A végső bukás – a sötétség világa 3. (Mk 6, 21-29)
„Végül mégis eljött a kedvező alkalom. Születése napján Heródes lakomát rendezett főembereinek, tisztjeinek és Galilea előkelőinek. Közben Heródiásnak a leánya bement és táncolt nekik, s Heródes és vendégei előtt nagy tetszést aratott. A király így szólt a leányhoz: „Kérj tőlem, amit akarsz, és megadom neked.” Meg is esküdött neki: „Bármit kérsz, megadom, akár országom felét is.” Az kiment és megkérdezte anyját: „Mit kérjek?” „Keresztelő János fejét” - válaszolta. Visszasietett a királyhoz és előadta kérését: „Azt akarom, hogy most mindjárt add nekem egy tálon Keresztelő János fejét!” A király igen szomorú lett, de az esküre és a vendégekre való tekintettel nem akarta elutasítani. Azon nyomban küldte a hóhért, azzal a paranccsal hogy hozza el János fejét. Az ment, és lefejezte a börtönben, és tálcára téve elhozta a fejét, odaadta a leánynak, a leány pedig átnyújtotta anyjának. Amikor tanítványai meghallották, eljöttek, a holttestet elvitték, és eltemették egy sírboltba.” (Mk 6, 21-29)
A gonosz lélek mindig keresi a kedvező alkalmat, amikor magával ragadhatja áldozatát. A sátán „kezdettől fogva gyilkos” (Jn 8, 44), ha tehetné, megölne minden embert. De mint bukott szellemi létező, nincs ilyen hatalma az anyag fölött. Viszont csábításával, hazugságaival elérheti, hogy az ember a halálba vezető utat válassza, így megöldökölvén saját lelkét, belső szellemét, amellyel vagy az Istenhez, vagy az ördöghöz kapcsolódik.
Történetünkben a kedvező alkalom egy lakoma. De milyen más ez a lakoma, mint az, amelyeken Jézus vett részt! Ez a vacsora emberi értelemben nem az utolsó, de Heródes számára mégis végzetesnek bizonyul. Itt nem Isten csodálatos dolgairól beszélgetnek, nem a szépre és jóra igyekeznek, hanem érzékeiket tompítják, fullasztják a vágyak borgőzös özönébe. A fejedelem pedig a bor mámorában királyt játszik, mint a mesében: „Bármit kérsz, megadom, akár országom felét is.” Itt az alkalom a lányát is saját gonosz vágyai beteljesítésére használó Heródiás előtt – és arról most ne is essék szó, hogy milyen anya az, aki saját lányát viszi vásárra hatalmi ambíciói és féltékenysége miatt, sajnos ismerjük az ilyen apákat és anyákat, találkozhatunk velük korunkban is – hogy elérje célját: Kérd Keresztelő János fejét!
A király igen szomorú lett, de az esküre és a vendégekre való tekintettel nem akarta elutasítani. Vajon szükségszerű volt Heródes döntése? Egyáltalán nem!
Először is, nyugodtan mondhatta volna, hogy ígérete nem vonatkozik törvénytelen dolgokra. Márpedig – mint erre Jézus elítélésekor is hivatkoznak – Izraelben senkit sem lehetett elítélni és kivégezni tárgyalás nélkül. Itt még nem volt ilyen – Heródes már a tárgyalás bejelentésével is időt nyerhetett volna János megmentésére.
Másodszor, nyugodtan mondhatta volna, hogy ígérete nem vonatkozik erkölcstelen dolgokra – bár ez talán komikusan hangzott volna épp ezen a lakomán. (Heródiás nyilván pontosan tudta, mivel lehet felajzani a fejedelmet, hogy az így kivetkőzzön magából.)
Harmadrészt, a vendégekre való hivatkozás akár az ellenkező irányban is elhangozhatott volna: nem mondhatok ki törvénytelen, gyilkos ítéletet mások füle hallatára! Heródes azonban önmaga előtt akart tetszelegni, mint szavának álló ember – ahelyett, hogy vendégei előtt akarta volna bizonyítani, hogy igazságos uralkodó. (Már ha volt a vendégek között olyan, aki ezt díjazta volna. De hát egy talpnyaló kórus mindig tapsol a gazdájának…)
Heródes nem mert önmaga lenni! Nem mert sem a saját szomorúságára hallgatni – pedig ez a lelkiismerete szava volt! -, sem Izrael törvényeire támaszkodni. Mindkettő megmenthette volna – így azonban végleg azzá vált, aminek mi ismerjük: lelkiismeretlen, megátalkodott, önző gyilkossá. Olyan emberré, aki saját barátját is hajlandó feláldozni egy kétes ígéretért, csak hogy „nagy” maradhasson. Milyen igazak Jézus szavai: „Aki folyvást azon fáradozik, hogy életét megmentse, elveszíti, aki ellenben elveszíti, az megmenti.” (Lk 17, 33)
E szégyenletes történet végén látszólag mindenki megkapja, amit akart. Heródes a lakomatársak elismerését, lány és anyja János fejét a tálcán, János tanítványai pedig a testet. Valójában csak homokot markoltak, amire vágytak, már kicsúszott a kezük közül. És csak János tanítványai tudták, hol keressék, amit elvesztettek: a Megváltó Jézusnál.
Sípos (S) Gyula
