A gyerekekről másképpen (Mk 10, 13-16)
Sokan talán nem is tudják, hogy a mai gondolkodásmódunk a gyerekekr?l mennyire más, mint a megel?z? koroké.
(Egyébként is a fiatalság felmagasztalásának korát éljük. Régen a felnöv? fiatalok követték szüleik gondolkodásmódját, öltözködését, világlátását – ma pont fordítva. Az id?sebb korosztály akar úgy élni, öltözködni, viselkedni, gondolkodni, mint a fiatalok – és ez bizony nem kevés problémának is a forrása…)
Abban az id?ben, amikor magas volt a gyermek születési szám de a gyermekhalandóság is – volt úgy, hogy tíz megszületett gyerekb?l 6-7 is meghalt még az els? életéve el?tt -, a szül?k megtanulták, hogyan védekezzenek lelki távolságtartással az érzelmi csapás ellen, s ezt a kultúra is támogatta. Volt, ahol három éves korig nem adtak nevet a gyereknek, hogy így is csökkentsék a köt?dést. A zsidó nép – amely egyébként különösen is gyermekcentrikus volt a többi néphez viszonyítva - már a nyolcadik napon nevet adott az újszülöttnek, ha az az els?, nagyon kritikus hetet túlélte. (Most már talán érezzük, hogy milyen nagy jelent?sége van annak, hogy Isten már születése el?tt nevet ad Jánosnak és Jézusnak és ezt tudatosítja a szül?kben is, a megnevezéssel is segítve a szoros köt?dés kialakulását és a szeretet elmélyedését! De Isten – többek között - ezzel jelzi az emberi személynek a fogantatástól fogva való meglétét és egyedülállóságát is.)
A gyerek a feln?tté válás szertartásától számított igazán a közösségben, addig annyit vártak t?le, hogy lehet?leg legyen mindig kéznél, ha szükség van rá, de ne legyen soha láb alatt. Legyen mindig szófogadó és engedelmes a szüleinek és tisztelettudó mindenkivel. A gyerek értékeivel annyiban foglalkoztak, amennyiben szükség volt rá a család életében, de semmiképp se állították példának a feln?ttek elé. Nincs miért csodálkoznunk tehát azon, hogy a tanítványok nem akarják, hogy gyerekekkel zavarják a „mestert”: „Kisgyerekeket hoztak hozzá, hogy érintse meg ?ket. De a tanítványok elutasították ?ket. Amikor Jézus észrevette, helytelenítette. „Hagyjátok - mondta -, hadd jöjjenek hozzám a kicsinyek, ne akadályozzátok ?ket, hisz ilyeneké az Isten országa. Bizony mondom nektek, aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy gyermek, nem jut be oda.” Azután megölelte, és kezét rájuk téve megáldotta ?ket.” (Mk 10, 13-16)
Jézus mondatai forradalmiak. Ezek szerint nem a tanultaké, a bölcseké az Isten országa? Nem a papok, az írástudók és farizeusok járnak elöl Isten népében? Talán nekünk is olyanná kellene lennünk, mint a buta és semmit sem ért? gyermekek?
Úgy semmiképpen sem kell gyerekké lennünk, ahogy korunk kultúrája sugallja – ez ugyanis nem gyermeki lelkület, hanem csak gyerekesség, infantilizmus.
Jézus nem a butaságot magasztalja fel, hiszen ? is folyamatosan kutatta Isten országát, s így n?tt gyerekségét?l fogva, s „gyarapodott bölcsességben, korban, s kedvességben Isten és az emberek el?tt” (Lk 2, 52).
A gyermeki ráhagyatkozás és bizalom – aminek mi feln?ttek oly nagyon híjával vagyunk – azonban nagyon kedves Jézus el?tt. Ezt úgy is kifejezi, hogy mindenki el?tt megöleli és megáldja ?ket. (Ez az áldás pedig sokkal mélyebb jelentés?, mintha csak megérintette volna ?ket, ahogy az asszonyok kérték. A próféta érintése gyógyít – de az áldás az nem csak gyógyít, hanem átjárja a teljes személyiséget, ?rzi és növeli azt lélekben és igazságban).
Nekünk is meg kell tanulnunk ilyen gyermeki bizalommal tekinteni Istenre. Meg kell tanulnunk bízni és ráhagyatkozni az akaratára, még akkor is, ha éppúgy nem látjuk át az események láncolatát, ahogy a gyerek se látja át szülei tetteinek mozgató rugóit. Így kell fogadnunk Isten országát, amely Jézus Krisztusban eljött közénk. Így kell kérnünk és fogadnunk a Mester áldását magunkra és mindenki másra is.
Jézus szavai forradalmasították az Istennel való kapcsolat természetét – nem véletlen, hogy megbotránkoztak rajta a tudományukra és pozíciójukra büszkék -, de forradalmasították a gyerekekr?l való gondolkodásmódot is. Ha korunk embere másként gondolkodik a gyerekekr?l, mint ókori el?dei – és ez hatalmas ajándék, minden mai elferdülésével együtt is -, az a Messiásnak köszönhet?. ? szabadított fel minket erre a szeretetre is…
Sípos (S) Gyula
