Az élők Istene (Mk 12, 18-27)
Az évszázadok során időről időre feltűnnek olyan keresztény, félig keresztény vagy csak a kereszténységre hivatkozó szellemi áramlatok, amelyek részlegesen vagy teljesen tagadják a feltámadást. A Jehova Tanúi azt vallják, hogy az ember halálakor teljesen meghal, s csak majd az utolsó ítéletkor támasztja fel az Isten. (Nehéz nekem elképzelni egy olyan Atyát, aki egész életében csalogat, vonzz engem maghoz, életét adta értem, aztán a beteljesülés pillanatában, amikor egészen övé lehetnék, azt mondja: ennyi volt, vége!) Sok protestáns felekezet tagadja, hogy az angyalok és a szentek velünk is kapcsolatban lehetnek, még ha azt el is ismerik, hogy a mennyek országában ott élhetnek Istennel. Mások az egész feltámadást elvetik mondván, hogy itt, a földön kell – Isten segítségével - élnünk és boldogulnunk, minden más csak öncsalás és vallási babona. Pedig a Szentírás az Ószövetség kezdetétől rendszeresen tanít az angyalokról és a szentek közösségéről.
Az angyalok történeteiről most nem írok külön, ők már a Teremtés könyvének elején megjelennek és végig kísérik a választott nép történetét (is). Néhány emberi történetet azonban megemlítek: Énokot és Illést elragadta az Úr, Mózes holtteste felett az angyalok viaskodtak az ördögökkel – mindez azt tanúsítja, hogy ők testestül-lelkestül fenn élnek a mennyek országában. (Nem véletlen, hogy Illés és Mózes jelenik meg Jézusnak az átváltozás hegyén.) Az Újszövetségben azt olvassuk, hogy Jézus megígérte a jobb latornak, hogy még aznap vele lesz a Paradicsomban. Amikor pedig a keresztfán kilehelte a lelkét, „sírok nyíltak meg, és sok elhunyt szentnek feltámadt a teste. Feltámadása után előjöttek a sírokból, bementek a szent városba, és többeknek megjelentek.” (Mt 27, 52-53) A Jelenések könyvében pedig bőven olvashatunk azokról, akik hűségesen kitartanak Isten mellett, s ott állhatnak trónja körül.
Ahogy Jézus isteni ereje és hatalma, bölcsessége és szeretete egyre nyilvánvalóbbá vált, úgy nőtt vele szemben az ellenállás. Sokan akarták tőrbe ejteni, megfogni szavak hálójával. Így tettek a szadduceusok is – koruk gazdag és előkelő, a rómaiakkal való kiegyezést elfogadó, de zsidó életet élő vezetői is:
„Ezután a szadduceusok mentek hozzá, akik azt állítják, hogy nincs feltámadás, s ezt a kérdést tették fel neki: „Mester! Mózes megírta nekünk, hogy ha valakinek a testvére meghal, és asszonyt hagy hátra, gyermeket azonban nem, akkor a testvér vegye el az özvegyet, és támasszon utódot testvérének.
Volt hét fiútestvér. Az első megnősült, aztán meghalt utód nélkül. Feleségét elvette a második is, de az is meghalt anélkül, hogy gyermeke lett volna. Hasonlóképpen a harmadik is, sőt mind a hét, de egy sem hagyott hátra gyermeket. Végül az asszony is meghalt. A feltámadáskor, ha ugyan feltámadnak, melyiküké lesz az asszony? Hiszen mind a hétnek a felesége volt?”
Jézus így felelt: „Nem azért tévedtek, mert nem ismeritek az Írásokat, sem az Isten hatalmát? Hiszen, amikor feltámadnak, nem nősülnek és férjhez sem mennek, hanem olyanok lesznek, mint az angyalok az égben. Nem olvastátok Mózes könyvében a csipkebokorról szóló részben, mit mondott Isten a halottak feltámadásáról? Én, Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákob Istene vagyok! Tehát nem a halottak Istene, hanem az élőké. Így nagy tévedésben vagytok.” (Mk 12, 18-27)
A történet csodálatosan megvilágítja a Mester bölcsességét. Hosszas rabbinikus eszmefuttatások, a szavak csűrése-csavarása, az egyrészt-másrészt logikája helyett Jézus rámutat Isten önkinyilatkoztatására: „Én, Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákob Istene vagyok!” És ha ez így van, akkor Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak ott kell lennie az Atyával az örök életben, mert Ő „nem a halottak Istene, hanem az élőké”.
Az emberi fantázia és okoskodás sokszor nem tudja felfogni, megérteni, elképzelni Isten valóságát. Pál apostol később ezt írja, Jézusra és Isten valóságára vonatkoztatva: „Szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív föl nem fogta, amit Isten azoknak készített, akik őt szeretik.” (1Kor 2, 9) Ezért talán érthető, hogy a szadduceusok sem tudták felfogni és megérteni azt. Krisztus azonban rávilágít tévedésük okára: „nem ismeritek az Írásokat, sem az Isten hatalmát”. Egy rövid bepillantást is enged az égi életbe, hogy megértsék, az nem a földi viszonyokkal leírható valóság: „amikor feltámadnak, nem nősülnek és férjhez sem mennek, hanem olyanok lesznek, mint az angyalok az égben”.
Vajon ki tudná megmondani, hogy élnek az angyalok a mennyben? Egyáltalán, hogyan néznek ki? (Biztos nem tollas szárnyakkal repülnek, ahogy a Szentlélek sem galamb, még ha annak képében jelent is meg Keresztelő Szent Jánosnak.) De ha elmélkedünk a Szentírás igazságairól, akkor annak szavai, az „ige” a Szentlélek által életté válik lelkünkben, és felfedi Isten igazságait. Ahogy az egykori olvasónak az „Ábrahám Izsák és Jákob Istene” csak egy szent név, esetleg hivatkozás a zsidó néppel kötött szövetségre, de Jézus Krisztusnak egyben rejtett kinyilatkoztatás is volt a feltámadásról igazságáról - úgy nekünk is, ha imádkozunk és elmélkedünk, az egyszerű szavak megnyílnak, és egyre jobban megismerhetjük az élők Istenét!
Sípos (S) Gyula
