, és épp az volt a bajuk, hogy miért nem akar hatalmat és forradalmat. Nem Isten tanítására vágytak, hanem csak arra, hogy Isten igazolja (tegye magáévá) az ő nagyon is emberi tanításukat és elképzelésüket.
A nép vezetői számára Jézus ebben a zaklatott „politikai helyzetben” csak egy újabb kellemetlen tényező volt, aki zűrzavart okozott és rontotta a „rendes üzletmenet” esélyeit. Ráadásul Jézus volt az egyetlen, akit viszonylag könnyen ki lehetett iktatni a „játéktérről”, hiszen nem voltak befolyásos barátai, nem volt vagyona és nem volt a rómaiak embere sem. Csak egy senki volt, aki mindenkit zavart…
A másik ok személyes természetű. A nép vezetői (a főpapok, írástudók és vének) természetesen már korán értesültek Jézus „viselt dolgairól”. Saját kémhálózatuk mellett jöttek a beszámolók a zsinagógákból, a piacokról, a családoktól is. És miről szóltak ezek a hírek?
Egy emberről, aki hatalmas csodákat tesz, gyógyít és szabadít – de közben olyan dolgokat mond, ami megkérdőjelezi egész gondolkodásmódunkat. Nem úgy beszél a mózesi törvényről ahogy mi tanítjuk. Megszegi a szombatot. Szétszakítja a családokat és magával ragadja az embereket a pusztaságba. A saját rokonságát, faluját se tiszteli, még azok is meg akarták ölni… Ki ez az ember? Lehet, hogy mi tudunk rosszul valamit? Lehet, hogy félreértettük Isten törvényét? Lehet, hogy másképp kellene gondolkodnunk és élnünk? Nem, az lehetetlen…
Jézus szavaival és tetteivel önvizsgálatra hívott mindenkit. De bizony ez az önvizsgálat nagyon keserves dolog, mert önmagam „sötét oldalával” szembesülök, és ez kínoz, megaláz, bűnbánatra késztet… Márpedig az önigazult ember semmitől se tart jobban, mint ettől - kerüli is, mint a leprást.
A nép vezetőinek is lehetőségük lett volna arra, hogy önvizsgálatot tartsanak. Ha megtették volna, a kiengesztelődésben egymásra találtak volna. Talán egészen más irányt vesz Izrael történelme, ha az egyes vallási, politikai csoportok felhagynak egymás marásával. (A Messiást mindenképpen keresztre feszítették volna – de lehetett volna úgy is, hogy ez csak a Római Birodalom akaratából történik. Vagy ha legalább Pünkösd után megtértek volna a Békesség Evangéliumához…)
A „főpapok és írástudók” azonban nem éltek az önvizsgálat kegyelmével. Mivel önmagukat felmentették, csak Jézust ítélhették el. Igaz, ebben aztán a jó gazda gondosságával jártak el (mintha a módszer már igazolná a célt is). Végre megegyeztek egymással (bár kiengesztelődésről szó sincs), és ügyeltek arra, hogy Jézust még az ünnepek előtt elfogják és elítéljék, „nehogy zavargás támadjon”.
Mint tudjuk, tervük tökéletesen sikerült. Meg őrizték a csendet és a rendet – már ameddig be nem teljesedett Jézus jövendölése rajtuk – ez azonban már a (lelki) temető csendje és rendje volt…
Sípos (S) Gyula (szeretetfoldje.hu)
