A mennyben, az Atya jobbján
A mennyek országának valósága radikálisan megváltozott Jézus Krisztus mennybe menetelével, sőt – bár ez merész kijelentésnek tűnik -, még Isten belső élete is megváltozott, hiszen az Atya-Fiú-Szentháromság belső szeretetközösségébe - a Fiú megtestesülése, majd Jézus Krisztus győzelme által -, szétválaszthatatlanul és összekeverhetetlenül bekerült a tökéletes emberi természet is. Ennek hihetetlenül messze ható következményei lettek az emberiségre, s ezen belül a krisztus-hitű emberekre nézve.
Hitünk szerint ugyanis minden ember, aki elfogadja Jézus Krisztus megváltó művét, az Krisztus Testének tagja (és a Szentlélek temploma) lesz, azaz Krisztussal együtt benne él Isten szentháromságos közösségében. Amikor tehát Pál apostol azt mondja Istenről, hogy „Benne élünk, mozgunk és vagyunk…” (ApCsel 17, 28), az nem csupán egy általános kijelentés arról, hogy mindannyian egy Isten által teremtett világban élünk és Isten áthat mindent, hanem a legkonkrétabb és legszemélyesebb valóság is Isten gyermekeiről Krisztusban.
Jézus Krisztus nyíltan és világosan beszélt tanítványainak: „Bizony, bizony, mondom nektek: aki hisz énbennem, azokat a cselekedeteket, amelyeket én teszek, szintén megteszi, sőt ezeknél nagyobbakat is tesz. Mert én az Atyához megyek, és amit csak kértek majd az én nevemben, megteszem, hogy dicsőíttessék az Atya a Fiúban; ha valamit kértek tőlem az én nevemben, megteszem.” (Jn 14, 12-14)
Miért tehetnek a krisztusi emberek nagy csodákat? Mert Krisztusban vannak, ahogy Ő az Atyában van, így Isten ereje és szeretete a rendelkezésükre áll. (Feltéve persze, hogy valóban Krisztusban vagyunk, és a kereszténységünk nem csak egy külső vallásos máz életünkön.) Hiszen ha gondolataink, vágyaink, terveink, tetteink Isten által inspiráltak, ha Krisztus tanácsai szerint élünk, akkor már nem is mi akarjuk, amit akarunk, hanem Isten akarja azt bennünk – és fordítva, hiszen Isten is magáévá teszi az életünket, vágyainkkal és terveinkkel együtt. (De persze nem a bűneinkkel együtt…) „Az én Atyám házában sok hajlék van; ha nem így volna, vajon mondtam volna-e nektek, hogy elmegyek helyet készíteni a számotokra? És ha majd elmentem, és helyet készítettem nektek, ismét eljövök, és magam mellé veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek…” (Jn 14, 2-3) Jézus mellett, sőt benne, ahogy Ő az Atyában: „Azon a napon megtudjátok, hogy én az Atyámban vagyok, ti énbennem, én pedig tibennetek.” (Jn 14, 21) (Ez a „szentek közösségének” alapja is, és ezért kérhetjük elhunyt szentjeink segítségét is az életünkbe, hiszen ugyanabban az „egy testben” vagyunk mindannyian, csak ők már Isten boldogító színelátásában, mi pedig még itt a földön, „tükör által homályosan” látva…)
Az első keresztény nemzedékek az Apostoli Hitvallásban – azaz a keresztény hit alap-összefoglalásában -, hangsúlyosan vallották meg, hogy Jézus fent ül az Atya jobbján a mennyben. Radikális ez a kijelentés, István diakónust megkövezték, amikor ezt megvallotta, ahogy olvashatjuk az Apostolok cselekedeteiben: „Ő azonban Szentlélekkel telve föltekintett az égre, látta Isten dicsőségét, és Jézust Isten jobbja felől állni. Megszólalt: Íme, nyitva látom az egeket, és az Emberfiát állni Isten jobbja felől. Erre ők fennhangon kiáltva befogták fülüket, és egy akarattal rárohantak. Azután kihurcolták őt a városon kívülre, és megkövezték.” (ApCsel 7, 55-58)
Jézus Krisztus életéről gondolkodva újra és újra végig kell elmélkednünk feltámadásának és mennybe fölvételének mély titkait is. Nem véletlen, hogy Márk az evangéliumának utolsó mondataiban a feltámadás és mennybemenetel jelentőségéről ír, összekapcsolva azt a keresztények küldetésével és csodás tetteivel: „Az Úr Jézus, miután szólt hozzájuk, fölvétetett a mennybe, és ül az Istennek jobbja felől. Azok pedig elmentek és hirdették az igét mindenütt. Az Úr velük együtt munkálkodott, s a tanítást az azt kísérő csodajelekkel megerősítette.” (Mk 16, 19-20)
Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)
