A hiábavalóságok temploma
Egy írás a Kisvárosi történetek közül. A hiábavalóságok temploma Szöveg: Sípos (S) Gyula, kép: Vihart Anna)
Jézus vasárnap szokás szerint megjelent a templomban az összegyűlt híveknek és szomorúan nyugtázta, hogy megint kevesebben vannak. A szertartás után bánatosan üldögélt a tabernákulumban és azon gondolkodott, vajon hová tűnhettek az emberek. Ahogy így töprengett, egyszer csak megjelent mellette Bölcs Salamon király és megszólította:
- Meg ne haragudj Uram, hogy csendességedben zavarlak, de megkérdezhetem, miért búsulsz?
- Hogy ne búsulnék, hogy ne szomorkodnék, amikor elfordulnak tőlem akiket szeretek és nem tudom, hol találjam meg őket?
- Én bizony tudom – hajolt felé Bölcs Salamon király – mert ott vannak most, ahol én voltam sokáig, mielőtt rájöttem volna, hogy „hiábavalóság, minden csak hiábavalóság”!
Jézus igen csodálkozott, mert amikor Salamon a Prédikátor könyvét írta, a jeruzsálemi királyi palotában lakott, az az épület pedig már rég az enyészeté lett. Ezért aztán rákérdezett:
- És hol van ez a hely?
- Hol lenne máshol, mint itt, a város szélén: a hiábavalóságok temploma. Van már minden városban, a nagyobbak határában nagyobbak, a kisebbekben, mint a miénk is, kisebbek, de azért elég tágas ez is.
Így történt, hogy Jézus Krisztus és Bölcs Salamon király elindultak a városból kifelé, amerre az autók is tartottak, egyre csak kifelé, míg el nem értek egy nagy épülethez és előtte egy hatalmas parkolóhoz, ahol töméntelen sok autó parkolt, ki s be állt, csomagtartóikba emberek pakolgattak ezt-azt. Az épületen pedig hatalmas piros betűk hirdették: Bevásárlóközpont.
Jézus és Salamon befelé sodródott a tömeggel együtt, s az édes Úr érdeklődve figyelte, vajon valaki felismeri-e őt. De bizony rá se pillantottak, egymásra se, csak nyomakodtak befelé a leárazások és akciós táblák között, be a csillogó polcok kellős közepébe, vitték a kosaraikat, tolták a kocsijaikat és csak pakoltak, pakoltak, pakoltak.
- Vajon mire gondolnak? – kérdezte a királyt.
- Nem gondolnak ezek senkire és semmire, csak mennek és szedik le a polcokról a sok színes dobozt, ételt, italt, játékot, ruhát, amit lehet, mennek, míg végül megfizetnek mindenért.
- Az nem lehet, hogy ne gondoljanak semmire – felelte Jézus. Nem úgy lettek megalkotva! – És hogy magát igazolja, szép óvatosan betekintett egy-két ember elméjének ablakán, vajon mit talál bennük.
Bizony nem volt igaza Salamonnak! Gondoltak azok a semmire, a semminél is kevesebbre. Tele volt a fejük a színes dobozokkal, ételekkel, italokkal, játékokkal és ruhákkal, azt hordozták, arra vágyakoztak, azt számolgatták. Volt még ott szorongás a jövő miatt, régi sérelmek emlékei, okos válaszok, amiket sohasem mondtak ki - úgy tele volt a fejük ezzel a sok mindennel, hogy nem jutott ott hely más embernek, se szépségnek, se szerelemnek, talán csak még egy kis ingerültségnek a sarokban, a pénztárak előtti sorok miatt.
- Most mi legyen? – kérdezte Salamont az Édes Úr. Én ilyen színes, ilyen étvágygerjesztő, ilyen értelmetlen nem tudok lenni.
- Ó, ne csüggedj Uram! Nézd csak, ott a sarkon túl, azt az épületet! Ott Téged árusítanak, a szavaidat csomagolják színes papírba, kicsit szagosítva, kicsit kilúgozva, kicsit hazudozva – de azért jó üzletet csinálnak belőled is. Talán csatlakozhatnál hozzájuk, hátha!
- Azt mondod, árusítsam ki magam?
- Mindig is árusítottak Téged, így talán neked is lenne hasznod a dologból…
Jézus szomorúan nézett a tömegre, elképzelte magát, ahogy háromdimenziós képeken kacsingat a polcokról – nem tudta, hogy sírjon, vagy nevessen.
- Igazad van – mondta Salamonnak – ez valóban a hiábavalóságok temploma. Itt én nem érzem jól magam. Menjünk inkább vissza a csendes helyre, hátha… hátha egyszer észreveszik, hogy szeretem őket! Hátha egyszer hiányozni fogok nekik! Legalább egy kicsit… hogy ha keresnek, legalább ott megtaláljanak.
További történetek és képek itt: https://www.facebook.com/kisvarostortenetek/ (Kisvárosi történetek facebook oldal)
Hozzászólások
Vélem, hogy sokkal súlyosabb járványok verték a földet. A mai celebs életstílus még sokkal borzalmasabb, mert alapvető hivatásunkat szürkíti, közömbösíti el, pedig a szerelem a Teremtés legszebb virága.Visszate kintve az embert sújtó minden féle bajokra, csak azt remélhetem, hogy ez a betegség is lemúlik rólunk valamikor. Ezt egy tévedés-betegsé gnek tartom. Azt véli a ember, hogy így tartja meg a háztartásának a folyamatosságát . Végül is az életet kívánja ezzel folytatni.
Ezt csak azért írom, hogy ne merítkezzünk mélyebbre a bánatban, mint amint kicsit kedves világunk amúgy is bemerít.
Bátorság, én megváltottam a világot… Vélem, ezt a biztatást a Megváltó szavaiból idézem.
Köszönöm, hogy ezt megírhattam!
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.