Rettentő Mennydörgés és Korcogó Porcogó Morcogó küzdelme
Korcogó Porcogó Morcogó kényelmesen felsétált a kis dombra, onnan nézett be a fák közé. Ott feküdt a hatalmas sárkány degeszre tömött, óriási hassal, az oldalára dőlve. Hatalmasakat szusszantott, horkangatott, néha még a lába is megmozdult, mint a kiskutyának, aki álmában is a nyulat kergeti. De bizony Rettentő Mennydörgés nem kiskutya volt, hanem veszedelmes fenevad! A kis erdőből elmenekült az összes állat, és még a kis bogarak is elbújtak a levelek alá, nehogy észrevegye őket a gonosz sárkány és csak úgy, szórakozásból agyontapossa őket!
Korcogó Porcogó Morcogó kényelmesen lesétált a dombról, egyenesen a sárkányhoz, ráült annak a hasára és rugózni kezdett rajta.
-Ez aztán a feszes has! – kiáltotta. – Ez aztán jól tele van!
Rettentő Mennydörgés felriadt és hirtelen el se tudta képzelni, mi történt. Hiszen eddig elképzelhetetlen volt, hogy valaki is hozzá merészkedjen az engedélye nélkül, az pedig, hogy rajta ugráljanak? Elbömbölte magát, aztán odacsapott a szemtelenhez, aki erre vetemedett! Az ütés azonban, legnagyobb csodálkozására, nem talált! A különös szerzet ugyanis elhajolt, de úgy, ahogy senki el nem hajolhatott volna! Mintha csak keskeny, felhúzott íjjá hajolt volna a teste, a sárkány karmai pedig csak az üres levegőt ütötték. Akkor a farkával vágott felé, de ezzel se találta el, mert az idegen helyből felbukfencezett a levegőbe, így a tüskés sárkányfarok alatta suhant el. Vissza pedig egyenesen Rettentő Mennydörgés nagy hasára esett, ott ugrált, s közben kiabált:
-Ugrálunk, ugrálunk, sárkányhasra lecsücsülünk, csüccs!
Ennek már a fele se tréfa! Jóllakottság ide, fáradtság oda, Rettentő Mennydörgés felkászálódott, hogy lerohanja, szétégesse, megsemmisítse ezt az ostoba, vele szórakozni merészelő valakit. Hanem amikor rá akart támadni, hirtelen nem látta sehol. Ahogy nézelődött, egyszer csak a fejére ütött valaki:
-Kukucs, itt vagyok! Sárkány koma, kapj el, ha tudsz!
Ilyen még nem történt, mióta Rettentő Mennydörgés az eszét tudja! Hogy vele így szemtelenkedjenek, a hasán ugráljanak, a hátán futkározzanak, a fülét cibálják, orrát piszkálják! Akkorát bömbölt, hogy megremegtek még a fák is! Hatalmas levegőt vett, aztán sárkánytűzzel felperzselt maga körül mindent. Fújta, csak fújta a tüzet maga köré, fel az égbe, le a földre, körös-körül, hogy semmi életben ne maradjon. Amikor végzett, elégedetten zuttyant a hátsójára:
-Így jár, aki zaklatni meri a sárkányfejedelmet!
Elégedettsége azonban nem tartott sokáig, mert Korcogó Porcogó Morcogó hirtelen megint elé pattant és két hatalmas pofont adott neki.
-Nem szégyelled magad, te sárkány! Így égetni magad körül, pusztítani! Hát nincs neked szíved? - Azzal megint fejbe verte a bestiát.
