A tisztaság megértése (Mk 7, 14-23)
„Jézus ismét magához szólította a népet. „Hallgassatok rám mindnyájan - mondta -, és értsétek meg: Kívülről semmi sem kerülhet be az emberbe, ami beszennyezhetné. Hanem ami belőle származik, az teszi az embert tisztátalanná. Ha valakinek van füle a hallásra, hallja meg!”
Amikor a tömeg elől bement a házba, tanítványai megkérdezték tőle, mi a példabeszéd értelme. Így felelt nekik: „Hát még ti sem értitek? Nem tudjátok, hogy ami kívülről kerül be az emberbe, nem szennyezheti be, mert nem hatol a szívébe, hanem csak a gyomrába: aztán a félreeső helyre kerül?” Ezzel tisztának minősített minden ételt.
De hangoztatta, hogy ami kimegy az emberből, az teszi tisztátalanná az embert. Mert belülről, az ember szívéből származik minden gonosz gondolat, erkölcstelenség, lopás, gyilkosság, házasságtörés, kapzsiság, rosszindulat, csalás, kicsapongás, irigység, káromlás, kevélység, léhaság. Ez a sok rossz mind belülről származik, és tisztátalanná teszi az embert.” (Mk 7, 14-23)
Kétségkívül tisztaság-mániás korban élünk. Ráadásul a tisztaság olyan érték, amit látszólag könnyű elérni: víz, aztán mindenféle vegyszerek – az új kegyszerek -, és máris fitten, illatosan emelkedhetünk ki a habokból! Szerethetők vagyunk, mert nincs szagunk! Aztán ehhez jön még az „étkezési kultúra” sztárolása, az „öltözködési kultúra” a maga divataival… így válunk tiszta, rendes emberré. Így gondolták ezt Jézus idejében is. Ha megvan a négy bojt a köntösön, ha látszanak az imaszíjak, ha megvolt a kézmosás étkezés előtt, ha nem eszik az illető tisztátalan állatot (ahogy mi sem eszünk kutyahúst sáskakörettel) – akkor csak rendes ember lehet. Ezek szerint a külső határozza meg a belsőt?
Jézus szerint pont fordítva - a belső határozza meg a külsőt. Az étel és ital szükséges, de nem lényeges része az életnek. Az étkezési, öltözködési szokások lehetnek hasznosak, de inkább elrejtik, mint megmutatják az ember „valódi arcát”.
Az ember ugyan testben él, de „lelki valóság” is, és a szívében, lelkében hordozza önmaga lényegét. Ezt a lelki valóságot tükrözi az egész személyiségünk, így testünk is. A test elé azonban könnyű „fátylat húzni” szokásokból, sőt, az a veszély fenyeget bennünket, hogy végül a szokásaink olyan fontossá és értékessé válnak számunkra, hogy ezt tesszük meg mércének az Isten által tanított valódi értékek helyett.
Jézus azonban átlát ezen a „fátylon”. Először is tisztának jelent ki minden ételt, mert azok önmagukban nem hordoznak értéket. Testi táplálékul adattak és nem hatolnak a lélekig. Kapcsolódhatnak hozzá természetesen negatív vagy pozitív értékek, erények – pl. falánkság, mértékletesség –, ezek azonban már a szív indulataiból fakadnak és nem az ételből.
Másodszor, Jézus tanításával visszahelyezi az embert a maga középpontjába – szívébe - és azokról a lelki gyümölcsökről beszél, amelyek megmutatják az ember valódi személyiségét, értékeit és hibáit. Azt is érzékelteti, hogy szívünk nem egy önmagában és önmagának élő, zárt valóság, hanem mindenképpen kapcsolódik valakihez embertársain túl is – vagy Istenhez, vagy a gonosz lélekhez. Ha Istenhez kapcsolódik szívünk, a Szentlélek gyümölcseit teremjük: „szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás. Ezek ellen nincs törvény.” (Gal 5, 22-23) Ha Isten helyett önmagunk felé fordulunk, önigazult életet élünk, saját szokásainkat tesszük meg mércévé, kiszorítva Isten lelki igazságait - akkor végső soron a gonosz lelket választjuk, amelynek gyümölcsei szintén nyilvánvalóak: „gonosz gondolat, erkölcstelenség, lopás, gyilkosság, házasságtörés, kapzsiság, rosszindulat, csalás, kicsapongás, irigység, káromlás, kevélység, léhaság.”
Életünkkkel, cselekedeteinkkel döntünk egyik vagy másik út mellett és az végül meghatároz minket: „Ez a sok rossz mind belülről származik, és tisztátalanná teszi az embert.” Ezért életünknek nem szabad a hiábavalóságok felé kell irányulni – mit együnk, mit igyunk, hogyan öltözködjünk. Isten a mózesi törvényekben nem azért adta az étkezési szabályokat, hgy azokkal megkösse az embert, hanem hogy fegyelmezettségre szoktassa és megnyissa a Szentháromság belső világa felé. A tanítványok is nehezen értik ezt, mert ők is kívülről akarják levezetni egy ember értékét. A gazdagok, a szépek, az egészségesek, az okosok az Isten által megáldottak, őket kell követni. Jézus azonban radikálisan ellene mond ennek az elképzelésnek. Boldogok a lelki szegények…
Sípos (S) Gyula
