Végidő próféciák – az idő problémája (Mk 13, 31-37)
Vannak olyan szentírási igazságok, amelyekről Jézus is csak példabeszédekben szól. Ennek egyik oka, hogy az Igazság túlvezet a hétköznapi logika igen-nem felosztásán. (Hasonló eredményre jut a tudományos vizsgálódás is, amikor a teremtett világ alap-törvényeit kutatja: a fény egyszerre részecske- és hullám-természetű, bár a kettő elvileg kizárná egymást. A vizsgált atomi részecskének vagy a helyét, vagy a sebességét tudjuk megmondani, de a kettőt egyszerre nem… stb.) Isten ugyanis mérhetetlenül több és más, mint amit mi fel tudunk fogni! Ő nem három dimenzióban él, ezért minden megértési kísérlet, ami megragad a pusztán emberi tartományban, szükségszerűen kudarcra van ítélve. Az Egyház sem tud mást tenni, mint hogy leír olyan teológiai igazságokat, amik túlmennek az igen-nem logikán, de amelyeken elmélkedve közelebb juthatunk az Igazsághoz. (Ilyen például az, hogy Jézus egyszerre tökéletesen Isten és tökéletesen ember, szétválaszthatatlanul és összekeverhetetlenül.)
Egy hasonló problémával találkozunk a végső idők próféciáinál is.
Jézus Krisztus először kijelenti, hogy az Ő szavai az Isten örök idejéből valók: „Az ég és föld elmúlnak, de az én szavaim (igéim) nem múlnak el.” (Mk 13, 31) Azaz, az Ő tanítása átfogja a teremtett világ teljes idejét, és meghatározza azt. (János evangéliumában azt olvassuk róla, a Fiúról, hogy minden Általa lett, és tanításaiban azt is többször hangsúlyozza, hogy Ő a végső idők Ítélőbírója is.) Ezek után viszont azt mondja: „Ám azt a napot vagy órát senki sem tudja, az ég angyalai sem, sőt még a Fiú sem, csak az Atya.”(Mk 13, 32) Hogyan lehet azt megmagyarázni, hogy a Fiú, aki egylényegű az Atyával és mindent tud – ezt mégsem tudja? Ha az a válaszunk, hogy Jézus Krisztus nem egylényegű az Atyával, akkor hazugnak nevezzük Őt, mert Jézus ezt állította magáról. (Arról nem is beszélve, hogy akár Jézus istenségét, akár emberségét kérdőjelezzük meg, azzal megkérdőjelezzük a megváltás művét is, amely csak így történhetett meg…)
Látjuk, hogy Jézus egyszerre él a jelen emberi valóságában, ugyanakkor részese Isten örök idejének. Ha az örök időben már minden előre tudott (és meghatározott), akkor hogyan lehet nekünk szabad akaratú döntésünk, és van-e bármi jelentősége tetteinknek? Emlékezzünk azonban arra, amit Jézus mondott az utolsó vacsorám, mintegy Júdást figyelmeztetve (mert még akkor is menteni akarta): „Az Emberfia ugyan elmegy, amint megírták róla, de jaj annak az embernek, aki az Emberfiát elárulja. Jobb lett volna neki, ha meg sem születik.” (Mt 26, 24) Azaz a szabad akarat rendkívül fontos tényező! (Nem volt szükségszerű, hogy Júdás árulja el Jézust – az apostolt a saját gonosz indulatai vitték a pokoli útra…)
Az időpont eltitkolása hasonló célt szolgál, mint a halálunk idejének eltitkolása. (És jelképszerű: az Istenben élő emberek megsejtik haláluk közeledtét, így fel tudnak készülni arra. Nem véletlen, hogy az Egyház imádkozik a jó halál kegyelméért…) Tetteink, jó- és rossz cselekedeteink befolyásolják az Ítélet időpontját – még ha Isten előre tudja is, mikor lesz az, hiszen Ő az időn kívül áll és átfogja azt. A Fiú azonban az egész történelem során velünk van – Őáltala, Ővele és Őbenne élünk -, tetteivel ma is velünk és értünk küzd, ezért Isten „eltakarja arcát” a végső időpont tekintetében (azaz a „saját arcát”), miértünk. Ezért a Fiú „nem tudja”, amit az Atya „tud”, de amit a Szentlélek kikutat, és megmutat…
Lássuk most már, hogy mit tanácsol nekünk Jézus:
„Az ég és föld elmúlnak, de az én szavaim nem múlnak el. Ám azt a napot vagy órát senki sem tudja, az ég angyalai sem, sőt még a Fiú sem, csak az Atya. Vigyázzatok, legyetek éberek, mert nem tudjátok, mikor jön el az idő. Éppen úgy, mint az idegenbe készülő ember, aki otthagyja házát és szolgáira bízza vezetését, mindegyiknek kijelöli a maga feladatát, a kapusnak is megparancsolja, hogy virrasszon. Legyetek hát éberek! Nem tudjátok ugyanis, mikor érkezik meg a ház ura: lehet, hogy este, lehet, hogy éjfélkor, vagy kakasszóra, vagy reggel. Ne találjon alva, ha váratlanul megérkezik! Amit nektek mondok, mindenkinek mondom: Legyetek éberek!” (Mk 13, 31-37)
A végső időkkel kapcsolatban az egyetlen helyes álláspont az éberség (nem túlfeszültség, idegesség, hanem értő figyelem, amely tud megkülönböztetni…) Mint az előző elmélkedésben írtam, a végső idők jelei többször, egyre kiterjedtebben és egyre fokozódó mértékben teljesülnek be. Mindegyik része az ítélet és mindegyik után van megújulás (még az utolsó ítélet után is az „új ég és új föld”). A mi dolgunk az, hogy értsük ezeket a jeleket és ezekre krisztusi választ adjunk. Mint jó szolgák, úgy végezzük munkánkat, kitartva Jézus tanítása mellett, megtartva parancsait és várva dicsőséges megjelenését. Ő mindig eljön – a megújulásokban Szentlelke által, míg legvégül személyében is -, és azok számára, akik várják Őt, Jézus a megmenekülés Útja és Királya. Akik viszont nem várják, és akik felkészületlenek, azok számára ez az idő az Ítélet ideje. Jézus sokat tanít erről, bár szeretnénk ezt elfelejteni: a szüzek, akiknek nincs a korsójában olaj, nem tudnak bemenni a menyegzős lakomára…
Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)
