A templom lerombolása (Mk 13, 1-2)
Mindhárom szinoptikus evangélium tartalmazza Jézus jövendölését a templom lerombolásáról, és ehhez kapcsolódóan a végidőkről szóló tanítás- és prófécia-sorozatot. Ezek közül Márké a legrövidebb, szinte csak a prófétai jeleket és figyelmeztetéseket tartalmazza. Abban azonban mindhárom közös, hogy a beszéd a templom lerombolásának megjövendölésével kezdődik:
„Amint kijöttek a templomból, egyik tanítványa így szólt hozzá: „Mester, nézd, milyen kövek és milyen épületek!” Jézus így felelt: „Látod ezeket a hatalmas épületeket? Nem marad itt kő kövön, mindent lerombolnak.” (Mk 13, 1-2)
A jeruzsálemi templom a zsidó vallásosság központja és kulcsa volt. (Csak a templom lerombolásának fájdalmas vesztesége után alakul ki a máig élő, zsinagóga-központú forma. Ekkor szűnt meg ugyanis a mózesi törvények szerinti áldozat-bemutatás lehetősége.) Az akkor élő vallásos zsidó ember számára elképzelhetetlen volt a templom pusztulása. A babiloni fogságból való visszatérés után igyekeztek szinte szó szerint értelmezni és betartani a Törvényt, és nem gondolták, hogy olyan bűnük lenne, aminek következménye ilyen rettenetes ítélet lehetne. (Aminthogy ez történt a Názáreti Jézus elítélésével, keresztre feszítésével, majd a tanítványok igehirdetésének elutasításával.)
Ráadásul ez a templom a Nagy Heródes által újjáépített, sokak szerint a világ hét csodája közé sorolható szépségű épület volt. Nagy Heródes pedig ezt a római uralom alatt, azok egyetértésével építtette, elnyerve ezzel alattvalói elismerését is. Hogyan is állhatna elő olyan helyzet, hogy ezt a mindenki által elfogadott épületet lerombolják? És mégis megtörtént: a zsidó nép kr. u. 65-ben lázadt fel a judeai római helytartó ellen, és legyőzte annak csapatait. Aztán legyőzték a syriai prokonzul seregét is, és úgy gondolták, Isten mellettük áll és eljött a várva-várt felszabadulás ideje. Ehelyett azonban Titus jött a légióival, és kr. u. 70-ben elfoglalta Jeruzsálemet. A történelmi feljegyzések szerint Titus – aki győzelme után társcsászára lett apjának -, meg akarta kímélni a templomot, de egy katona mégis tüzet dobott rá. A csodálatos épület leégett, az arany díszítés megolvadt és befolyt a kövek közé, a katonák pedig szétverték a köveket, hogy hozzáférjenek… így teljesült be szóról szóra Jézus próféciája.
A fizikai valóságnál is fontosabb azonban a mennyei valóság: Jézus kereszthalála – az örök áldozat bemutatása – után „a templom függönye kettéhasadt felülről egészen az aljáig” (Mk 15, 38), ezzel is jelezve, hogy Isten jelenléte és dicsősége a szentek szentjéből és ezzel az egész templomból eltávozott… ettől a pillanattól kezdve a jeruzsálemi templom nem több díszes épületnél, amit már semmi sem véd a pusztulástól!
Jézus tanítványai büszkék templomukra – ez hitük igazságának, életük stabilitásának szimbóluma volt. Jézus azonban előre látta, hogy mindez a látszólagos stabilitás semmivé válik. (Az egyedül valódi és tartós stabilitás és biztonság ugyanis Isten jelenlétéből fakad. Isten elutasítása egyben az összeomlás útja – mint ezt napjainkban is láthatjuk.)
Jézus jövendölésével egyben megmentette a benne bízók közösségét is a római légiók támadásakor: „Amikor azt látjátok, hogy Jeruzsálemet seregek veszik körül, tudjátok, hogy bekövetkezett pusztulása. Akkor aki Júdeában van, fusson a hegyekbe, aki a városban, meneküljön onnan el, aki pedig vidéken, ne térjen oda vissza. Ezek a bosszú napjai lesznek, hogy beteljesedjék mind, ami meg van írva.” (Lk 21, 20-22) A tanítványok hittek Jézusnak, ezért amikor a római légiói körbevették Jeruzsálemet, kimenekültek a városból.
A jeruzsálemi templom lerombolása intő jel mindannyiunknak. Így pusztul el minden, ahol már nem törődnek Isten akaratával. Nem azért, mert Isten bosszúszomjas, hanem mert Ő az Élet! Tanácsai az élet fenntartását szolgálják. Ahol ezt elutasítják, ott a lerombolás, a pusztulás, a halál erői nyernek teret. Nincs olyan vastag falú épület, nincs olyan mély bunker, ami ez ellen megvédhetne! Hamis minden olyan elképzelés, amely emberi erővel, emberi okossággal akarná átvészelni az Ítélet idejét! De aki Istenben bízik, aki hallgat Jézus Krisztus tanácsaira, az megmenekül, ahogy akkor is megmenekültek a keresztények.
Márk evangéliumát Krisztus halála után húsz évvel írta le – akkor még állt a templom. Amikor a templom lerombolásáról és a végidők jeleiről írt, csak röviden összefoglalta, amit a tanítványok őriztek és szájhagyományként továbbadtak egymásnak. Mélységesen hitt Jézusnak – bár látszólag még semmi sem valósult meg abból, amit mondott -, mert tudta, hogy be fog következni, amit a Messiás előre megmondott. Sajnos nem kellett sokat várni. Ahogy Jézus mondta: „Bizony mondom nektek, nem múlik el ez a nemzedék, míg mindezek be nem következnek.” (Mk 13, 30) Talán ha hallgattak volna az apostolok igehirdetésére, másképp is történhetett volna. De amikor üldözni kezdték a keresztényeket – azaz Krisztus Testét -, minden végleg megpecsételődött…
Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)
