Órjás
Tegnap megint hurrikán volt. Hurrrrrrikán! Nagyon szeretem ezt a szót, mert futás közben lehet vele berregni! Én vagyok a legjobb figyelmeztető, mert én nem félek a roncstelepen sem és mindenkit figyelmeztetek, hogy jön a hurrrrrrikán, és akkor fedezéket tudnak keresni és senkinek nem lesz semmi baja. Hurrrrrikán!
Az öregek azt mondják, hogy ez most nem is hurrikán volt, csak vihar, és lehet, hogy igazuk van, mert nem hozott semmit, pedig én nagyon szeretem, amikor hoz valamit! Az öregek azt mondják, hogy legtöbbször a hurrikán se hoz, csak én nem emlékezem azokra. Lehet, hogy igazuk van, mert minek emlékezzek arra vissza, amikor nem kaptam semmit? De azt pontosan tudom, hogy mostanában kétszer hozott a hurrikán homokot, egyszer békákat, kétszer halat - ez a második legjobb dolog, utána mindenki kint gyűjti az utcákon és napokig finom halat eszünk! Az öregek azt mondják, hogy ez azért van, mert a hurrikán felszippantja a vizet a tengerből és vele együtt a halakat, aztán nálunk ledobja. Hurrrrrrikán!
De a legjobb dolog az, amikor a kincseket hozza! Már hatszor volt ilyen! Az öregek nem szeretik ezt, és ilyenkor haragszom rájuk! Mindent összeszednének előlem, mindent összekevernek és halmokba raknak, van amit meg el is égetnek, mikor pedig azok kincsek! Az öregek azt mondják, hogy azt is a tengerből szedi össze a hurrikán, mert valahol messze olyan sok van belőlük, hogy csak na! Azt mondják, egész szigetek vannak kincsből és lehet, mert egyszer olyan sokat kaptunk a hurrikántól, hogy beterítette az egész szigetünket! Ha én ott élhetnék!
Na jó, a miénk nem sziget, csak félsziget és nem is kicsi, meg állítólag régen szárazföld volt az egész, csak aztán jött a góbális felmelegedés és akkor feljött a víz és elöntötte az alsó részeket. Ebben lehet igazság, mert ha lemegyek a tengerpartra, az út folytatódik a víz alatt is, ki egészen a roncsokig. Amikor még nagyon kicsi voltam, nem szerettem oda menni, de most már nagyobb vagyok, simán odamegyek! Meg okosabb is, az összegyűjtött kincseim közül kiválogattam néhány szép, nagy műanyag flakont, jól összenyomogattam őket, és amikor kimegyek a roncsokhoz, akkor felkötöm őket a talpamra, így aztán semmi nem tudja megböködni azt. Tadám!
De azért mégse igaz ez a góbális felmelegedés, mert megmondják az öregek is, hogy régebben nálunk melegebb volt, legalábbis télen, sohase fagyott be a víz, most meg nagyonis! Hát milyen felmelegedés ez? Azt mondják az öregek, azért jön a hideg, mert régen volt a Góf áramlat, és az hozta a meleget hozzánk. Aztán először eltűnt a Góf áramlat, aztán megint megjelent, csak épp fordítva! Most tőlünk viszi el a meleget, ezért van nálunk télen hidegebb, amikor máshol meg melegebb. Ez nem igazság!
Már ha ez az igazság. Mer’ szerintem nem is így van, csak előttem titkolják, mert azt hiszik, hogy én nem értem meg, pedig nagyon is! Tudom is, hogy ki áll az egész mögött! A kicsiknek néha elmagyarázom, mert ők még figyelnek rám. Az öregek kinevetnek, nem hisznek nekem, aztán meg is van az eredménye! Ezért olyan ritka a kincses hurrikán! De én tudom amit tudok, építettem is a barlangomban egy oltárt a kincseim felhasználásával neki. Csak a legépebben megmaradt dobozokat használtam fel hozzá, és amikor egy szép újat találok, azzal bővítem. A legjobb a műanyag doboz, de még annál is jobb az olyan konzervdoboz, ami épen maradt! Színes, csillogó papírokkal végig ragasztottam az oldalát, meg körülkötöztem, de szigorúan csak olyan anyagokat használok fel, amiket a hurrikán hozott nekünk. Hurrrrrrikán! Igen, ő az az isten, aki nekünk hozza az ajándékokat, a kincseket, csak a többiek nem értik! De én tudom, bejövök az oltárhoz, letérdelek, hajlongok, úgy kérek tőle még kincseket, meg halat – és ha már nem haragszik, akkor hoz is. Tadám!
Az öregek nem értik, hogy minden mindennel összefügg. Nézz csak meg, milyen nagy és erős vagyok. Órjás! Tudod miért? Az öregek azt mondják, a hormon miatt, de hogy mi az a hormon, azt nem tudják megmondani! Mer’ nem is úgy van! Hanem a hurrikán miatt. Ez az ő ajándéka, ezért van az, hogy én kibírom a legvadabb szelet is! Én vagyok a hurrikán embere, úgy bizony!
