Kisgalamb és a gyanakvó muflon esete
Ha meglátogatsz minket, mert látni szeretnéd a nagy labirintust és esetleg egy reggel kint sétálsz az utcán, könnyen előfordulhat, hogy szembe jön veled egy kislány, aki épp a boltba igyekszik, hogy bevásároljon anyukájának. Mellette pedig ott üget egy jól megtermett, hatalmas kosszarvú hím muflon, aki testőrként vigyázza a lány minden lépését! Ha ezen elcsodálkozol, és tudni szeretnéd a történetüket, akkor most elmesélem neked.
Az egész akkor kezdődött, amikor még Ármány és tüzes sárkánya, Rettentő Mennydörgés dúlta a vidéket. Ember, állat egyaránt fejvesztve menekült a közelükből, olyan félelmetesek voltak! A mi környékünk erdei, mezői is megteltek a földönfutóvá vált emberek sátraival és a menekülő állatok csordáival.
Egyik reggel Kisgalamb, ez a szorgalmas kislány épp reggelit vitt a sátorozó menekülteknek, amikor az erdőszéli bokroknál valami furcsát vett észre. Közelebb ment, és egy bujkáló, remegő kis állatot vett észre, amit őzgidának hitt. Rögtön leguggolt, hogy nehogy megijessze, és megpróbálta magához csalogatni, de a kis gida elmenekült a fák közé.
-Bicegett, amikor elfutott – mesélte izgatottan otthon -, talán megsérült és elmaradt a szüleitől. Segítenünk kell rajta!
Gyorsan összeszedett néhány szép répát és két piros almát, amikről azt gondolta, hogy az őzikék is szerethetik, aztán visszaszaladt a bokrokhoz, de a kis gidát nem tudta előcsalogatni. Végül ott hagyta az egyik bokor alján a finomságokat, hátha később mégis visszajön a kis bicebóca, és búsan hazament.
Másnap reggel már hajnalban kifutott a bokrokhoz egy újabb adag répával és almával, hátha! Nagy örömmel látta, hogy a tegnapi adag eltűnt és észrevette a levelek takarásában a kis gidát is. Kedvesen szólongatta, de nem ment hozzá közelebb, csak letette az ennivalót, amit hozott, majd hátrébb lépett és várt. A kis gida óvatosan előre bicegett, megette a finom csemegéket, majd újra visszahúzódott a rejtekbe.
Kisgalamb nagyon szeretett volna eldicsekedni a barátainak, hogy saját őzikéje van, épp most szelídíti meg, de aztán mégsem tette. Erőt vett magán, mert tudta, ha elmondaná, a fiúk rögtön odarohannának és elijesztenék a félénk kis állatot. Így hát csendben maradt, de napjában többször is kiosont a gida búvóhelyéhez, amikor senki sem láthatta meg, és hol egy kis almát, hol répát, hol finom szénát vagy egy marék zabot vitt neki.
Egyik nap aztán megtörtént, amire legjobban vágyott! Már esteledett, amikor még egyszer, utoljára kiszaladt a gidához. Most csak néhány szem kockacukrot vitt magával. Leguggolt a bokrok elé, halkan hívta kis barátját és kinyújtott tenyerében felkínálta az édes csemegét neki. A gida óvatosan, orrával mókásan szimatolva közeledett, majd a tenyeréből kiette a kockacukrokat. Kisgalamb a másik kezével óvatosan megsimogatta az oldalát – és legnagyobb örömére a kis jószág nemcsak hogy engedte, de még közelebb bicegett hozzá! Erre már a kislány is felbátorodott és óvatosan simogatva, felemelte a jobb mellső lábát, hogy megnézze, miért biceg a gida. Úgy volt, ahogy sejtette! Egy éles kő akadt be a pata két része közé, szétnyomva azokat, felsértve a bőrt is, folyamatosan fájdalmat okozva az állatnak. Amikor a kislány hozzáért a fájó lábvéghez, a gida megmerevedett, de aztán engedte, hogy Kisgalamb kipiszkálja onnan a követ.
