Bébé
Nem vagyok mai gyerek, de azért olyan nagyon régi se. Az asszony se, jó karban lévő negyvenes, simán letagadhatna, de nem teszi, mert mégiscsak az én karomban van, úgy meg lehetetlen. Szóval nekünk a bébé nem a Brigitte Bardot, azt még nem láttuk, de nem is Blues Brothers 2000, az már nem nekünk szólt. Hanem a bébé a balatonboglári pezsgőreklám, amiben egy csinos nő ugrik a vízbe, ha emlékszel. Bébé, tadatídatídatittárom!
Most meg a berlini buli, az lett a bébé! Erre a zenére pakoltuk a cuccokat, még táncoltunk is hozzá!
Mióta házasok vagyunk, mindig gyűjtöttük a kuponokat. Lottóztunk is - ki nem? Igaz, még egy hármasunk se volt soha. Egyszer az asszony nyert egy edénykészletet, az egyik nyereményjátékon, nekünk már az is nagy szám volt!
Az akciós ajánlatra mindig rámegyünk, így olcsóban vásárolunk, aztán ha nyerünk, az külön jó. Egy ilyen akción hirdették, ha nem is főnyereményként, de közel hozzá, a tíz darab kétszemélyes álomhétvégét Németországba. Nekem ugyan már egy késkészlet is jó lett volna, miért mindig csak az asszony nyerjen? De a késkészlet azóta se jött össze.
Lényeg, hogy megnyertük az álomhétvégét, teljes ellátással, Berlinbe, hoznak-visznek, mi kell még? Rápörögtünk rendesen, pedig nem vagyunk nagy utazók, nem megyünk mi sehová, minden van otthon, meg aztán kire hagyjuk a gyerekeket? most ugyan senkire, kamaszok, csak kibírnak egy hétvégét egyedül is – nem?!
Aztán a gyülekezőhelyen kiderült, hogy a kétszemélyes álomhétvége az húszszemélyes lesz, tízszer kettő, ha már annyit hirdettek, mindannyiunkat bepakoltak egy kisbuszba, legalább lesz társaságunk, de ne aggódjunk, a panzióban külön szoba lesz minden párnak. No hiszen!
Ezt a büdös utazást biztos nem énekelné meg a Presser! Végül aztán csak megérkeztünk, péntek estére, vacsorával vártak, nem panaszkodhattunk, másnap volt reggeli is, ebéd meg nem, mert félpanzió. De nem is baj, mondták, mert úgyis kimegyünk Berlinbe, megnézzük a múzeumokat, aztán lehet vásárolni is. Este itt találkozunk, vasárnap reggel pedig indulunk haza. Érezzük jól magunkat, meg vagyunk ajándékozva!
Jól van, menjünk együtt, legalább nem tévedünk el - de bevallom neked, az első múzeum után elment a kedvem az egésztől. Rahedli sok kép német aláírásokkal, oszt nézzed, amíg bírod. Mondtam, én több ilyen helyre be nem megyek, keressünk valami mást! Szerencsére a többiek is így gondolták, az idegenvezetőnk se nagyon ágált, szerintem ő is unta az egészet, kimentünk a nagy vásárba, mindenki azt csinál amit akar, aztán négykor találkozunk a bejáratnál.
Nem tudom már, kinek volt az ötlete, hogy menjünk fel a légballonnal, nézzük meg felülről a várost, talán a Gabikáé, annak olyan idegesítő hangja volt, hogy minden kitelik tőle. Igaz, én se ellenkeztem, sohse repültem még, egyszer ezt is ki kell próbálni. Az asszony tiltakozott, hogy ő tériszonyos, de megnyugtattam, hogy én majd átölelem végig, nem lesz itt semmi baj! Meg aztán ezt legalább kifizetik helyettünk a múzeumi belépők árából, csak ne hagyjuk elveszni!
Nem is volt semmi különös baj, ha nem számítjuk a vihart, amitől aztán Gabika végighányt bennünket. Csak hát alig hogy felmentünk, jött a vihar, oszt pörgetett minket rendesen, mint gyerek a búgót, Gabika meg kitaccsolt. Azt mondják, húsz percig rángatott minket a szél, mintha csak kiszámolta volna, hogy mindenkire jusson legalább egy percnyi figyelme! Az asszonyok sikoltoztak, a férfiak se különbül – de én nem!
Álltam ott, egyik kézzel a korlátba kapaszkodtam, a másikkal az asszonyt húztam magamhoz, remegett szegénykém, mint egy kisliba, szorítottam, éreztem, hogy erős vagyok, tartom őt, rávigyorogtam, tisztára, mintha szupermen lennék, mondtam is neki, ne félj, itt vagyok! Bébé, tadatídatídatittárom!
Nyugodt voltam. Megállt az idő velem. Néztem lefelé, mindenki kapkod, egy sátort visz a szél, aztán már nem is hallottam semmit, arra sem emlékszem, láttam-e még valamit, valahogy kívül kerültem magamon – érted ezt?
Minden kicsi és jelentéktelen.
Arra tértem magamhoz, hogy leülök a padlóra és az ölembe húzom a feleségem, ő remeg és sír, én meg átölelem, védem mindentől és közben az jut eszembe, milyen rosszul bántam én ezzel a kicsi asszonnyal! Hányszor kinevettem, még az edénykészlet miatt is cikiztem, pedig az olyan boldoggá tette! Morgós vénemberré váltam, ő meg feljött velem ide is, pedig tériszonyos…
Úgyhogy amikor hazaértünk, megmondtam neki, hogy csináljunk még egy gyereket. Azt hitte, viccelek – de nem!
Életet akarok látni magam körül, érted? Bébé, tadatídatídatittárom!
Szöveg: Sípos (S) Gyula, kép: Vihart Anna Sok-sok történert és kép itt: https://www.facebook.com/kisvarostortenetek/