Rettentő Mennydörgés most már igazán bedühödött. Elképzelni se tudta, hogyan maradhatott életben ez a valaki, de hogy még pofozza is őt?! Számon kérje rajta a tetteit?! Ilyen soha elő nem fordulhatott! Kitátotta a száját, hogy egy falásra elnyelje az idegent, de az elugrott előle, s hiába kergette, valahogy mindig kitért előle, s közben csak gúnyolta, piszkálta tovább is:
-Jaj, micsoda lehelet! Nem tanított meg az anyukád, hogy evés után fogat kell mosni? Láttam ám, hogy lyukasak a fogaid! Hoppá! Csak ilyen gyorsan tudsz futni? Túl sokat eszel, azért nem bírod! Úgy szuszogsz, mint egy kivénhedt csacsi! Na, bírod még, fogócskázzunk?
Rettentő Mennydörgés érezte, hogy fárad, egyre nehezebben fordul az idegen felé, aki egy pillanatra se hagyta abba a gyötrését. Így aztán egy végső csapásra szánta el magát. Hirtelen elrugaszkodott a földről, hogy fölülről támadhasson és minden erejét beleadva, hatalmas tűzorkánt fújt maga alá. Ebben mindennek el kell pusztulnia!
Csalódnia kellett! Mintha csak ejtőernyőzne, a levegőből a feje fölül elé ereszkedett Korcogó Porcogó Morcogó, aztán két karjával szétfeszítette a sárkány pofáját, de olyan erővel, hogy Rettentő Mennydörgés sehogyan se tudta megakadályozni.
-Szegény sárkányka! – mondta Korcogó. – Az a te bajod, hogy túl sok a harag, a gyűlölet benned. A gyomrodban az a sok tűz állandóan haragra ingerel! De majd én segítek rajtad! – Ahogy ezt kimondta, Korcogó Porcogó Morcogó hurkává hajtogatta, csavarta a testét, és mint egy óriási gyógyszer, bemászott Rettentő Mennydörgés szájába és lenyomta magát a torkán, egészen a tűzgyomráig. Ott aztán újra kihajtogatta magát, rá a forró parázsra de úgy, hogy semmi ki ne maradjon.
-Na, így pontosan jó lesz! – kiáltotta ki a nagy sárkánynak. – Kicsit meleg van, de én bírom a meleget is! Most már csak meg kell várni, míg a parázs is teljesen kialszik. Addig beszélgessünk, jó?!
Rettentő Mennydörgés hangosan felnyögött. Hogy ő ezt hallgassa, napokig? Hánykolódott, forgolódott, nyeldekelt, öklendezett, de semmi sem segített. Próbált enni, inni, de lenyelni semmit sem tudott. Akkor erővel rázuhant a hasára, hogy összelapítsa ezt a valakit magában, de ez sem sikerült. Végül teljesen elfáradt, csak feküdt a földön, és hallgatta, ahogy Korcogó Porcogó Morcogó beszél hozzá. Az pedig folyamatosan mondta és csak mondta, de nem akármit!
Felsorolta Rettentő Mennydörgés összes gonosz tettét. Elmesélte, mennyi fájdalmat okozott viselkedésével, mennyit pusztított, milyen kárt okozott. Mesélt a síró anyákról, reszkető gyerekekről. A nagy sárkány pedig csak hallgatta, hallgatta, és sehová se tudott elmenekülni önmaga elől. Korcogó Porcogó Morcogó olyan volt benne, mint a feléledő lelkiismeret, ami nem hagyta nyugodni. És ahogy múlt az idő, ahogy hűlt benne a gonosz parázs, úgy vált egyre érzékenyebbé a szíve. Maga se tudta hogyan, de egyszer csak megértette az anyák fájdalmát és együtt érzett a síró gyerekekkel. Feküdt a földön, szégyenében nyögött és két hatalmas szeméből megindultak a bánat könnyei…
Az új mesesorozatunk Ármányos sárkányos - 14. meséje ez, ami most került fel a Sárkányszelídítők facebook oldalra, rajzokkal együtt! (szöveg: Sípos (S) Gyula, képek: Vihart Anna) Ha érdekel a teljes mesesorozat a sok-sok képpel, itt megnézheted: https://www.facebook.com/sarkanyszeliditok/
