Bevonulás Jeruzsálembe (Mk 11, 7-11)
"...Az angyalok zengenek így hozsannát a pásztoroknak Jézus születésekor, mintegy jelként – és akkor hozzátehetjük, hogy az istállóban pedig nincs mennyei jelenés, csak egy kisgyermek a jászolban, mégis ott teljesebb és valóságosabb Isten jelenléte ebben a kisdedben, mint a mezőn, az angyalok között. Most is hasonló a helyzet, egyedül Isten Fia tudja, hogy ez a dicsőséges bevonulás valóban jele ugyan az Ő messiási uralmának, de ennek az uralomnak az elközelgése a keresztfán keresztül történik, és ennek az uralomnak a tartalma egész más, mint amit a tanítványok képzelnek…"
„A szamárcsikót Jézushoz vezették, ráterítették köntösüket, és ő ráült. Sokan a ruhájukat terítették az útra, mások meg lombos ágakat szórtak eléje, amelyeket a réten vágtak. Az előtte menők, s akik kísérték, ezt zengték: „Hozsanna! Áldott, aki az Úr nevében jön! Áldott atyánknak, Dávidnak közelgő országa! Hozsanna a magasságban!” Így vonult be Jeruzsálembe, a templomba. Ott körös-körül mindent szemügyre vett, aztán mivel már későre járt az idő, a tizenkettővel kiment Betániába.” (Mk 11, 7-11)
Azt könnyű elképzelnünk, hogy mit gondoltak a tanítványok a Jeruzsálembe való bevonulásról. A szövegből is kitűnik, hogy nagyon lelkesek voltak. Nyilvánvalóan úgy érezték, hogy végre elközelgett a Messiás uralmának ideje, és arról is meg voltak győződve, hogy Jézus az Isten által megígért Messiás, a Krisztus. Ezért hódolnak előtte, ezért éneklik: „Hozsanna! Áldott, aki az Úr nevében jön! Áldott atyánknak, Dávidnak közelgő országa! Hozsanna a magasságban!”
Az angyalok zengenek így hozsannát a pásztoroknak Jézus születésekor, mintegy jelként – és akkor hozzátehetjük, hogy az istállóban pedig nincs mennyei jelenés, csak egy kisgyermek a jászolban, mégis ott teljesebb és valóságosabb Isten jelenléte ebben a kisdedben, mint a mezőn, az angyalok között. Most is hasonló a helyzet, egyedül Isten Fia tudja, hogy ez a dicsőséges bevonulás valóban jele ugyan az Ő messiási uralmának, de ennek az uralomnak az elközelgése a keresztfán keresztül történik, és ennek az uralomnak a tartalma egész más, mint amit a tanítványok képzelnek…
Abban a korban erős volt a vágyakozás a Messiás után, sokan kutatták az eljövetelének jeleit az írásokban, így közismert volt az a zakariási prófécia is: „Ujjongj, Sion leánya! Zengj éneket Jeruzsálem leánya! Nézd, közeleg királyod: igaz és győzedelmes, alázatos, szamáron jő, szamár hátán, szamárnak csikaján.” (Zak 9, 9) Az ige ebben a bevonulásban teljesedett be, Jézus maga is be akarta teljesíteni ezt az igét, ilyen módon is felhívva a figyelmet az Atya akaratára és a messiási idők eljövetelére.
Az útvonal, amit végigjárt, bevezetett Jeruzsálem szívébe, egészen a templomig. Nem valószínű, hogy lett volna ember, aki legalább ne hallott volna erről – mintha Jézus mindenkit számadásra és döntésre hívott volna: gyertek, és figyeljetek most rám, tanításomra, hogy megérthessétek, milyen Isten valóságos természete, tanítása, akarata. Ma úgy is mondhatnánk, hogy nagy reklámot csinált Istennek és önmagának, vállalva annak minden következményét – hiszen nem volt elrejtve előle, hogyan fognak erre reagálni mindazok, akiknek hatalmát, gazdagságát és bölcsességét ez a bevonulás megkérdőjelezte, kihívta.
Máté evangéliumában leírja azt a jelenetet, mikor Jézus sír Jeruzsálem felett, és ezt mondja: „Hányszor akartam egybegyűjteni fiaidat, ahogy a tyúk szárnya alá gyűjti csibéit, de nem akartátok.” (Mt 23, 37) Igen, ez az utolsó nagy kísérlet, és az utolsó (nagy)hét, amelynek végén majd Jézus bevonul, de már nem a földi, kézzel készített templomba, hanem az örök mennyei dicsőséges templomba és királyságba, mint főpap és király.
„Így vonult be Jeruzsálembe, a templomba. Ott körös-körül mindent szemügyre vett, aztán mivel már későre járt az idő, a tizenkettővel kiment Betániába.” A dicsőséges bevonulás reményt keltett az emberekben, s talán Jézusban is. Aztán bement a templomba, körülnézett – és láthatta, hogy három éves nyilvános működése nem járt látható eredménnyel a templom életében. Még mindig ott vannak a haszonlesők, még mindig nem Isten dicsőségét zengi az embertömeg… Hogy ez milyen lelkiállapotba hozza és tettekre sarkallja Őt, jól mutatják a másnapi események: a fügefa megátkozása és az árusok templomból való kiűzése - de ez már a következő elmélkedés témája lesz…
Sípos (S) Gyula
