Emberi és isteni reakciók (Mk 5, 35-43)
„Még beszélt, amikor a zsinagóga elöljárójának házából jöttek és közölték: „Meghalt a lányod. Minek fárasztanád tovább a Mestert?” A hír hallatára Jézus így bátorította a zsinagóga elöljáróját: „Ne félj, csak higgy!” Péteren, Jakabon és Jánoson, Jakab testvérén kívül senkinek nem engedte meg, hogy vele menjen. Amikor odaértek az elöljáró házához, nagy sírást-rívást, sok siratót, jajgatót találtak ott. Bement, s így szólt hozzájuk: „Mit lármáztok itt, mit sírtok? A kislány nem halt meg, csak alszik.” Erre kinevették. Ő azonban mindenkit kiküldött, maga mellé vette a gyermek apját, anyját, s kísérőivel együtt bement abba a helyiségbe, ahol a kislány feküdt. Megfogta a kislány kezét, s így szólt hozzá: „Talita kum”, ami annyit jelent: „Kislány, parancsolom, kelj föl!” A kislány fölkelt, és elkezdett járkálni. Tizenkét éves lehetett. A nagy csodálkozástól azt se tudták, hová legyenek. De ő szigorúan meghagyta nekik, hogy senki se tudjon a dologról, aztán még figyelmeztette őket, hogy azonnal adjanak a kislánynak enni.” (Mk 5, 35-43)
„Minek fárasztanád tovább a Mestert?” – mondják az emberek, és azt gondolják magukról, hogy ők most nagyon rendesek és tapintatosak. Hasonlóképp mondjuk ma is: miért is imádkozzak ezért, nem zaklatom ilyenekkel az Istent – apró-cseprő problémáinkkal, anyagi, lelki ügyeinkkel vagy épp halálos betegségeinkkel - és azt hisszük, hogy most nagyon rendesek, alázatosok vagy krisztusiak vagyunk. Látszólagos alázatból, hitetlenségből, képmutatásból vagy félelemből tesszük ezt – mindegy. Ha azonban mi le is mondanánk Isten segítségéről, Ő nem akar lemondani a mi segítésünkről! Ezért bátorítja Jézus a zsinagóga elöljáróját: „Ne félj, csak higgy!”
Az apa fájdalmára Jézus egy messiási csoda ígéretével, a kislány feltámasztásának ígéretével válaszol. Tudja jól, hogy ezt az ígéretet csak nagyon kevesen merik érteni és befogadni. Ezért tanítványai közül is csak a legbelső köréhez tartozókat viszi magával, nehogy a többiek hitetlensége megrontsa az embereket.
Nem hisznek Jézusnak, pedig amit mond - „Mit lármáztok itt, mit sírtok? A kislány nem halt meg, csak alszik.” – az igaz. Jézus Krisztus halála és feltámadása lett a tökéletes ítélet élet és halál fölött. Ő nyitotta meg a mennyország és az alvilág kapuit is. Halálakor „alászállt a poklokra” és prédikált a halottak lelkeinek. Akik hittek neki, vele együtt felmehettek a mennybe. Akik nem hittek neki, azoknak pedig már csak a pokol kiúttalan reménytelensége maradt.. A kislány tehát még nem halt meg a végleges halállal, lelke még újraegyesülhetett testével (mint később Lázáré is).
A Messiás bepillantást engedett az elrejtett titokba, de az emberek szemét eltakarta ragaszkodásuk a megszokott tapasztalatokhoz. Így bár szemükkel látták a Messiást, mégis vakok és süketek maradtak. „Kinevették.” Jézus azonban nem megsértődik, nem magyarázkodik hanem megmutatja, hogy az Ő szava igazság, az Ő szava hatalom. Ő valóban Isten Fia, aki parancsol még a halálnak is, és az elengedi foglyait.
Az emberek szívük megromlott indulataival reagálnak Isten jelenlétére. Hol hitetlenkednek, hol kihívóan nevetnek – szinte sérti őket Jézus, hiszen jelenlétével cáfolja kisszerű életük poros igazságait -, hol meg csodálkozva ámuldoznak, de anélkül, hogy megértésre vagy hitre jutnának. Jézus Krisztus azonban Isten szeretetével reagál az emberek életére. Nem elítéli őket, hanem bátorítja. Nem önmaga felmagasztalását keresi, hanem a vele lévők javát. Ezért „szigorúan meghagyta nekik, hogy senki se tudjon a dologról, aztán még figyelmeztette őket, hogy azonnal adjanak a kislánynak enni.” Szinte eltereli az emberek figyelmét önmagáról, hogy azzal törődjenek, ami a kislány – a legkisebb, legártatlanabb és legkiszolgáltatottabb – életét megerősítheti: adjanak neki enni.
A zsidó hagyomány szerint leprást gyógyítani, született vakot, süketet látóvá, hallóvá tenni és halottat támasztani csak Isten képes. (Hiszen Isten akaratából született vaknak, vagy halt meg – és Isten akaratát csak Isten változtathatja meg.) Ezért ezeket a csodákat csak a Messiás képes megcselekedni. Jézus a kislány feltámasztásával igazolja saját Messiás-voltát. Tudja azonban azt is, hogy bár ez a csodája néhány ember szívét megnyitja felé, de másokét lezárja, mert olyan igényeket, várakozásokat kelt bennük, amik ellentétesek küldetése lényegével. Végső soron messiási csodája csak egy lépés a kereszthalál felé vezető úton. Mindez azopnban nem akadályozza meg Őt abban, hogy cselekedjen: életet adjon, vígasztalást nyújtson – és felkínálja a mellette való döntés lehetőségét minden embernek. A kereszt ugyanis nem a halál, hanem az élet fája, amit eltiltottak Ádámtól és Évától, hogy most odaengedjenek mindenkit, aki hisz Jézus Krisztusban…
Sípos (S) Gyula
