Lehetetlen, de lehetséges (Mk 10, 23-27)
A gazdag ifjú szomorúan távozott. Szeretett volna Jézushoz tartozni, de ezt az árat – teljes lemondást a vagyonáról, megélhetéséről és az ezzel járó megbecsültségről és biztonságról – nem volt képes megfizetni. Értjük a szomorúságát, és értjük Jézusét is, aki megszerette ezt a fiatalembert, s ezért a legtöbbet akarta neki adni – a vele való teljes közösséget.
„Jézus erre körülnézett és tanítványaihoz fordult: „Milyen nehezen jut be a gazdag az Isten országába!” A tanítványok csodálkoztak szavain. Jézus azonban megismételte: „Gyermekeim, milyen nehéz bejutni az Isten országába! Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni az Isten országába.”
Ezek szerfölött csodálkoztak és egymás közt kérdezgették: „Hát akkor ki üdvözülhet?”
Jézus rájuk nézett, és folytatta: „Embernek ez lehetetlen, de az Istennek nem. Mert az Istennek minden lehetséges.” (Mk 10, 23-27)
Jézus is szomorúan sóhajt fel: Milyen nehezen jut be...! A tanítványok csodálkoznak mesterük szavain. Ők úgy nőttek fel, hogy a gazdagság Isten áldása, és élethelyzetük is arra tanította őket, hogy a szegények és elesettek – mint ők is -, csak a zsinagóga hátsó soraiban húzódhatnak meg, míg a gazdagok, a tekintélyesek elöl ülnek, nyilvánvalóan közelebb Istenhez. A farizeusok ezt mondják a saját szolgáiknak és követőiknek Jézusról: „Hitt-e benne valaki a tanács tagjai vagy a farizeusok közül? Csak ez az átkozott népség, amely mit sem ért a törvényből.” (Jn 7, 48-49) Jézus tanítványai maguk is úgy gondolkodtak magukról: ők a tudatlanabbak, és kevesebbet érnek, mint a tanult és gazdag elöljárók, a „nép vénei”.
Mesterük szava azonban gyökerestül felforgatja ezt az elképzelésüket. És Jézus újra megerősíti: „könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni az Isten országába.”
(Egyes írásmagyarázók szerint akkoriban egy keskeny szurdokon keresztül vezetett a kereskedelmi útvonal Jeruzsálembe. Ezt a keskeny, szakadékos helyet, ahol csak nagy üggyel-bajjal lehetett átjutni tevével - sőt, előtte le kellett pakolni róla mindent, ami jelképes értelmű is -, ezt hívták „tű fokának”. Nos, ha ez valóban így van, az sem gyengíti a jézusi kép erejét, legfeljebb árnyalja. A Mester véleménye mindenképpen megdöbbentő és teljesen ellentmond a tanítványok hagyományos elképzelésének.)
„Hát akkor ki üdvözülhet?” Érthető a kérdés. Ha még a legtanultabbak sem, a leggazdagabbak sem, az „Isten áldása” alatt lévők sem – akkor ki?
(Természetesen most nem akarom azt állítani, hogy a tanultság, a gazdagság nem lehet Isten áldása – de lehet, mint ahogy a szegénység is lehet Isten áldása. Salamon Isten áldásaként lett gazdag és bölcs – aztán mégis az egészet eltékozolta és romlásba vitte Izraelt. Assisi Szent Ferenc Isten áldásaként fogadta és ölelte magához „szegénység úrnőt” és megújította az Egyházat. De azért még a szegénység és nyomor sok bűn és torzulás forrása lehet, és a gazdagság is sok segítség és áldás lehetősége lehet. A gazdagság és szegénység egyaránt lehet áldás és átok. Egy valami nem lehet – nem lehet mércéje annak, hogy ki van közelebb a mennyek országához…)
„Hát akkor ki üdvözülhet?” A Messiás válasza megdöbbentő, de egyben felszabadító is: embernek ez lehetetlen, de az Istennek minden lehetséges!
Embernek önerejéből üdvözülni lehetetlen. Akkora szakadék van Isten és ember között, hogy azt a jócselekedetek hídjával átívelni lehetetlen. Soha nem tudunk olyan tiszták, önzetlenek, tökéletesek és szeretetteliek lenni, hogy Istent egyáltalán megközelítsük! Nyugodtan el lehet felejteni minden mágikus praktikát ami az önmegváltást, a megistenülést ígéri. Nem lehet jógával, nem lehet buddhista mantrákkal, nem lehet titkos okosságokkal megmászni a végtelen hegyet. Nem lehet jócselekedetekből sem létrát építeni, ami a mennyig ér. Ha ez lehetséges lenne, akkor nem lett volna szükség Jézus Krisztus megváltó művére! Isten Fia nem dicsekvésből mondta, hogy „Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet - senki sem juthat el az Atyához, csak általam...” (Jn 14 6), hanem azért, mert ez az egyetlen realitás!
Istennek azonban minden lehetséges! És Ő azt akarja, hogy mi feljussunk a mennyek országába! Ezért elküldte a Fiút, mert „úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen.” (Jn 3,16)
Micsoda felszabadító igazság ez! Nem tudok tökéletes lenni a tetteimben, de tudok szeretni, tudok hinni a Fiúban, a Megváltóban, Aki élete, tanítása, halála és feltámadása által legyőzött minden ellenséget és akadályt és kiváltott engem (is) a halálból az életre, az örök életre! Nem kell többé szoronganom a saját hibáim miatt, de felszabadultan örülhetek Isten szeretetében! Nem kell többé titkolnom hiányaimat és megtörtségemet, nyugodtan bevallhatom bűneimet, mert Isten szeret és magához akar emelni!
Milyen csodálatos a megváltásunk ingyenes ajándéka, amelyért Jézus Krisztus vérével fizetett - nagy a mi váltságunk díja!
Ez azonban nem azt jelenti, hogy szabadon bűnözhetünk, mert Isten szeret minket. Sőt, Isten szeretete arra indít, hogy most már szabadon és tétovázás nélkül kövessem Őt a tökéletesedés útján – nem mintha elérhetném, hanem mert Ő segít, hogy végül mégis célba érjek. A felelősségem se lett kisebb – a gonoszok nem juthatnak át a Kapun -, de már nem nyomaszt. Ahogy a kisgyermek is a növekedés boldogságában éli meg a növekedés kínjait is, úgy én is a Találkozás örömében élem (szenvedem) a Várakozás kínjait.
Maga az Úr pedig így szólít minket, tanítványait: „gyermekeim”…
Sípos (S) Gyula