-Látod, te kis buta, ez okozta a fájdalmat neked! – mutatta fel Kisgalamb a szúrós követ. A gida mintha értette volna, odahajolt, megnézte, megszagolta, majd prüszkölt egyet.
-Ugye, hogy fuj! Nem ehető, csak egy csúnya kavics! – mondta neki a kislány. – De én meggyógyítottalak, mert szeretlek téged! Ne félj, holnap is eljövök hozzád!
Nem kellett azonban másnap kijönnie Kisgalambnak, mert amikor elindult vissza, a kis gida követte őt egészen hazáig, be a kertkapun és talán még a házba is bejött volna, ha meg nem ijed a kislány szüleitől! Így csak megállt a ház oldalánál és remegő izmokkal várta, mi fog történni.
-Anyu, apu, eljött velem az őzgida! Gyertek, nézzétek meg! Ugye maradhat!
Persze, hogy maradhatott! Apu másnap néhány deszkából összeütött egy nyitott kis istállót, azt tele hordták szalmával, hogy kényelmes legyen, egyik sarkában kialakítottak egy kis etetőt, amit megtömtek mindenféle őzikének való finomsággal, és odacsalogatták a gidát. Az el is fogadta az új helyet és azután ott élt velük.
Másnap híre ment a nagy eseménynek és Kisgalamb büszkén fogadta a látogatókat és mesélte történetét fáradhatatlanul! Közben azért vigyázott, nehogy valaki túl közel merészkedjen a kis gidához és megrémítse! Végül aztán Lánci bácsi is megérkezett, hümmögött egyet, megsimogatta a kislány fejét és megdicsérte:
-Nagyon szép munkát végeztél! Hanem ez a szép kis jószág nem őzike, hanem egy kis fiú muflon! Azok általában a hegyek között élnek kis csordákban, egy hím néhány nősténnyel. Valószínűleg egy menekülő csapat hagyhatta el ezt a sebesült gidát – te pedig talán az életét mentetted meg!
Mindannyian nagyon büszkék voltak Kisgalambra! A muflon pedig napról napra nőtt és jól megtermett, csillogó szőrű, erős hím példánnyá vált. Nagyon ragaszkodott Kisgalambhoz, állandóan kísérgette mindenhová – de más embereket nem engedett közel magához. Ezért félénknek is tartották, de csak addig, amíg egyszer Pista bácsi nagy fehér kuvasza ki nem szökött valahogy a kerítés mögül! Talán csak játszani akart, amikor hangos ugatással a réten labdázó gyerekek közé rohant, de ezt már sohasem fogjuk megtudni! A gyerekek között ugyanis ott volt Kisgalamb is, a rét szélén pedig békésen legelészett Mufi - ahogy a kislány muflonját akkor már mindannyian becézték. Ahogy Mufi meglátta a hatalmas kutyát a gyerekek felé futni, ő is vágtatni kezdett, de nem ám el, hanem épp fordítva! Lehajtott fejjel nekitámadt a kutyának és kosszarvaival úgy felöklelte, hogy csak úgy nyekkent! Mire pedig az talpra kászálódhatott volna, már újra rajta volt és megint fellökte! Végül szegény nyüszítő kutyát úgy ellett kimenteni a patái alól!
Aznap este Mufi dupla adag répát kapott. Mind megértették, hogy az ő muflonjuk egyáltalán nem félénk, hanem nagyon is bátor, de óvatos, talán gyanakvó természetű. Nem engedi közel magához az embereket – de azért éber, mindig figyel és megvédi azokat, akiket szeret!
Mufi azóta is mindenhová elkíséri Kisgalambot. Anyukája bátran elengedi mindenhová a lányát, mert tudja, hogy amíg a szelíd, de bátor muflon ott van vele, addig semmi baj nem érheti!
Ez az Ármányos sárkányos mesesorozat 20. meséje. Szöveg: Sípos (S) Gyula, kép: Vihart Anna. Az összes mese a képekkel együtt megtalálható a facebookon a Sárkányszelídítők oldalon: https://www.facebook.com/sarkanyszeliditok/
