A Gógyis - Balog Elemér írása
A telep szélén a szél fújta a szemetet. Ez itt a senki földje, még helyrajzi száma sincs. Az itt lakók talán már nem is vehetőek emberszámba. Nincs lakhelyük, pedig még a napi, egyszerűbb dolgokat sem tudják elintézni a nélkül. Azt hinné az ember, hogy itt mindenki összefog, hiszen egymásra vannak utalva, de ez nem így van. Itt működik csak igazán az állam az államban elve.
Minden megtalálható de főleg a rossz. Ami nagyban létezik egy társadalomban az itt is meg van kicsiben. Talán annyi a különbség, hogy itt nem a pénz határozza meg a rangsort, hanem az erő. Akik többen vannak és vadabbak, embertelenebbek, azok vezetnek. Ezen a helyen minél nagyobb bűnért ültél annál inkább vagy menő és annál jobban félnek tőled. Őrült, kifordult világ.
Ide született meg az apám.
Már kiskorában sokszor megverték a többiek, de volt benne valami dac és nem hagyta magát. Újból és újból nekiment mindenkinek.
Ő sem tudott olvasni de látta, hogy a szép könyv ott van a boltban. Nem értette, csak a képeket nézegette. Akart valamit, hajtotta belül valami, amit soha nem tudott megmagyarázni.
Maradhatott volna olyan mint a többiek. Vethette volna a vályogot vagy bejárhatott volna a városba kéregetni és lopni. Este elkártyázni a kis pénzt, és nézni, hogy a jányok már 12 évesen nem szüzek, 13 évesen már szülnek, 20 évesen pedig szinte öreg, elhasznált nőnek tűnnek a harmadik gyerek után.
Ma sem tudja mit fogott fel ebből. Vagy a Jóisten küldte el az angyalát, vagy a Szentlélek érintette meg, de elment a helyi paphoz - nagyon félt, lehetett vagy 10 éves -, de megszólította:
- Pap bácsi én tanulni akarok.
Az idős ember ránézett:
- Mit akarsz te büdös kölyök, nem mész gyorsan haza a többiekhez?
- Én nem akarok - mondta dacosan -, olvasni szeretnék.
- Biztos?
- Igen.
- Na jól van, gyere csak közelebb, mutasd magad. Menjünk be. Erzsike jöjjön csak, ez a kis purdé, még nem is tudom a nevét, de ide fog járni hozzánk tanulni.
- Hogy hívnak?
Apám mondta a nevét, meg a telepi csúfnevét is.
- Na jól van, azt a másodikat hagyd otthon fiam. Holnaptól tanuljuk a betűvetést és olvasást, nem kell hoznod semmit, csak minden másnap gyere ide délelőtt.
Hát így alakult, hogy apám oda kezdett járni, és egyre jobban belemerült a tanulásba és a hitbe is, hiszen főleg a bibliát olvasgatták és értelmezték.
Otthon az anyjáék is gyanakodva nézték, de a pappal nem mertek ujjat húzni, mert azért erős embernek számított a környéken, és mert azért ők is vallásosak voltak a maguk módján. Nem Istenhívők, hanem Istenfélők.
Úgyhogy hagyták had járjon a bolond gyerek. Már elkezdték gógyisnak csúfolni, ami cigányul az okost jelenti.
Gógyis, vagyis apám 14 évesen bekerült a pap közbenjárására az egyházi középiskolába, ami bennlakásos volt. Csak hétvégenként jött haza és érezte, hogy eltávolodott az ottani felfogástól. A barátai - az a kevés aki volt a telepen -, vagy börtönben volt éppen, vagy valami törvénytelent művelt, de igen kevesen dolgoztak.
Már nem az ő világa volt.
Ő Isten szolgálatát választotta, lelkésznek készült.
Az egyik nyáron, amikor odahaza volt a telepen kitalálta, hogy iskolát akar nyitni a telepi gyerekeknek. Legalább nyaranta, arra a három hónapra mikor itthon van. Kijárta, hogy a telep szélén az egyik csűrbe rakjanak be néhány széket és a sarokba egy régi táblát. Kapott krétát meg füzeteket is, meg írószerszámokat is az egyházi emberektől.
Így kezdte meg a nyári iskolát a gyerekeknek.
22 évesen végzett a kollégiummal és felszentelték mint lelkészt. Ide kérte magát az egykori tanára és mára már barátja és példaképe mellé.
Közben a fészer kinőtte magát és építettek egy cigány iskolát, mert egyre többen jártak, sőt időközben még helyrajzi számot is kapott, mert hát nem járja hogy egy iskolának ne legyen. Kinőtték a templomot is, így az Istentiszteletet sokszor a szabadban tartotta. Jöttek is a cigányok egyre többen, ő esketett, keresztelt és temetett.
32 évesen két gyereke volt és sok másik a tanítványai közül.
A telep is megváltozott, mintha még a nehézfiúk is mintha megenyhültek volna. Sokan tanultak szakmát, és már jártak brigádokba dolgozni fel Pestre. Néhányan házat vettek a környéken, igaz a kisváros szélén, de nem „a telepiek” voltak már.
Megszülettem én is. Mikor gyerek voltam, a régi telepnek szinte csak a nyomai voltak meg.
Apámat már régóta senki nem szólította Gógyisnak. Annyian voltak a temetésen, hogy a kisvárosban megállt a forgalom. Én akkor már régóta nem jártam itthon. Szerettem apámat, de az élet külföldre szólított, ott tanultam és tanítottam zenét. Anyám másnap oda jött hozzám, a szeme még könnyes volt.
- Gyere fiam mutatok valamit. - Megfogta a kezem és kivitt a város szélére. Ott álltunk és szinte ledermesztett, amit láttam. A telep újból létezett, ott álltak a lepusztult házak összeeszkábálva és emberek éltek benne megint.
- Mi történt anyám? - és közben megöleltem.
- Jött a válság, és a cigányok ide kerültek ki újból, de már nem csak ők. Apád világ életében ezért küzdött, hogy ezt felszámolják és ember módjára éljenek az itteniek. Szíve szakadt meg mikor látta, hogy a telep újra éledt.
2008-at írtunk, a húgommal jártunk a telepen - újból kezdődik szinte minden elölről. Közel 80 év munkája vált semmivé!
De nem adjuk fel, mert a Gógyis sem adta volna fel soha.
Szeretnénk kiadni Elemér novellás kötetét, cigánymissziós munkánk részeként. Minden támogatást örömmel fogadunk - átutalható az alapítványunk számlaszámára, (lásd a főoldalon fent) - a támogatók névsorát a könyvben is közzé tesszük. (Az átutalásnál a közlemény rovatba kérjük feltüntetni, hogy Balog Elemér könyvéhez).
