Főmenü
Misszió
Rólunk
Ki olvas minket?
Oldalainkat 153 vendég és 0 tag böngészi
Dallam, avagy ahogy egy zenerajongó magyarázza
Kezdetben nem volt semmi csak Isten, és Istenben a dallam és Isten Önmagát szemlélte a dallamban. A dallam erősödött, kibontakozott, mint magból kinövő hajtás, levél, virág, a dallamból szimfónia lett, kiáradt és körbeölelte Istent. A megszülető angyalok, mint hangjegyek a vonalas kottában szolgálták az összhangzatot és minden angyal egyszerre volt hang, illat, szín és íz.
Mint egy kardalban a lélegzetvétel szünetjelében, csendjében kitartott hang, olyan volt az első lázadó. Csak egy hamis hang, kellemetlen utóíz, túl harsány szín, átsuhanó rossz szag. Aztán még egy, aki szintén ki akar tűnni a szimfóniából, és még kettő, aki önmagát emeli ki, és még tíz, aki saját ütemet akar, száz és ezer, aki különbnek érzi magát a többinél és teret könyököl magának.
Így született a Lázadás. Egy kotta, innen-onnan összefabrikált vonalakkal, ahol a kottafejek oda kerülnek, ahová a kölcsönös lökdösődésben erejükből telik. Egy dallam, amiben mindenki hangosabb és szagosabb akar lenni. Ahol mindenki karmester az alatta lévőknek és hangszer a nála erősebbnek, amin kornyikálni lehet.
Megtört a harmónia.
Isten szenvedett.
„Legyen!”
Isten szava robbant, tér lett és idő, anyagot és formát kapott a világ. Szétvált a világosság és a sötétség, és nappal lett és éjszaka, az első nap.
(Szöveg: Sípos (S) Gyula, kép: Vihart Anna)
Hozzászólások
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.