Két rövid történet
Egy kis irodalom nyári kikapcsolódásul, két rövid írás a Kisvárosi történetekből: "A tetoválásokról" és "Simon bácsi szellemeket látó kutyája". Jó szórakozást!
Sípos (S) Gyula: A tetoválásokról
Nem tudom, hogy feltűnt-e neked, hogy most – amikor ilyen nagy divatja van a tetoválásoknak -, nálunk mégsem látsz egy emberen sem tetkót, se kicsit, se nagyot, se régit, se újat, se színeset, se egyszínűt. Tudod miért?
Elmondom.
A mi kis városunkban valami titokzatos oknál fogva megelevenednek a tetoválások. Na nem úgy, hogy valósággá válik a tigrisfej – jaj, egy levágott tigrisfej lóg a válladon! -, vagy egy tízcentis meztelen nő a karodon ölelgetni kezd, esetleg lepotyog egy koponya a derekadról – nem! De viszketni kezd, begyullad, kipirosodik – és ez csak a kezdet!
A tetoválások úgy kezdenek viselkedni, ahogy és amiért gazdájuk magukra tetováltatta őket. De nem is a tetoválások hanem az ember, akin rajta van! Az agresszív tetkó viselője morog, hőzöng, beleköt a járókelőkbe, köpköd, dicsekszik, nagyzol, verekszik – na jó, van, aki szereti a verekedést, de naponta hatszor? Ezek a szerencsétlenek teli lesznek kék foltokkal, zúzódásokkal, törött orral lézengenek és még a kocsma is kiürül, ha bemennek oda.
Aki meg valami önmagára a figyelmet felhívó képet varratott magára az fűhöz-fához dörgölődni kezd, hízeleg, kiáll az utca közepére és ott kiabál, bohóckodik, hogy őt nézze mindenki – hát kinek hiányzik ez? Tragédia!
Ki szeretné a maga legbelsőbb valóját tényleg megmutatni az embereknek?
Aki tetováltan érkezik ide, annak szinte nincs menekvés! Volt itt már gyilkosság, nemi erőszak, tömegverekedés, nem kívánt gyerek a tetkó miatt – amit csak el tudsz képzelni!
Az egyetlen lehetőség a szabadulásra – már annak, aki elfogadja -, Laci atya. De ez se könnyű út! Gyónni kellene nála, de hányan szeretik őszintén beismerni a vétkeiket? Aztán jön a szentelt víz meg az ördögűző imák, rövidebben, hosszabban. Általában ha kisebb a tetkó vagy nem rég került fel, akkor gyorsan végeznek – de ha több van, pláne, ha régebben - hetekig is eltarthat!
Megmondom őszintén, nekem is volt egy sárkány a hátamon. Erős voltam, kihívó, félelmetes – vagy csak egy majomparádé, ki tudja ma már? Na, aztán valahogy itt találtam magam, itt lett munkám, ide udvaroltam… nem sok idő kellett, hogy rádöbbenjek, mibe keveredtem! Viszketett a testem, mart, tépte a sárkány hátamat és olyan dühössé tett az egész világra, hogy majd felrobbantam! A falat ütöttem kínomban! Ha nem lettem volna szerelmes – pontosabban fogalmazok: ha a menyasszonyom nem szeretett volna annyira – elmenekültem volna. Így inkább elfogadtam Laci atya nagylelkű felajánlását. Kemény menet volt! Többször neki mentem a szabadítások alatt, úgy fogtak le a segítői. (Profik voltak, látták a tetkómat, tudták, hogy mire számíthatnak.) Aztán lassan-lassan halványodni kezdett a sárkány, én is csendesedtem, nyugodtam, végül aztán eltűnt belőlem teljesen.
Így van ez. Az ország tele van tetováló szalonokkal, de itt nincs egy se.
Jó kis város ez! Már annak, aki szereti…
Sípos (S) Gyula: Simon bácsi szellemeket látó kutyája
Simon bácsi reggelente elment Jézushoz a templomba, utána hazatért, komótosan megreggelizett, majd elvitte a kutyáját sétálni. Városszerte híres Simon bácsi kutyás sétája, mert mindenki tudja – akár hiszed, akár nem -, hogy Simon bácsi kutyája látja a szellemeket! Vagy megérzi valahogy…
Simon bácsi sétál, mellette békésen baktat a kutya, szagolgatja a sarkokat, villanypóznákat, járókelőket, ahogy azt minden rendes kutya teszi. De néha, amikor jön szembe valaki, vagy hátulról elmegy mellettük egy ember, sőt, csak az utca túloldalán - a kutya mégis megmerevedik, szőre felborzolódik, vagy épp leül és morogni kezd… Simon bácsi meg csak ránéz a jószágra és már érti is!
Bizony, sok történet kering erről a városban! Vannak, akik nem is mernek a közelébe menni délelőttönként, amikor nála a kutya! Mert ha az jelez, akkor Simon bácsi odainti az illetőt és a fülébe súgja: barátom, benned a viszály szelleme munkálkodik – vagy: vigyázz, az alkohol démona függőségbe taszít – vagy: ne engedd, hogy a lustaság erőt vegyen rajtad…
Tudod, én magam is ismerek olyanokat, akiknek Simon bácsi nemcsak a fülükbe súgta, hogy mi a problémájuk, meg is szabadította őket azoktól! Csak rájuk tette a kezét, fohászkodott egyet, aztán kész! Sokszor kívülről nem is látszik semmi, csak az illető azután már nem kívánja a piát, vagy undorodik a cigitől, meg ilyesmi! Persze akad aki rázkódik egy kicsit, volt aki elhányta magát…
Bizony vannak, akik befordulnak az első mellékutcába, ha meglátják Simon bácsit a kutyával, csak hogy elkerüljék őt valahogy! Mások meg épp, hogy elé mennek, már várják, kétszer-háromszor is elmennek mellette, hátha! Hiába no, vannak, akik mindig bizonytalanok maguk felől…
Nem, én csak délutánonként találkozom Simon bá’-val, már ha lemegyek az Epreskertbe. Akkor nincs ott a kutya. Igaz, vannak akik szerint nem is a kutya látja a szellemeket, hanem Simon bácsi, mert ez már legalább a harmadik döge az öregnek, ennyi csodakutya meg a világon sincs! Hát lehet, hogy igazából ő látja a szellemeket és ő tanította be a kutyáját is, hogy ha megrántja a pórázt morogjon, vagy valami ilyesmi. Nem tudom – az biztos, hogy délutánonként az öreg teljesen veszélytelen, már legalábbis ebből a szempontból. Mert amúgy…
Gondoltam már rá, hogy én is az öreg elé megyek egy délelőtt, de - hát, magam is be-bejárok a Szerelmes Orrszarvúba, nyáron a fesztivál alatt meg a Napozó Hóemberben nyomom (olyankor ott a legnagyobb az élet, tele nyaralókkal, csinos lányok, meg minden) – szóval, nincs abba semmi rossz, de azért, a fene tudja, egyelőre nem kockáztatok!