Amikor jön a hurrikán, én már előre érzem a csontjaimban, szaladok az emberekhez, mert gyors vagyok és erős! Jön a szél, rohanunk, a lemaradókat csak felkapom a hónom alá, kettővel simán elfutok a menedékig! A hurrikán ereje van bennem: hurrrrrrikán!
Utána aztán mindig megdicsérnek még az öregek is, és sok ennivalót adnak, hogy ilyen szép nagy és erős maradjak! Ezt nézd! Tadám!
Szeretnek engem a gyerekek is. El is engedik velem őket, a tengerre is, mert én mindegyikre vigyázok! Csak azt nem szabad elárulni senkinek, ha beviszem őket a barlangba, az oltárhoz. Ez titok, mert az öregek nem szeretik.
Csinálok én a gyerekeknek is papucsot a flakonokból, sőt, most már a felnőttek is kérnek tőlem! Meg szép díszeket a házak falára. Egyszer meg, amikor a hurrikán után a tengerben hordókat találtam, azokat is kimentettem, jól kimostam, befestettem feketére, és most nyáron abban melegítjük a vizet a zuhanyzáshoz. Sok-sok háznál, bizony! És én raktam fel őket az állványokra, mert én olyan magas és erős vagyok, hogy simán felemelem a teli hordót is. Tadám!
Nem igaz ám, hogy a kincsekkel betegségek jönnek, el ne hidd! A hurrikán nem akar rosszat nekünk! És mi van akkor, ha kiütések vannak a bőrödön? Hát a sós víz is kimarja, nem? Na ugye! Nem kell vakarózni, akkor nincs semmi baj. És méreg sincsen, meg amúgy is vigyázok, hogy jól kimossak mindent, amit találok, nem azért, mintha, csak mégis, hogy ne veszekedjenek velem. Egyszer a part tele volt döglött halakkal, akkor is azt mondták, hogy a szemét miatt, megmérgeződtek, de nem igaz! Egyszer mindenki meghal, a halak is, vagy nem? Nahát! Meghaltak, van ez így! De az öregek mindig okoskodnak, nem is engedték, hogy együnk azokból a halakból, csak össze kellett gyűjteni, és meszet öntöttek az egészre. Micsoda pazarlás! Én titokban azért félre raktam magamnak, mer’ én sokszor éhes vagyok, de úgy hidd el, hogy semmi bajom nem lett tőle, sőt! Három nap aludtam utána, úgy jóllaktam! Már kint kiabáltak a gyerekek, hogy hol vagyok, arra ébredtem fel – hát itt vagyok ni, tadám!
Úgy veszem észre, még mindig emelkedik a víz. Nem sokat, de látom, hogy most kevesebb látszik ki a roncsokból, mint régen. Az az érdekes, hogy nekem meg pont ugyanaddig ér most is ott a víz, mint eddig! Hitted volna – még mindig növök! Azt is tudom ám, hogy miért. Ahogy a hurrikán erősödik és egyre nagyobb lesz, úgy növök és erősödök én is. Össze vagyunk kötve, majd figyeld csak meg! Az öregek házába már nem is megyek be, mert beverem a fejem a plafonba. Mindig mondják: de megnőttél! Én meg csak vonogatom a vállam, hát növök, növök, a hurrikán miatt, de ezt már nem is mondom, mer’ úgyse hiszik el. Nem baj, azért én mindig megyek és segítek nekik.
Időnként kijönnek a városból mindenféle okoskodók, vért vesznek, méricskélnek, mindenféle szerszámokkal vizsgálódnak, hümmögnek, de még sohase jött ki ebből semmi okosság. Legalábbis én nem tudok róla. Tiszta időpocsékolás az egész. Mikor helyette gyűjthetnék kincseket!
Érzem ám a csontjaimban, hogy megint jön a hurrikán. Na majd meglátod - hurrrrrikán! Figyeld csak meg! Most is bemegyek a barlangomba, az oltárhoz, beszélek vele, s fogadjunk, hogy hoz majd valamit nekünk! A legjobb lenne, ha kincseket hozna, mert azokkal olyan jókat lehet játszani! De hozhat halat is - vagy képzeld el, milyen lenne, ha hozna egyszer egy bálnát… az lenne csak a lakoma! Szerintem megerősödünk, és lesz majd az is! De ha homokot hoz, az is jó. Elkél az ide, mi mindent fel tudunk használni. Majd figyeld csak meg!
Hurrrrikán!
Tadám!
Szöveg: Sípos (S) Gyula, kép: Vihart Anna Még sok-sok kép és szöveg: https://www.facebook.com/kisvarostortenetek/
